Orbán Panna Rebeka: Kalamajka a dzsungelben

Édesen álmodtam még, mikor megcsörrent a telefonom.
– Titi gyorsan gyere a kikötőbe! Sürgős, úgyhogy siess!
Én álmosan, de gyorsan beleszóltam a telefonba.
– Megyek….máris…sietek…hááá…megyek!
Lassan kitápászkodtam az ágyamból és elmentem fogat mosni… Óh! Majd elfelejtettem: az én nevem Tenger Titi. Egy pékségben dolgozom a kikötő mellett. Szóval, ott tartottam, hogy kimentem fogat mosni, aztán felöltöztem, és mentem a kikötőbe. Ott rögtön elém ugrott Rágcsa Booboo, a régi barátom, és azonnal nekikezdett.
– Titi! Vészhelyzet van! A Szalamandra dzsungelben, az Ősi Templomból ellopták az arany Kobakot. Ha rossz ember fejére kerül, az végzetes lehet a Tengerimalac-szigetnek és az egész Tengerimalaciának is. Segítened kell!
Én azonnal igent mondtam, pedig irtóztam a dzsungeltől, de Tengerimalaciáért megteszem. Elmagyarázta nekem, hogy nem csak én fogok menni, hanem jó barátom Kaland Karcsi is.
Együtt elindultunk hát hajóval, közel egy hónap múlva meg is érkeztünk. Nem panaszkodtunk egy kicsit sem, mert nagyon jó utunk volt. Szinte mindig csak nevettünk, és az étel is isteni volt. Elindultunk az Ősi Templom felé. Bementünk, és nagyon halkan jártunk, mert úgy éreztük, valaki figyel minket. Mikor odaértünk a titkos kamrába, tengeri kincs volt előttünk. De az arany Kobaknak nyoma sem volt. Megvizsgáltuk a helyszínt, hátha találunk mancsnyomokat. De hiába, a tolvaj bizonyára kesztyűt viselt.
Kisétáltunk a templomból, és elhatároztuk, keresünk egy fogadót. Hamarosan találtunk is, a neve: Aludj Itt Ha Mersz. Megborzongtunk, és remegő lábakkal elindultunk befelé. A fogadó belseje nagyon elhanyagolt volt. Sehol egy ép szőnyeg, se virágok, repedezett falak, és még sorolhatnám. Csöngettem, és egy fura alak jelet meg előttem.
– Jó napot uraim! Miben segíthetek? Háááápci! – mondta orrhangon, mert meg volt fázva.
–Szeretnénk egy-egy szobát, de holnap már utazunk is vissza – feleltem.
– Jól van, itt vannak a kulcsok. A legjobb szobákat adom most oda maguknak. Ebéd 13, vacsora 17, reggeli 9 órától lesz. A szobák a második emeleten vannak, a 11–es és 12–es szoba – mondta a portás.
– Köszönjük. Most pedig menjünk, és öltözzünk át Titi, mindjárt itt a vacsoraidő. Nyamiiii! – javasolta Karcsi.
Így is történt, átöltöztünk, és lementünk az ebédlőbe falatozni. Leültünk egy titokzatos tengerimalac mellé, és elkezdtünk beszélgetni.
– Jó estét uram! Én Tenger Titi vagyok, Tengerimalac–szigeten a kikötő melletti pékségben dolgozom. Ő meg itt mellettem Kaland Karcsi, a kikötőben dolgozik – kezdtem el.
– Jó estét maguknak is! Én Nyom Alfréd vagyok, híres nyomozó. Itt dolgozom egyedül, most éppen egy fontos ügyben nyomozok – vette halkabbra a hangját Alfréd.
– A titokzatos arany Kobakot ellopták, és ki kell derítenem, hogy ki tette – mesélte halkan.
Én is elmeséltem, hogy mi is éppen ebben az ügyben nyomozunk, és hogy talán együtt is tehetnénk. Ő beleegyezett, és most már hárman nyomoztunk az eltűnt arany Kobak nyomában. Reggeli után azonnal útnak is indultunk. Betértünk a templomba, hogy nyomokat keressünk. Találtunk is egy zakódarabot és egy gombot. Ismerős volt nekem ez a zakódarab. Á meg is van! A portásnak volt ilyen zakója! Azonnal el is mondtam az elméletemet a többieknek.
Már jó nyomon voltunk, mert én már összeraktam a képet! Mindenkit odahívtam a portára, beleértve a rendőrséget is.
– Én már tudom ki lopta el az Aranykobakot. Az nem más, mint a portás. Bizonyítékom is van, itt ez a gomb és a zakódarab. Bár inkább nem is nevezném portásnak, mert ez csak az alibije volt. Mert egy munkanélküli tengerimalacból könnyű kinézni, hogy bűnöző, nem? Mikor megérkeztem, már akkor éreztem, hogy nincs itt valami rendben. Miközben beszélt folyt róla a verejték, mert félt, hogy láttuk, hogy kivette az egyik dobozból az arany Kobakot. Ezért gyorsan berúgta az asztal alá. Ez a zakódarab és a gomb pedig az ő zakójáról való!
Bizonyítottam be, hogy a tettes az álportás. A rendőrök megköszönték nekem, hogy lelepleztem a szélhámost, és bevitték a börtönbe.
Mi hazamentünk, és elmeséltük mindenkinek a mi kis kalandunkat. Rendeztek nekünk egy meglepetésbulit, ez volt a legjobb időtöltés a barátaimmal.

 

2017 Gyöngyössolymos

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.