Botló József: Tengeri lustaságok

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tengeri iskola. Nem fogjátok elhinni, de tengeri élőlények jártak oda. Közülük a legkülöncebb, legelevenebb mégis az az állatgyerek volt, akiről a történetem szól. Ő pedig Cápáék legkisebb fia, Cápa Cecil.
Cecil, mint minden rendes diák, reggelente elindult az iskolába. Mentek vele a testvérei is. Útközben találkoztak pár iskolatársukkal: Polip Palival, Medúza Misivel és az unokatestvérükkel Cápa Cilivel.
Egyszer csak fölbukkant előttük Bálna tanító bácsi is, majd megszólalt:
– Cecil, áruld már el nekem, miért vagy ennyire lusta mostanság! Szorgalmasabbnak kéne lenned! Az iskola nem lustálkodásra való.
– Hát, csak azért, tanító bácsi, mert én ám nem szeretek iskolába járni – válaszolta neki a cápagyerek.
Testvérei és a barátai is hallották ezt a beszélgetést és elhatározták, hogy ezentúl ők is lustálkodni fognak tanulás helyett. Mire az iskolába értek, már lusták voltak: már réges-rég becsengettek, mikor beúsztak az osztályukba. Amikor Delfin tanító néni magyarázta nekik az új tananyagot matematikából, mindannyian elaludtak. Amikor írásbelit írtak a tananyagból, akkor pedig nagyon keveset írtak csak a tesztlapra. Mindannyian kettest kaptak. Szomorúan, már-már sírva kérdezték a tanító nénitől:
– Miért kaptunk ilyen rossz jegyet? Hisz ezt még nem is tanultuk!
Testnevelésórán folytatták tovább a lustulást. Hiába kellett cikk-cakkban úszni, ők végigbeszélgették a feladatokat. Meg is büntették őket a tanárok rendesen: az iskolában kellett maradniuk sötétedésig.
Így ért véget a történetem a tengeri lustaságokról, akik a nap végén azért rájöttek, mi a tanulság: Ne légy lusta, mert megbánod!

2017   Farkasd (Szlovákia)

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.