Ivácson Judit: Étel a léleknek

Élt egyszer egy öreg halász, aki egy fiatal fiúval horgászgatott, de napok óta semmit sem fogtak. A fiú nagyon elkeseredett, hisz az öregúr az ő barátja volt. A vakációnak vége lett, eljött az iskola napja is. A szülei nagy büszkeséggel küldték fiúkat az évnyitóra, aki egyre kevesebbet látogatta az öreget. Egy hét elteltével találkozott vele, szatyrában bizony most sem volt még egyetlen hal sem.
– Kérem, bácsi, szóljon, hogy még mikor tetszik halászni menni!
– Olyan többé már nem is lesz, kisfiam! – mondta letörten az öreg halász.
– Miért? Történt valami? – kérdezte érdeklődően.
– Én már öreg vagyok ehhez. Fáj a hátam, a lábam, és már a halak sem olyanok, mint régen. Azt hiszem, hiányzik az élet a vízből, s őket ez megviseli.
A fiú nagyon elkeseredett, a suliban végig letört hangulata volt. Mindenki kacagott, nevetett, mosolygott, de ő nagyon visszahúzódó volt. Amíg aztán egy nap eldöntötte, hogy elmegy a tengerre, és követi a Golf–áramlatot, hátha megtalálja a halakat. Másnap reggel korán fel is kelt, és elindult a kikötő felé. Felszállt az öreg bácsika csónakjára, és útnak eredt. Csupán 12 éves volt, de nagy merészség lakozott a szívében. Elérte a Golf–áramlatot, és három napig sodródott az áramlattal együtt.
A harmadik nap reggelén éppen aludt a csónakban, mikor mintha valaki szándékosan rápriccolta volna a ruhájára vizet és egyből felszökött. Egy olyan világban ébredt, ahol a valóságban kihalt állatok mind-mind éltek. Ott voltak, léteztek! De még mennyien és milyen vígan éldegéltek. Ez egy olyan világ volt, ahol minden tele volt élettel. Ez volt a Paradicsom, a kezdeteknek a kezdete. A fiú itt kivetette hálóját, hogy halásszon. A hálóba egyből három hal ütközött bele. A pikkelyük csak úgy parázslott a nap fényétől. Tele voltak élettel. A fiú úgy vette észre, hogy minden állat ide menekül az emberek elől, erre a különös helyre. Egy kis idő után haza indult zsákmányával. Újabb három nap múlva már otthon is volt. A csónakot kikötötte és haza szaladt.
A szülei nagy örömmel fogadták, és megkérdezték tőle, hogy merre járt. A fiú elárulta, hogy ez egy titkos hely, amit csak egy tisztaszívű ember láthat. A fiú fogta magát és gyorsan elszaladt az öreg bácsikához, aki már nagyon rosszul volt.
A bácsinak nem kellett semmi étel, rendkívül sápadt volt. A fiú megmutatta neki a halakat, amiből egyet megsütött a bácsinak. Az öregúr elfogyasztotta a halat. Mintha csoda történt volna vele, hirtelen visszanyerte egészséges színét, s már a lábai és a háta sem fájt.
A fiú rájött az örök tanulságra: az igazi étel adja az erőt az embernek az élethez.

2017 Sáromberke (Románia)