Nagy Márton: Répara

A nyulak és a rókák nemzete már hosszú-hosszú évek óta békességben élt egymás mellett az erdő mélyén. Réges-rég elmúltak azok az idők, amikor a tapsifüleseknek félelmek közt kellett bujkálniuk az üregeikben, nehogy egy vörösbundás ragadozó felfalja őket. Mióta megköttetett a két faj között az egyezség, miszerint nem bántják egymást, azóta a rókák áttértek a zöldség alapú táplálkozásra, a nyulak pedig cserébe minden évben üregenként tíz szál répával járultak hozzá a ravaszdiak egészséges életmódjához.
Azonban történt egyszer, hogy az egyik évben a Répafülű családnak tönkrement minden elültetett növénye a kertjükben, így nemhogy nem tudták beszolgáltatni a rókák tisztes jussát, de még ők is abba a megalázó helyzetbe kerültek, hogy az erdei ösvény szélén kellett a gazdagabbaktól koldulniuk, hogy a nap végén legalább a saját asztalukra kerüljön valami ennivaló.
Mikor a legkisebb kis Répafülű meglátta, hogy az anyukája már harmadnapja zsinórban ugyanazt az íztelen kását főzi, akkor elégedetlenségének hangot adva hangosan megkérdezte a nyúlmamát, hogy miért nem készít végre már valami rendes ételt is, miért kell mindig ezt a rossz ízű pépet enni. Szerencséjére az öregebbik tapsifüles volt annyira bölcs, hogy nem húzta fel magát a kicsi értetlenségén, hanem készségesen és kedvesen elmagyarázta neki a jelenlegi – nem éppen rózsás – helyzetüket és annak okát. Mikor az anyuka befejezte a mondandóját, a nyúlfi szégyenében teljesen lesütötte a szemét, amiért ilyen tapintatlanul viselkedett, és halkan, alig érthetően bocsánatot kért, majd hátat fordított a konyhának, és visszaszaladt a saját kis szobájába.
Már javában a vacsorához készülődtek, és az asztal is megterítve várta, hogy feltálalják rá az ételt, amikor valaki hangosan kopogni kezdett a tölgyfa-ajtón. Mint mindig, most is az apuka sietett, hogy beengedje a váratlan vendéget a lakásukba, és megtudakolja, hogy mi járatban van errefelé. Azonban amint kinézett az aprócska kis kukucskáló lyukon, rögtön elsápadt a látványtól. Egy izmos rókarendőr állt a küszöbön, vörös bundája néhol kivillant a feszes egyenruhája alól. Mellette a földön egy hatalmas zsák csücsült, mely tele volt a nyúlnemzet által beszolgáltatott narancssárga gyökerekkel. A rangidős Répafülű rögtön felismerte, hogy kivel is áll szemben: ez nem volt más, mint a ravaszdiak egészséges életmód felelőse, akinek az volt a dolga, hogy minden évben körbejárja nyúlüregeket, és mindenkitől elkérje az üregenkénti tíz szál répát.
Hirtelen akkora sokk érte, hogy azt sem tudta, mitévő legyen, ezért hiába hallotta, hogy a rendőr egyre hangosabban dörömböl, mégsem nyitott neki ajtót, helyette inkább felkapta a nyúlcipőt, és felmenekült a padlásra, hátha ott nem találják majd meg. Azonban késő volt, hiszen a róka már látta, hogy itthon vannak Répafülűék, ennek megfelelően nem tervezett a beszedendő növények nélkül távozni. Egy idő után belefájdult az ökle a hasztalan ajtócsapkodásba, így úgy döntött, hogy a nyers erő eszközéhez folyamodik: egy könnyed mozdulattal betörte az ajtót.
Ezt a hatalmas recsegést-ropogást még a ház túlvégében lévő konyhában sertepertélő mamanyuszi is hallotta, és gyorsan kiszaladt az előszobába megnézni, hogy mi volt ez a nagy robaj. Mire odaért, a három lurkója éppen farkasszemet nézett a föléjük magasodó vörös szörnyeteggel.
