Kovács Bertold: Az igazi méz

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Hatalmas zaj verte fel a csendes városszéli kiserdőt. Zakatolt a láncfűrész, repkedtek a faforgácsok, riadtan menekültek a madarak, és minden erdei állat. Csak úgy zúzták–vágták az emberek a fákat, nem kíméltek egyetlen bokrocskát sem.
Egyszer csak fekete lett az ég. Egy népes méhraj zümmögése nyomta el a láncfűrészek hangját. Eldobtak mindent a favágók, és hanyatt–homlok menekültek. A méhek követték őket a városba.
Fejvesztett rohangálás kezdődött. A kisbabák sírni kezdtek, a gyerekek riadtan bújtak a szüleikhez, az iskolások nem mertek kiszállni az iskolabuszból, a nénik kistáskájukkal csapkodtak, az étterem teraszán röpködtek a spagettis tányérok, valaki pedig fejbe legyintette magát egy nagy kerek pizzával. Pánik lett úrrá a városon.
Meghallotta ezt a polgármester. Kifutott az utcára. Szörnyű kép tárult a szeme elé. A napot eltakarta egy nagy sötét zümmögő felhő. A város apraja-nagyja pedig menedék után kutatott. Remegő lábbakkal erőt vett magán a polgármester, és felkiáltott:
– Az ég szerelmére, mit műveltek a csendes városomban? Ki a vezetőtök?
– Én! – zümmögte egy szép daliás méh.
– Méhek királya, kezdjünk béketárgyalásokat! – emelte fel kezét a polgármester. – Miért támadtatok meg minket?
– Azért mert kivágtátok a kiserdőt, ahol mi éltünk. És hamisítjátok a mézünket. Miért teszitek ezt emberek? – kérdezte a méhkirály.
– Lakópark készül, kellett a hely és a fa. De miért hamisítanánk a mézet? – kérdezte a polgármester csodálkozva. – Kössünk békét, mi kívántok cserébe?
– Új lakást kérünk itt bent a városban, de tágas legyen! – zümmögte a méhkirály, majd elrepült, és a többiekkel együtt leszálltak a polgármester házának tetejére.
Összehívta a polgármester az építész mestereket, gondolkoztak, gondolkoztak. Egyszer csak az egyikük fejéből kipattant az ötlet:
– Építsünk a kiserdő fáiból egy mézgyárat tágas lakással.
Elkezdődött a munka. Nyikorogtak a fűrészek, csattogtak a kalapácsok, és három nap múlva készen lett a gyár lakással.
A méhek azonnal beköltöztek, úgy látták, gyönyörű lett! De csak akkor voltak hajlandók lenyugodni, ha a polgármester elkapja a mézhamisítókat. Az összes méz a városban hamisítvány volt. Édesítették és sok tartósítószert is tettek bele. Azonnal bezárták a csalók gyárait, akiknek el kellett hagyniuk a várost is.
Nagyiramban elkezdődött az igazi méz készítése. Kaptak az emberektől befőttesüvegeket, és innentől fogva jól éltek a városlakók.
Hanem az elüldözött mézhamisítók ezt nem hagyták annyiban. Szemet vetettek a jó minőségű mézre.
– Ebből sok milliárd pénzünk lehet, hogyha megszerezzünk magunknak, és meghamisítjuk – mondogatták, és a szomszéd város vezérének is elmondták a tervüket. A szomszéd városban kapzsiság uralkodott, és sokszor háborúztak csak szórakozásból. Gyülekezett is nemsokára egy nagy hadsereg a városhatárnál. Megijedt a kis város minden lakója.
– Mi tévők legyünk, ha csak három katonánk van, és abból is az egyik felmondott?
– Küldjük a méheket ellenük, mi is megijetünk tőlük! – javasolták a lakók.
A szomszéd város katonái már a mézgyárban pakolták a sok finom mézet.
Fülsüketítő zümmögéssel csaptak le a fullánkos katonák a méz tolvajokra. Azok pedig nem csak az éppen kezükben lévő befőttes üvegeket, hanem a fegyvereiket is elhajították, úgy szaladtak hazafelé. Sokan még a csizmáikat is elhagyták nagy sietségükben. A városlakók nem tűrték, hogy csak úgy meglógjanak, tűzoltóautóikkal jéghideg vizet zúdítottak a nyakukba. Mire hazaért az ellenség, szinte zengett az ég a sok tüsszögéstől és köhögéstől, annyira megfáztak. Hiába ették a hamisított mézet csuporszámra, az semmit sem hatott. Kénytelen voltak békét kötni, és jó sok valódi mézet kérni.
Mivel a kisváros lakói kedvesek voltak, és a polgármester is, adtak nekik, amennyi kellett. De kikötötték: vagy felhagynak a csalók a mézhamisítással, vagy nem szeretnének velük többet találkozni soha az életben, különben pórul járnak.
Ez a nap, a győzelem napja az Igazi Méz Ünnepe lett a kisvárosban, majd nemsokára az egész országban. Folyt a méz a főtereken, bárki megnézhette a mézgyárakat, méhviaszból óriási szobrokat állítottak a harcos méhek tiszteletére. A náthát többé hírből sem ismerték az emberek.
Itt a vége, fuss el véle. Nátha tűnj el, most már véged!

2017 Budapest