Brassai Hanna: Bocsássatok meg játékaim!

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

– Van egy órányi dolgom a városban, és Melikét nincs kire hagyjam rajtad kívül – magyarázkodott anya. – Tizenegy évesen én már rég ügyeltem mind a két öcsémre.
– Mégis mit csináljak vele egy órán át? Nem tudnád megvárni, míg apa hazajön?
– Nem. És hogy mit csinálj? Nincs tele ez a szoba játékkal?
Anya csodálkozva mutatott körbe. Babák, plüssállatok, mindenféle apró játékfigurák, bababútorok, építőkockák hevertek szanaszét a földön.
– Játékok? Ezek a vacakok? – grimaszolt Jázmin. – Ki játszik ma már ilyen játékokkal? Hát dedós vagyok én?
– Dedós! Dedós! – visibálta a négy éves Melike, és próbálta a nagy barna plüssmacit a nővére karjaiba nyomni. Jázmin dühösen lökte el a kicsit magától, a macit pedig, amelyiknek még úgy tudott örvendeni nyolc éves szülinapján, vadul a földhöz vágta.
– Szégyelld magad! – ripakodott rá anya, miközben ölbe kapta a síró Melikét. – Amióta megvan a tableted, csak azt nyomkodod! Azért nem érdekel téged már semmi! Pedig valamikor sok pénzt adtunk ezekre a „vacakokra”! – anya most már kiabált. – De a tabletedet a mai napra elzárom, és bizony te fogsz vigyázni Melikére!
Anya elment, Jázmin duzzogva ült, nem is szólt a húgához, akit azonban ez nem zavart, tette-vette a játékait, és egyre inkább elfeledte a bánatát.
„Utálom Melikét, anyát, az összes játékot és mindent!” – gondolta Jázmin magában, és alig várta az estét, hogy végre ágyba bújhasson a haragjával.

Kovács Eszter illusztrációja bekerül a mesekönyvbe

Ahogy aznap este a párnára hajtotta a fejét, de valami zajra lett figyelmes. Felkelt, és nem hitt a szemének. Egy óriási tablet villogott hívogatóan, mintha várná, hogy belépjen, akár egy szobába. Épp a fehér zombik sorakoztak fel a feketék ellen harsány dobszóval. A kedvenc játéka! Csodás! Mégiscsak ő nevet utoljára. Aztán már bent is volt a gépben és harcba lendült a fehérek oldalán. De nem tartott sokáig a mámor, éles, szirénázó hang rivallt rá:
– Betolakodó! Betolakodó!
Ijedten nézett körül, és döbbenten látta, hogy eddigi harcostársai, a fehér zombik, is fenyegető pillantásokkal közelednek felé. Futni akart, de körül volt zárva, sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán.
– A kedvenc módszereddel végzünk veled. Lehajítunk az Áldozatok Sziklájáról! – üvöltötte ezer hang, és hideg kezek markolták meg. Sírni kezdett, aztán sikítani, anyát akarta hívni, de nem hallotta senki. Aztán már érezte is a zuhanást.
De az éles kövek helyett egy puha valami fogta fel. A nagy barna plüssmaci vetette magát alája, kitört ugyan mindkét lába, de kivédte az ütközést. Nem tudta, hogy még mindig álmában-e vagy már felébredve, verejtéktől lucskosan, de azt suttogta:
– Bocsássatok meg nekem, játékaim!

2017 Marosvásárhely