Halmai Márton: Az ufó utazása

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Élt egyszer egy Ufbó nevezetű kétlábú, karcsú, piros testű, kék négyzet fejű, zöldesbarna szemű ufó.
Ő egy kisgyerek ufó volt. Épített magának egy űrhajót, aminek ufgép-2 volt a neve és a szülei engedélyével elindult felfedezni a galaxist. Kíváncsi volt, hogy van-e máshol is intelligens élet. Talált egy érdekes bolygót, aminek az volt a neve, hogy Föld. Éppen amikor fölötte járt, kifogyott az üzemanyaga és lezuhant. Egy sivatagban ért földet. Ott találkozott egy emberrel, aki elvitte őt Amerikába. Amerikában sok emberrel megismerkedett, rengeteg barátja lett. Szépen vendégül látták, jól érezte magát.
Amikor 2 év múlva haza akart térni, hogy a barátainak megmutassa az ő bolygóját, kiderült, hogy a Földön nincs olyan üzemanyag, ami az ő űrhajójába kell. Így készíteni kellett egy különleges üzemanyagot. Cseresznyét, boszorkányfüvet, és tengervizet kellett összekeverni hozzá.

Halmai Márton_az ufó utazása_ Halmai Benedek

Halmai Marci (10 éves) illusztrációja Gratulálunk, a rajzod bekerült a könyvbe!

Három barátot vitt magával a Földről a kis Ufbó. A három ember: Csontos Kálmán, Erős Kázmér és Boxos Beni volt. Összekészülődtek és két nap múlva elindultak. Felszálltak, csakhogy a kis ufó az elmúlt 2 év alatt elfelejtette a haza vezető utat. Szerencsére az űrhajóban volt egy különleges térkép, amit az emberek adtak neki. Ez egy elektromos térkép volt, az egész galaxis bolygóinak és égitesteinek tudta a nevét. Sőt azt is jelezte a térkép, hogy most ők hol vannak.
Elindultak a helyes irányba, azonban az üzemanyag gyorsan fogyott, mert nem teljesen olyan volt, mint az űrlény bolygóján készült eredeti fajta. Az emberek szerencsére egy kanna pótüzemanyagot is hoztak magukkal, úgyhogy a probléma gyorsan megoldódott.
– Ott van végre a mi bolygónk! – mutatott lefelé Ufbó.
– Nagyszerű! Hol fogunk leszállni? – kérdezték a barátai.
– Sajnos nem tudom. – mondta az űrlény.
Ekkor megint elfogyott az üzemanyag.

Halmai Márton Az ufó utazása Halmai Benedek

Halmai Benedek  (6 éves) illusztrációja Takács Rita segítségével Gratulálunk, a rajzod bekerült a könyvbe.

Halmai Benedek

Halmai Benedek és anyukája

Egyszerre kiáltották, hogy „Segítséééég!”, mert már zuhantak is lefelé. Óriási puffanással értek földet. Hirtelen mindenfelől különféle szörnyek ugrottak elő. Kétlábúak, csőrös fejűek és sötétbarna színűek voltak.
– Ezek meg mik? – kérdezték az emberek.
– Ők a mi ellenségeink! – válaszolta az ufócska.
– Küzdjünk meg velük! – mondta Erős Kázmér.
– Jól van, megküzdünk veletek! – mondták a szörnyek.
Azonban 1-2 pofon után a szörnyek menekülni kezdtek, mert Ufbó emberbarátai igencsak erősek voltak.
– Ez szép volt! – örvendezett az ufócska. Aztán elszontyolodott. – Még nagyon messze vagyunk a fővárosunktól és a szüleimtől is. Az űrhajó meg tönkrement!
– Építsünk a szétesett űrhajóból egy motort! – javasolta Csontos Kálmán. Boxos Beni éppen mérnöki szakiskolába járt és tudta, hogyan kell motort építeni. Körülbelül 2 óra alatt el is készült a 4 személyes járgány. A motort úgy hajtották, mint egy biciklit. Benzin helyett ugyanis, pedállal működött. Elindultak, és az űrlény mutatta, hogy merre menjenek.
Nem is olyan sokára megérkeztek a fővárosba. Pont a városkapuban összetalálkoztak az ufócska szüleivel. Ufbó anyukáját Ufinellának, apukáját pedig Ufbó úrnak hívták.
– Szia Ufbó fiam!- üdvözölte az apukája.
– Ők kicsodák?- kérdezte Ufinella.
– Ők az én barátaim. Eljöttek velem a bolygónkra. – válaszolta boldogan Ufbó.- Látjátok igazam volt, van máshol a galaxisban is intelligens élet!

2016

14 hozzászólás “Halmai Márton: Az ufó utazása

  • Varga Krisztina
    8 évezelőtt

    Nagyon kreatív mese! Lesz folytatása is remélem! 🙂

  • Kállai Mariann
    8 évezelőtt

    🙂 nagyon aranyos mese. Gratulálok Marci, csak így tovább 🙂

  • Takács Rita
    8 évezelőtt

    🙂 🙂

  • Viki, Kornél, Luna
    8 évezelőtt

    Hát ez nagyon aranyos ! És sok-sok tanulság van benne! ? Tetszenek a kidolgozott részletek, megnyilvánul a gazdag fantáziavilág! Gratulálok! ?????

  • Meg jó, hogy vannak jó barátok, hogy kihùzzanak a nehéz helyzetekbôl. Gratulálok a szép meséhez!

  • Hadi Józsefné
    8 évezelőtt

    Gratulálok ! 2017-ben is várjuk a mesédet !

  • Cser Lászlóné, Nóra
    8 évezelőtt

    Gratulálok Marci! Nagyon tetszett az izgalmas meséd, kíváncsian várom a következőt is!

  • Nagyon tetszett a mesed, Marci! Nagyon ugyes vagy, remelem, lesz folytatas! 🙂

  • Szia Marci! Örülök, hogy olvashattam a történetedet! A világűr csodás hely , és biztos vagyok benne hogy az űrlény gyerekek is örömmel lennének a barátaid! Írj még sok szép mesét:)

  • Takács Lászlóné
    8 évezelőtt

    Marcikám! Ez jóságos,szép mese. Na,de milyen is lehetne, ha nem ilyen? Hiszen Te Írtad! Büszke vagyok Rád!
    Csak így tovább!

  • Tóth ALexandra
    8 évezelőtt

    Marcikám! Remek történet,szívből gratulálok!Mindig tudtam,hogy színes a fantáziád!Milyen jó is ez nekünk!Maradj meg ilyen okos,szorgalmas,igazi mesemondó kisfiúnak 🙂 puszillak, Szandra néni

  • beer marika
    8 évezelőtt

    Kedves Marcika! Nagyon tetszett a mese amit írtál, tudom hogy nagyon okos fiú vagy, biztos vagyok benne, hogy még olvasunk Tőled meséket. Gratulálok!

  • 😀 ügyes vagy nagyon tetszett!

  • Fazekas Viktória
    8 évezelőtt

    Gratulálok Marci! Nagyon tetszett a meséd! 🙂 Várom a következőt! 😉

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.