Kelemen Bata Mária: Az ördög ereje

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Ördögfalván egy hatalmas üst alakú házban lakott, Ördög Ödön a feleségével, és hét kisördög fiával. Náluk szinte mindig történt valami rosszaság. Ami nem csoda, hiszen igazi kisördögök voltak. Hol a kutyákat kergették meg a faluban, hol egy nagy fekete felhőt toltak a nap elé. Hirtelen sötétségbe borult a környék. A másik pillanatban zuhogott az eső, mert a kisgazfickók kiszúrták a felhőt az ördögvillájukkal. Aztán amikor elfogyott a felhő újra kisütött a nap. Ezeken a tetteken ők nagyon jól mulattak. Vígan ficánkoltak a felhők között. Ezért persze apukájuk megdorgálta fiait. De néhány óra múlva kezdték előlről.
Eleinte bosszantotta a dolog, elgondolkodott. Miért neki vannak a legrosszabb kicsinyei a faluban? Végül arra az elhatározásra jutott, egészséges ördögfiókák, mit is várhatna el tőlük? Mindig megbocsájtott nekik, kivéve egyetlen dolgot. A szinte kenyérhéját Ördöganya elrakta, azt csak ő fogyaszthatta el egyedül.
A legkisebb ördögfiú folyton evett. Ezért elnevezték Haspóknak. Szerette volna a kenyérhéját is fölfalni, de anyukája nem engedte.
– Ez az apáé! – mondta.
– De miért? – kérdezte csalódottan Haspók.
– Azért, mert ebben van apa ereje – magyarázta. – Majd, ha felnőtt leszel te is kapsz.
Természetesen ebbe Haspók nem nyugodott bele. Eltervezte, amikor senki sem látja, megdézsmálja a feketére sült kenyérhéját, mert szeretne minél hamarabb erős lenni. Így is lett. Bár nem igen ízlett neki, mégis elrágcsált belőle jó néhány darabot.
Ödön reggel észrevette, hogy kevesebb csemege van a tányérján. Kérdőre vonta fiait. Egyik sem tudott róla hova tűntek az erőt adó finom falatok.
Némi csönd után így szólt:
– Jól van! Ha nem tudjátok nem baj.
Ezzel sarkon fordult, és elsuhant otthonról. Meglátogatta az ördögöreganyját, aki mellesleg boszorkány volt. Elmesélte a kenyérhéj történetét. Megkérte szórjon varázslatot a tányérján lévő ételre.
– Bízd csak ide kisunokám! Este majd kiderül, melyik angyali kisördögöm a tettes. Most menj haza, vidd el őket valahova!
Ebéd után Ördögapu elvitte csemetéit csillagközi túrára. Eközben boszinagyi elszórta a varázslatot, ahogyan Ödönnel megbeszélték.
Ami így hangzott:
„Kígyó lába, galambepe,
akinek ez nem kenyere,
annak keze ne érintse!
Szájához ezt ne emelje!
Ki megtöri varázslatom,
rá tányérostól ragadjon!”
Estére megérkezett a család. Vacsora után azonnal lefeküdtek a lurkók. Mert nagyon elfáradtak a kiránduláson. Néhány perc múlva el is szundítottak, kivéve haspókot. Gondolta, még egyszer erőt merít apukája csemegéjéből. Kiosont, nem vette észre senki. De amikor megérintette a számára tilos falatokat, nagy meglepetés érte. Hozzá tapadt a tányér a kezéhez, a rajta lévő étel falatok pedig az arcára, a fejére ragadtak.
Ijedtében kiabálni kezdett:
– Segítség! Segítség!
Szülei és boszinagyi segítségére siettek. Amikor meglátták Haspókot hatalmas kacaj tört ki belőlük. A többi kisördög is felébredt a nagy kiabálásra. Kiszaladtak megnézni mi történt. A látványtól ők is nevettek, de úgy, hogy a könnyük is kicsordult.
Na, elég volt a leckéből, – gondolta boszinagyi.
Felemelte a kezét, és így szólt:
„Kígyó lába, galambepe,
varázslatnak legyen vége!”
Ebben a pillanatban visszaereszkedett a tányér a kenyérhéjakkal együtt az asztalra.
Haspók szégyenében fekete fénnyel csillogó könnycseppeket hullajtott. Ahogy a lámpafény rásütött, olyan volt, mint a feketegyémánt. Egyre sűrűbben peregtek a könnyei. Egyszer csak összeszedte minden erejét, és megszólalt:
– Nagyon szeretlek Apa! Ne haragudj! Én csak olyan erős szerettem volna lenni, mint te.
– Nem haragszom, kicsi ördögöm! – mondta. De, azt jól jegyezed meg nem szabad sürgetni az időt! Le akarta a tenyerével törölni Haspók arcát. Ám abban a pillanatban a könnycseppek átváltoztak feketegyémánt gyöngyszemekké. Boszorkány nagymama arra kérte unokáját, adjon mindenkinek belőle, és őrizzék életükön át, mert ezek az igazi szeretet könnyeiből keletkeztek.
Végül még annyit fűzött hozzá:
– Soha ne feledjétek, a szeretetnek van a világon a leghatalmasabb ereje!

2016

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.