Izsák Ildikó: Yuluppi piros virágai


Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Yuluppi, a kis kobold egy holdfényes éjszakán valahonnan, messzi távolból fájdalmas, nyöszörgő hangocskára lett figyelmes. Elindult a hang irányába. Nemsokára egy kis erdőszéli házikónál találta magát. Hallgatódzott, s érthetővé vált számára, hogy a cérnavékony hangocska segítséget kér. Tudta, mit kell tennie. Az ablakon belesve egy kislányt látott, aki ágyacskájában feküdt, nyöszörögve, forgolódva.
Így kezdődik hát kis mesénk.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Boldogan élt szüleivel egy kis házikóban az erdő szélén. Sokat sétáltak az erdőben, gombát, szép piros bogyókat szedtek, nyáron találtak édes, zamatos eprecskéket is. A forrás vize olyan tiszta volt, hogy tenyerükbe merítve ihattak belőle.
Esténként anyukája mesélt a kislánynak tündérekről, koboldokról, s őt álomba ringatták ezek a kedves történetek, álmodta tovább azokat.
Egy hűvös, borús reggelen a kis Yvonne, mert így hívták a kislányt nagyon fáradtan ébredt. Kiáltott anyukájának, aki sietve ment szobácskájába. Rögtön látta, hogy baj van, kislánya arcocskája sápadt volt, keze erőtlenül feküdt takaróján. Hirtelen nem is tudta, mitévő legyen. Megfogta kezecskéjét…, forró volt a láztól. Hiába kérdezte, mi baj, mije fáj? Választ nem kapott, Yvonne csak nézett rá szomorúan, aztán halk, nyöszörgő hangon inni kért. Anyukája hívta a doktor bácsit, aki pici kora óta ismerte, gyógyította a kislányt. Miután megvizsgálta, úgy látta, kórházba kell mennie.
Másnap reggel szülei be is vitték, ott kellett maradnia, hogy kivizsgálják.

Varga Fanni illusztrációja Illluszrációd bekerült a mesekönyvbe

Szülei könnyes szemmel, szomorúan búcsúztak tőle, de vígasztalták, hogy nemsokára úgyis hazaviszik.
A vizsgálatokat türelmesen viselte, nem sírt, nem nyafogott, a kedves nővérkék és a doktor bácsi nagyon megszerették őt. A nővérkék próbálták etetni, de étvágya nem volt, nem tudott enni. Gyógyszereket, injekciókat kapott, kezdte kicsit jobban érezni magát, és már nagyon vágyott otthonára. Szülei minden nap meglátogatták. A doktor bácsi közölte velük, hogy sajnos, többet nem tudnak érte tenni, talán jobb lenne, ha otthon gyógyulhatna tovább.
Így került haza, ahol már várta szobácskája, ágyikója. Anyukája leste minden kívánságát, sokat mesélt neki, mert ágyacskájában kellett feküdnie, nagyon gyenge volt. Keveskét eszegetett, nézte az ablaka előtt álló fán vidáman ugrándozó, csiripelő kismadarakat. Amikor ablakot nyitott anyukája, friss, tavaszi levegő áramlott a kis szobába. Mikor erősebbnek érezte magát, kis sétát tett az udvaron. De vézna, kis teste néha elnehezedett, ágyacskájában kellett megpihennie. Anyukája szeretettel gondoskodott róla, de mielőtt a szobájába lépett, kitörölte szeméből könnyeit, s mosolyogva lépett be hozzá. Csak a szíve fájt, majd meghasadt a szomorúságtól.
Teltek, múltak a hetek…
A kis kobold tudta hát, mit kell tennie.
Egy szép tavaszi éjszakán meglátogatta a kislányt, pár csupasz ágacskát tett párnájára.
Anyukája reggel megtalálta a gallyacskákat, el sem tudta képzelni, hogy kerülhettek oda. Vázába tette, s a kislány asztalkájára állította. Yvonne ébredéskor meglátta a vázát az ágacskákkal. Nem kérdezett semmit, csak boldogan mosolygott anyukájára, mikor reggelijét behozta neki. Álmodott…, tudta, a kis kobold, Yuluppi ajándéka. Egyre vidámabb lett, jobb lett az étvágya, egyre erősebbnek érezte magát.
Aztán egy gyönyörű, verőfényes reggelen…meglátta az ágakon virító, tűzpiros virágokat. Csodálatosak voltak!
Már sokat sétálgatott az udvaron, kertben, jó étvággyal evett…, erősödött, vidámodott, szülei nagy-nagy örömére.
Az ágakon pompáztak a csodaszép, piros virágok.
Egy éjjel aztán meglátogatta őt Yuluppi. Megsimogatta arcát, suttogva mondta neki:
– A bokornak, amelyik az ágait küldte neked, “von” a neve. Amikor virágba borul, telis-tele van fehér virágocskákkal. De most a te gyógyulásodért nyitott piros virágokat. Minden jót hát, kicsi Yvonne!
Aztán eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.
A kislány reggel vidáman ébredt. Kiugrott ágyacskájából, futott a konyhába, ahol anyukája már a reggelijét készítette.
– Mami, mami! Olyan éhes vagyok! És olyan szépet álmodtam!
Anyukája boldogan kapta fel a kislányát, örömkönnyein át végtelen boldogság, szeretet járta át a szívét. A kis Yvonne jó étvággyal evett, közben elmesélte álmát.
– Drága kicsikém, nagyon boldog vagyok, szeretlek!
És arra gondolt…igen…a kis kobold nyelvén a “von” reményt jelent.
Reggeli után a kislány szobájába mentek, hogy kiszellőztessenek, bevessék az ágyát.

A gallyakon a virágok…már fehérek voltak.


2016