Farkas Ivett: A Mucs

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő, nagyon-nagyon messze innen. Ebben a varázslatos erdőben, beszélő állatok és tündérek éltek. Az erdő népe, a tél végén mindig egy kis ünnepséget szervezett a tavasz tiszteletére. Ezen az ünnepségen van zene, étel, ital és néhány bódé, ahol csecsebecséket lenne kapni. A polgármester megkérte a helyi általános iskola növendékeit, hogy adjanak elő valami vidám előadást. A színjátszó kör és az énekkar el is kezdett készülődni. De akadtak páran, akik saját produkcióval szerettek volna előállni.
Így történt hát, hogy Ugri a nyuszi, Maca a medve, Csipi az énekesmadár és Móki a mókus egy zenekart alapított. Nyuszi gitározott, Maca dobolt, Csipi énekelt Móki pedig a makkjait ütötte össze, ezzel adva a ritmust. A négy barát szorgalmasan gyakorolt minden délután. Az egyik próbán az együttes nevét szerették volna megvitatni, de az egész sértődéssel zárult.
– Na és mit szólnátok a Csipi és a banda névhez? – röpdösött a kis madár.
– Szerintem legyen Dobosbanda – vitatkozott Maca.
– Milyen szörnyű ötleteitek vannak. Sokkal jobb lenne a Beugrók név. Rövid, egyszerű és találó – okoskodott Ugri.
– Még hogy nekünk vannak rossz ötleteink, Beugrók? Most komolyan? Ez még viccnek is rossz – nevetett Maca.
– Hé, srácok, és mi lenne, ha… – kezdte Móki, de sajnos nem tudta befejezni, mert Csipi csúnyán beleszólt.
– Jaj, Móki, te bele se szólj, csak a ritmust adod! Nem is csinálsz semmi fontosat, ezt inkább hadd döntsük el mi!
– Igen, jól mondja Csipi, ebbe ne szólj bele! – értett egyet Ugri, miközben Maca is bólogatott.
– Mind nagyon gonoszak vagytok, pedig csak segíteni akartam. De legyen, ahogy akarjátok, kilépek – azzal kiment a teremből, és sírva ugrált haza.
– Nos, azt mondom, hogy aki menni akar, az menjen! Kezdjünk el gyakorolni, a nevet később is kitalálhatjuk. – javasolta Ugri.
A három csapattag elkezdett próbálni, de hamar rájöttek, hogy borzalmas a hangzás a ritmusadó makkok nélkül. Csipi megpróbálta éneklés közben ütni a ritmust, de ekkor nagyon hamisan énekelt. Úgy döntöttek, hogy másnap újra megpróbálják, hátha jobban fog menni. Eltelt egy hét. Mindennap ugyan azt mondták: ”Holnap jobban fog menni.” De napról napra rosszabb lett. Be kellett vallaniuk, Móki nélkül ők sem érnek semmit, ezen kívül nagyon hiányzott már neki a barátjuk. Így hát az ünnepség előtt két nappal elmentek a fához, ahol Móki és a családja élt.
– Móki, Móki, gyere le, beszélni szeretnénk veled! – kiáltotta Maca.
– Mi az már megint? Ha azért jöttetek, hogy újra elmondjátok, jelentéktelen vagyok a bandába, akkor fölösleges, mert már tudom – mormogta a mókus, miközben lemászott a fáról a többiekhez.
– Azért jöttünk, hogy bocsánatot kérjünk tőled – mondta Csipi bánkódva.
– Igen, rájöttünk, hogy a kimondott szónak hatalma van, mi pedig csúnyán megbántottunk téged – folytatta Ugri.
– Azt szeretnénk, ha visszajönnél zenélni – tette hozzá Maca.
– Miért? – kérdezte gyanakodva.
– Azért, mert barátok vagyunk és rájöttünk, hogy mindegy milyen kicsi is a részed a dalokban, annál fontosabb – mondta Ugri.
– Nem lett volna szabad, leszólni téged, csak mert kisebb a részed. Fontos vagy! Te tudod a jó ritmust adni. Nélküled nem tudunk játszani. – bánkódott Csipi.
– Nagyon sajnáljuk – szólt Maca.
– Kérlek, gyere vissza, Móki! Holnapután lesz az ünnepség és rengeteget kell még gyakorolnunk – kérlelte Csipi.
Móki elgondolkozott az ajánlaton. Nagyon szerette a barátait, de rosszul esett neki, hogy nem kíváncsiak az ötleteire. Ennek ellenére megbánták és bocsánatot kértek.
– Hát, legyen! Menjünk gyakorolni – adta be végül a derekát a mókus.
Móki visszatérése a legjobb volt, ami a zenekarral történhetett. Egy-kettőre megtanulták a dalokat, senki nem hibázott, és Csipi sem énekelt hamisan. Elérkezett tehát az ünnepség estélye. Izgatottan készülődtek a színpad mögött, amikor egy tündér röppent oda hozzájuk.
– Sziasztok! Nagyon szorít az idő. Most már tényleg meg kellene mondanotok, hogy mi a banda neve! – hadarta sietősen a tündérlány mire mind összenéztek. Teljesen elfeledkeztek a névről.
– Móki, mit is akartál mondani a múltkor? – kérdezte Maca.
– Én a neveink kezdőbetűire gondoltam. Cs, mint Csipi, U, mint Ugri, M, mint Maca és Móki. Ebből lehetne a Mucs – magyarázta a kis mókus szelíden.
– Ez jó név. Egyedi és kreatív – röpdösött Csipi.
– Igen, ez nagyon jó! – örvendezett Maca.
– Akkor a nevünk Mucs – mondta boldogan Ugri a tündérnek, aki már küldte is őket a színpadra.
Amikor vége lett az előadásnak, a polgármester megkérte őket, hogy adjanak ráadást, mert mindenki erre táncol. Nagy sikere lett a Mucsnak. A tündérek körtáncot jártak, az állatok pedig párosával ropták. Mindenki táncolt, a gyerekek, a felnőttek, de még az idős tündéranya is beállt néhány számra. A négy jó barát ebből a vitából tanulta meg, hogy jobban gondolják, meg mit mondanak, mert megbánthatják vele a másikat. Innentől nem volt veszekedés, megválogatták az egymáshoz intézett szavaikat. Hiszen jól mondta Ugri, a kimondott szónak halma van.

2017 Gyöngyös

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.