Fedák Anita: Aranykacaj

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Volt egyszer, hol nem volt, egy nagyon távoli országban élt egy dúsgazdag ember három daliás fiával. Az apa gyakran volt úton, drága és fontos cikkekkel kereskedett a világban, de minden alkalommal megkérdezte a gyermekeit milyen ajándékot hozzon nekik. Így volt ez most is, amikor egy nagyon hosszú útra készülődött: Magához hívta hát csemetéit és megkérdezte, kinek mit hozzon.
– Hozzon nekem édesapám egy olyan telefont, melynél okosabb sehol sincs a világon. De olyan legyen, hogy ha valamit nem tudok, például az iskolában, a készülék azonnal a kobakomba varázsolja a tudományt és azonnal tudjam a választ, ha kérdeznek, mindig mindenre megfeleljek.
A jó apa csak csóválta a fejét és magában arra gondolt, hogy ez a sarja sem a tanulás mintaképe és sok gondja lesz majd az életben, ha az eszét egy kütyüre bízza. De nem szólt, csak bólintott.
A középső fia olyan számítógépes játékokra vágyott, amelyekkel mindig ő győz és ezzel nagy dicsőséget és hírnevet szerez majd a világon. Az apa erre a kívánságra is csak némán bólintott.
A legkisebb nem kért semmit. Azt mondta meg van neki mindene itthon. Ám az apja csak erősködött, hogy lám a testvérei is kértek, ő se maradjon ki.
– Hát, ha már mindenképp kívánnom kell valamit, akkor hozd el nekem a legkedvesebb kislány kacaját. De úgy csilingeljen az a kacagás, hogy hallatán elfelejtsem azt a bánkódást is, amelyet akkor érzek, ha hónapokig nélkülöznöm kell jó apám társaságát.

Fedák Anita_Aranyanykacaj-Polányi_Petra

Polányi Petra  (8 éves) rajza Illusztrációd bekerült a mesekönyvbe

A világutazó atya megígérte, hogy mindhárom kérést teljesíti. Beutazta tűzpiros Jaguár autóján a fél világot, megvette az egyik keleti országban idősebbik fiának a világ legokosabb mobiltelefonját, amely okossá tette a gazdáját is. Megvette középső csemetéjének a legfurmányosabb számítógépes játékot, amely az örök nyerést biztosított játékosának. Csak a legkisebbnek nem sikerült még megtalálnia a kért ajándékot. Márpedig az nélkül ő haza nem megy, határozta el magában, s folytatta a kutatást és keresgélést.
Ment egyik országról a másikra, már nagyon bús volt, hogy üres kézzel kell majd hazamennie. Mert bárhol megfordult, mindenhol csak szomorú, csüggeteg emberekkel találkozott. Nem nevetett, nem kacagott, nem röhécselt, de még nem is kuncogott sehol senki, hahotáról és viháncolásról pedig nem is hallottak, akiket megkérdezett. Ilyen komor és gondterhelt lennének a gyerekek a világon, gondolta magában és jómaga is elcsüggedten hajtotta le fejét az egyik dúsgazdag szálloda szobájában.
Reggel arra ébredt, hogy valaki neszel az ajtaja előtt. Kinézett, de nem látott senkit. Ki tudja meddig állt volna jobbra-balra tekingetve, ha a lábainál valami nem mozdul. Egy furcsa pilleszerű kislény vergődött a papucsa mellett, egy fagyalszender. Egyik szárnyacskája már sérült volt, valószínűleg repülés közben neki koppant az ajtónak.
Kezével óvatosan felemelte a szárnyaival kétségbeesetten verdeső lepkét és bevitte. Óvatosan az egyik szobanövényre rakta, majd a szálloda földszinti reggelizője felé vette az útját. Visszatérve boldogtalanul ült le az egyik kényelmes fotelbe és a pillangóra tekintve hangosan kifakadt:
– Ó te szegény kis lény, mekkora fájdalmad lehet, hogy szárnyacskád megsérült. Az én bánatom ennél sokkal lényegtelenebb.
Majd ruháit a csomagokba pakolva elmesélte a némán ülő kis szendernek a fiai kívánságait. Hozzátéve, hogy a harmadik fiának úgy tűnik, semmit sem tud vinni majd, hiszen sehol nem talált olyan szépen csengő kacagó fiatalt, aki apja távollétét nélkülözni kényszerülő gyermekét felvidítaná.
Már az utolsó bőröndöt csukta be, mikor a háta mögül zizegés, kerregés, majd zümmögés, szárnycsapkodás és zörgés hallatszott. Hátrafordulva egy gyönyörűséges fiatal kislányt pillantott meg, akiből gurgulázva tört elő előbb valami rötyögő szerű hang, majd pillanatok alatt olyan csengő kacajt hallatott, hogy a körülötte lévő tárgyak azonnal ragyogó arannyá változtak.
– Köszönöm, hogy megmentettél. Aranykacaj a nevem, tündér vagyok. Évekkel ezelőtt az Erdők Boszorkánya Szipirtya megharagudott rám, mert nem akartam férjhez menni a fiához és pillévé változtatott. Az átok szerint, addig kellett szenderként élnem, míg valaki nem nevettet meg. Évekig vártam, mert ugyan ki törődik egy pillangóval. A te bánatos arcodat látva és hallgatva azonban, hogy milyen butaságot kértek az idősebb fiaid, nem tudtam megállni és kitört belőlem a hahota.
A gazdag ember nagyon megörült a kislány szavainak és megkérdezte: vele tartana-e házába, megismerkedne-e a fiaival, s mivel leánygyermeke nem volt, lenne-e családja tagja.
Aranykacaj boldogan mondott igent, de előbb varázspálcáját egyetlen gyors mozdulattal beledobta a kukába. Már nem volt rá szüksége, nem akart már tündér lenni és arannyá változtatni semmit. Sokkal értékesebbre bukkant: családra, testvérekre.
Bár, beülve fogadott édesapja mellé a tűzpiros Jaguárba azért elgondolkodott, hogy leendő két idősebb bátyjára talán még is csak ráfér majd némi tündéri varázslat…

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.