Veress Andrea Hajnalka: A farkas és a rózsa

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa. A farkas vette észre először. Milyen szép! – gondolta – milyen kecses! Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

– Milyen egyszerű! – mondta a páva – semmi szín, semmi különlegesség!

– Közönséges! – rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű – hát hogy néz ez ki?

Mind ilyenek vagytok – gondolta a farkas a fák közül – nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

– Ez meg micsoda? – fanyalgott a róka – semmi keresnivalója nincs itt.

– Csúnya! – röfögte a vaddisznó – és ráadásul útban van.

A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre.

Hát nem látjátok, hogy fáj neki? – gondolta a farkas – miért kell bántani?

– Nem szeretem a virágot! – dörmögte a medve. – Tépjük ki!

Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.

– Nézzétek! – bömbölte, és magasba tartotta a mancsát – megszúrt!

– Szóval még veszélyes is ! – jegyezte meg a róka. – Ki kell irtani!

A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták. A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők! Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.

– Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál …

Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett. Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve.

Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, …. sírni kezdett. Az örömkönnyek, gördültek le a szőrös arcán…..Hát tényleg vannak csodák….A szeretett csodája mindent áthat….És onnantól kezdve a Rózsa és a farkas örök barátok lettek.

2017

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.