Hajdú Katalin: Gombácska vágya

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Gombácska egyedül árválkodott az erdőben. Ha levette a kalapját, fedetlen fejjel, árván élvezhette a fák között átszűrődő napsütés kellemes citrom illatát. Reggelente, ha hajnali harmat csípte, friss zápor köszöntötte, boldogan fogadta a víz simogatását. Tisztának érezte magát. Kora reggel egy kis rigó szállt a mellette lévő bokor ágára, és örömmel csivitelte: itt a nyár! Csodálatos dallamos hangja végigsuhant a fákon, énekével elkápráztatta az erdő lakóit. Így szólt a Gombához, kinek tátva maradt a szája.

Hajdú Katalin Gombácska vágya Illés Márta (1)

Illés Márta illusztrációja Illluszrációd bekerült a mesekönyvbe

– Gyere velem, szállj el a sodró patak partjára! Élvezd Te is a repülés örömét! Nézd, hogy mozgatom a szárnyaimat! – csattogtatta csőrét a rigó.
– De hiszen gömbölyű törzsem apró gomolyaszálakkal kapaszkodik a földbe! Hogyan is repülhetnék? Nincs szárnyam! Ó, bárcsak megtehetném, hogy veled mehessek! Én is oly szabadon élhetnék, mint Te! – sóhajtott Gomba.
– Tudod mit, majd elmesélem Neked, mit láttam a fák lombjai között, és a fellegek felett! Jó lesz?
– Jó, nagyon jó, csak gyere vissza, és mesélj! – kérlelte a kis gomba –, hiányolom csodás éneked.
De a kis rigó nem jött sem aznap este, sem másnap, soha többé.
– Mi történhetett vele? – Úgy aggódom! – töprengett a kis kalapos.
Reggel új ismerősök köszöntötték: hangyácska és méhecske dongták körül a kis kalapost.
– Nem tudjátok mi történt a kis rigóval? – kérdezte tőlük.
– Azt ígérte, hogy visszajön és elmeséli mit látott a fák lombjai között. – suttogta.
– Azt hallottam a királynőmtől – zümmögte méhecske, – hogy az emberek tőrbe csalták!
– Tőrbe csalták? – csodálkozott Gombácska – de hogyan?
– A mi kis énekesmadarunk éhes volt, és apró magokat, kicsi gyümölcsdarabokat szórtak elébe.
– És mi történt? – kérdezte izgatottan Gombácska.
– Becsalták egy kalitkába, és rázárták az ajtaját – mondta zümmögő.
– Akkor Ő már nem is szabad? – nézett kerek szemekkel a kis kérdező.
– Nem, fogoly – szólt méhecske.
– Ilyen veszélyes szabadnak lenni? – érdeklődött Gombácska.
– Igen, aki szabad, mindig ki van téve veszélynek. De repülök, hiszen gyűjtenem kell a nektárt, már így is lemaradtam! – válaszolt méhecske.
– Legalább te maradj itt velem hangyácska! – kérlelte Gombácska.
– Nem lehet, meg kell keresnem a hangyabolyt, és gyűjtenünk kell télire! – szólt szelíden hangyácska.
Másnap reggel Gombácska a Hétpettyes Katicával találkozott, aki lassan odaröppent és köszöntötte:
– Jó reggelt Gombácska, megpihenhetek a kalapodon?
– Ó gyere, gyere, és mesélj nekem, látom te is tudsz repülni?! Mondd, mi történik körülötted? – kérlelte a kis kalapos.
– Gyerekek jönnek, vidáman énekelnek! – felelte Katica
– Úgy hallottam, hogy szép virágok között élsz, és mindig velük társalogsz! – Igaz ez? –
– Igaz, igaz, tudod a kedvencem a százszorszép, a margaréta, szeretem a harangvirág csengettyűit, de mégis: legszebben a rózsa fejez ki érzelmeket. Tudod, ha az emberek virággal kedveskednek egymásnak, a rózsa a legszebb ígéret, mit egy fiú adhat egy lánynak.
– És mit mesél a rózsa? – kíváncsiskodott Gombácska.

Hajdú Katalin Gombácska vágya Illés Márta

Illés Márta illusztrációja

– Azt, hogy aki adja, annak a szíve csordultig van szeretettel. Annak a fiúnak fátyolos a tekintete és mosolyog a szeme.
– Óh, Katica, te is szabad vagy, de jó, hogy repülhetsz! – sóhajtotta Gombácska.
– Igaz, el sem tudnám képzelni az életem, ha nem repülhetnék! De sietnem kell. Várnak rám a virágok levelei, úgy sóvárognak utánam, mint a meleg, száraz föld, mely esőért kiált. A leveleket megmentem a kártékony levéltetvektől! – büszkélkedett Katica.
– Menj, szállj csak szabadon! – sóhajtozott a Gomba, s nézte – nézte a felszálló bogarat.
Ám Gombácska tekintetét hirtelen elhomályosította egy feléje boruló szárny és egy éles, vijjogó hang. Csak azt látta, hogy egy csőr felkapja a Katicát és a kis bogár eltűnik a nagy madár torkában.
– Hogy tehetted ezt? – rivallt rá mérgesen. Egy hasznos kis bogarat elpusztítottál, aki sok – sok virág levelét mentette volna meg a pusztulástól.
– No és? Kit érdekel? –válaszolta a héja. Én vagyok az erősebb, ez csak egy bogár, én éhes vagyok. Csak okoskodj, és kitéplek a törzseddel együtt! – gonoszkodott a madár.
– Nincs benned semmi részvét, semmi szeretet? – nézett szembe a ragadozóval a gomba.
– Ez az erősebb törvénye, az állatvilágé! Az győz, akié az erő! – büszkélkedett a madár.
– De nem törődsz vele, hogy fájdalmat okozol? Hogy lehetsz ilyen szívtelen? – kiabálta a gomba.
A héja nézte, nézte, majd éles csőrével körbevájta a gomba melletti laza, esőtől nedves földet. Felkapta kalapjánál fogva Gombácskát, aki meglepődött, majd örömében nagyot kiáltva felelt:
– Ó, hiszen szabad vagyok! Szabad vagyok! – s égnek álltak hajszálgyökerei.
A héja körözött a magasban, majd megunta a csőrébe kapott nedves puha gombát, s hangosan vijjogva elengedte azt.

Hajdú Katalin Gombácska vágya Illés Márta 3

Illés Márta illusztrációja

 

A Gombácska repült, repült, megérezte a szabadság édes illatát, – majd zuhanást követően lerepült fejéről kalapja, eltörött a törzse, becsukta szemét és elaludt.
De talán boldog volt, hogy megélhette, mit jelent néhány pillanatig szabadon szárnyalni: még ha nagy árat fizetett is érte.

2016

Hajdú Katalin

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.