Benke Mária: Szőrmók, a bátor kandúr

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Be kell vallanom, hogy nagyon kedvelem a cicákat, de a kismadarakat még jobban. Sok kis védtelen csirip egész télen a madáretetőinkből tartja fenn magát, figyelünk rájuk, örvendezünk, mikor kitavaszodik, s elkezdik rakni a fészkeiket az udvarunkon lévő fákra, bokrokra…

Elmesélem Nektek, hogy a minap mi is történt.
Egyik reggel szép tavaszi friss levegő simogatta arcom, s szokásom szerint a teraszon kávézgattam, sétálgattam, nézelődtem, konstatálva, hogy milyen kopár még március elején a természet. Ahogy így elméláztam, hirtelen farkasszemet nézett velem a szomszéd fekete-fehér kandúrja. Nagyon szép állat, szép a szőrzete, hosszú dús és bozontos a farka, hegyes füle és csodaszép szemei vannak. Éberen nézett, ugrásra készen, látszott rajta a vadászösztön. Egy ideig néztük egymást, mikor megszólítottam kényeskedve, dorombolva dörgölődzni kezdett a diófa törzséhez, s puha léptekkel lassan kicsit gyanakvóan elindult felém. Hívogatni kezdtem, meg akartam simogatni, de nem jött közel.
Néztem őt, és megkérdeztem:
– Hát te meg miben sántikálsz?
– Éééén? – semmiben, csak jó volna egy kis zsenge cinege husit enni – válaszolta.
– Hogy mííít? – visítottam – csak nem volnál képes megfogni azt a kis védtelen állatkát? – szívtelen szőrcsomó. – Ne merészeld bántani, mert velem gyűlik meg a bajod – mondtam.
– Nem, dehogy – nyávogott dorombolva.
Elgondolkodtam. A közelmúltban sok-sok madártollat találtam a kertünkben, s a párom azt mondta, hogy biztos a macska elkapott egy vadgalambot, vagy ilyesmi. No, én nagyon felháborodtam, és megígértem a kismadaraknak, hogy mostantól sokkal nagyobb figyelemmel kisérem ezután a szomszéd macskáját. Utolsó kortyot nyeltem le a kávémból, épp le akartam tenni a csészémet, amikor furcsa dolog történt. Egy piciny törött szárnyú kismadár próbált felrepülni a földről a bokorra, de nem sikerült neki, csivitelve többször is visszaesett, majd kitartóan nekirugaszkodott újra. Akkor láttam meg, hogy sérült a kis szárnya. Sietve lementem hozzá, de a macska előbb ért oda. Már éppen „siccezve” lármázni akartam, amikor csodát láttam.
A bátor kandúr a szájába emelte a csöpp kis madárkát, és odahozta hozzám, felkínálva nekem. Nagyon meglepődtem. Elvettem a szájából és gyöngéden simogatni kezdtem, nyugtattam a rémült kis csöpp tollast, majd érzékeltem, hogy az egyik szárnya megsérült. Beszélgettem hozzá, próbáltam egy kis fadarabbal rögzíteni, hogy gyógyuljon, és egy régi kis ketrecbe tettem.
A riadt kis csöppségnek enni és inni valót is raktam a ketrecébe.
A kandúr végig nagy odaadással figyelte minden mozdulatomat, jött velem, látszott rajta, hogy segíteni akar és soha sem bántaná, pedig korábban még nagyon úgy látszott, hogy vadászni indult… A cicust megsimogattam, megdicsértem, hogy milyen jószívű, segítőszándékú állat, biztos, hogy a nagy vadász a látszat ellenére érző szívű jószág.

2016