– Szép jó estét hölgyem, az üregenkénti répahozzájárulásukat jöttem beszedni! – köszönt ravasz mosolyra húzott szájjal a rendőr – Ha jól sejtem, előbb a férjét láttam kikucskálni. Elég nyámnyila fickó, ha szabad így fogalmaznom.
A legkisebb nyúlfi a mély, dörmögő hang hallatán ijedtében fülét, farkát behúzta, és szíve szerint legszívesebben elmenekült volna az apja mellé a padlásra. Az anya ezt látván védelmezően maga mögé terelte csemetéit, majd a vendéghez fordult.
– Magának is kellemes estét kívánok, de ha szabad kérnem, a páromat hagyja ki ebből. Meg van rá a maga oka, hogy így viselkedik. Gyerekkori trauma, elég ha ennyit mondok – zárta rövidre mondandóját az anya.
– Oh, most már emlékszem, ő volt az a nyúlfi, akit megpróbáltam felfalni fiatalkoromban, még az egyezmény megkötése előtt. Milyen szép idők is voltak… – merengett el a múlton.
– Elég legyen! Hát nem látja, hogy itt gyerekek is vannak?! – förmedt rá a nyúlmama, miközben megsimogatta a nyúlfik reszkető kobakját – Egyébként is, az az idő már a múlté, kár rajta rágódni. Inkább térjünk rá a mostani látogatásának céljára! Elismételné kérem, hogy mégis mi járatban van itt?
– Nos, mint ahogy azt már mondottam, az üregenkénti répahozzájárulásukat jöttem beszedni. Tehát, hol találom az előírt mennyiségű zöldséget?
– Kérem tisztelettel, nagyon sajnálom, de idén sajnos nem tudjuk beszolgáltatni a hozzájárulásunkat, ugyanis a nyáron elég gyér volt a termés – tettetett hamis bűnbánást az anya, azonban titkon nagyon is örült neki, hogy ezzel is egy kis kellemetlenséget tud okozni a férje korábbi bántalmazójának.
– Hát, ebben a helyzetben nem tudok mást tenni, minthogy az egyik értéktárgyukat viszem el a növények helyett. Mit szólnának például ahhoz a szép televízióhoz ott a sarokban? – mutatott rá a legértékesebb dologra a szobában, nem is leplezve a kapzsiságát.
– Vigye csak! – sóhajtott egy hatalmasat a mamanyúl, mert nem volt kedve tovább vitatkozni, ugyanis tudta, hogy csak még nagyobb bajba sodorná vele magukat.
Ám ekkor, szinte a semmiből, előbújt anyja háta mögül az előbb még teljesen megszeppent legkisebb Répafülű, és férfiakat megszégyenítő bátorsággal kiállt a családja, és az igazság mellett.
– Már-már ne is ha-haragudjon kedves Ró-róka úr, de-de ugye azt tu-tudja, – dadogott eleinte a kis nyuszi, de aztán összeszedte a bátorságát, és folyékonyan folytatta ¬– hogy az törvénytelen, amit csinálni tetszik? Ehhez nincs joga! Nem viheti csak úgy el a televíziónkat! Ilyenkor fel kell kérem írnia a házszámunkat, és egy hónap múlva újra kell próbálkoznia. Mert ha nem így cselekszik, akkor könnyen a bagolybíróság elé kerülhet… Tetszik tudni olvastam az egyik könyvemben, amit születésnapomra kaptam.
A bíróság szó hallatán a rendőr is megszeppent, hiszen nem sok jót hallott még arról a helyről, nem akart oda kerülni, és elveszteni az állását. Így jobbnak is látta, ha tovább áll, de a nagy sietségben amellett, hogy orra bukott a kidőlt ajtóban, még a nagy zsák répáját is ottfelejtette Répafülűéknél. Így a legkisebb csemetének köszönhetően nemcsak, hogy meghátrálásra késztették a gonosz rendőrrókát, de még az élelmezési gondjaik is jó időre megoldódtak.
Mikor már a porát sem látták a szaladó vörösbundásnak, és végre az apuka is lemerészkedett a padlásról, mind az öten odaszaladtak a zsákhoz, és mindannyian kivettek egy-egy szál répát, és boldogan elrágcsálták azt, az anya pedig kedvesen megsimogatta a nyúlpalánták fejét.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.