Matók Marcell: Szárnysötét

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Élt egyszer egy kíváncsi kisfiú, Milán. A házukat egy gyönyörű virágos rét ölelte körül, ahol nagyon szeretett játszani és amelyet az erdő határolt. Egyik nap egy színes pillangót látott meg, amely annyira megtetszett neki, hogy utánaeredt. Addig-addig kergette a pillangót, míg olyan messze került a házuktól, hogy végtelenül elkeseredett, mert reménytelennek látta, hogy hazataláljon. Szomorúan bolyongott a sűrű erdőben, majd a patak partjára ért, ahol felfrissítette magát. A parton egy sebzett szirtisast talált, óvatosan kihúzta az állat szárnyába fúródott nyilat, gyógyfűvel megápolta a sebét, majd mély álomba zuhant. A szirtisas másnapra meggyógyult, így mikor Milán felébredt, már csak a nyilat találta maga mellett. Gondolta, hogy magához veszi, hátha jó lesz még valamire és ballagott tovább a tisztáson. Egyszer csak hátborzongatóan félelmetes szárnycsapásokkal egyenesen feléje közeledett egy griffmadár, majd leszállt elé és így szólt hozzá:
– Én a magasból mindent látok, ezért tudom, hogy hol laksz. Ha ügyes vagy és hasznomra leszel, ha állod a próbákat, segítek neked hazatalálni.
Mivel Milánnak egyéb reménye nem volt, vállalta hát a próbatételt.
– Azt kívánom, hogy holnapra tüntesd el az útból azt az óriási és kőkemény sziklát, mert birtokolni akarom a sziklán túli területeket is! – szólt a griff Milánhoz.
A fiú elkeseredésében fogta a nyílvesszőt, és egy jól irányzott célzással kilőtte. A vessző csodák csodájára varázsnyíllá vált, százezer szikra erejével bíró vesszővé alakult és olyan erővel csapódott a sziklához, hogy könnyedén széthasította a kősziklát, amely apró kavicsokká vált.
Milán nem hitt a szemének és a griff is csakugyan csodálkozott, ezért nehezebb próba elé állította a fiút.
– Elvesztettem a kedvenc varrótűmet – mondta a griff – azt kívánom, hogy holnapra találd meg a tűt a sűrű erdőben!
Elszomorodott a szegény fiú, hogy hogyan fogja megtalálni az apró tárgyat. De reménykedett is egyben, hogy ismét sikerrel jár. Ezért a nyílvesszőt csak úgy, találomra, ellőtte jó messzire. A varázsnyíl ez alkalommal mágneses erővel bírt, így egyenesen a tű irányába fordult és pontosan ott fúródott a földbe, ahol a tűt a griff szándékosan elrejtette.
– Hát ezt is megoldottad – csodálkozott a griffmadár. – Hónapok óta nincs mit ennem, mert kiszáradt a földem, az erdőm, a patakjaim elapadtak. Holnapra viruljon a rét, teremjenek a fáim, a veteményeseim, hömpölyögjenek a folyóim! – üvöltött a griffmadár.
Milán búsan hajtotta álomra a fejét, mert nem volt ötlete. Ráadásul fekete felhők gyülekeztek a feje fölött, ami még szomorúbbá tette és félt, mert egyedül volt a sötétben. Álmában azonban rájött a megoldásra, felpattant és az éj leple alatt fellőtte az égbe a nyílvesszőjét. A varázsnyíl sorra kipukkasztotta a hatalmas kövér felhőket és az eső csak ömlött egész éjjel, majd másnap estig. Annyi víz zúdult le, hogy a folyómedrek megteltek, a növények életre keltek.
A griffet elöntötte a méreg, hogy ő vesztett. Féltékeny lett és annyira megdühödött Milánra, hogy nem tartotta be ígéretét és nem mutatta meg a fiúnak, hogy merre keresse a szülei házát.
Ekkor megjelent Milán mellett a szirtisas.
– Gyere, ülj fel a hátamra, én hazarepítelek. Tudom, hogy hol laksz, mert a magasból mindent látok. Szeretném neked visszahálálni, hogy meggyógyítottál – szólt a sas megmentőjéhez.
Így került végül haza Milán, és a sassal jó barátok maradtak örökre.

2016