Budai Dalma: A titokzatos erdő állatai

Budai Dalma illusztrációi

Volt egyszer egy hatalmas, sűrű erdő, amit mindenki csak titokzatos erdőnek hívott. Rengeteg állat élt itt. Hárman közülük ugyanazon a területen keresgéltek az erdőben. Egyikük egy zebra volt, akit Morcinak hívtak, mivel mindig zsémbelődött, örökösen morgott. A másik egy cica volt, akit Cirmosnak neveztek puha, szürke bundája miatt. A harmadik állat pedig egy fehér egér volt, aki mindig viccelődött. Folyton olyan tréfákat eszelt ki, amelyek szerinte mókásak voltak, de másoknak ezzel sokszor borsot tört az orra alá. Ő a Huncutka névre hallgatott. Nem ismerték egymást, így külön utakon, korgó gyomorral keresgéltek az erdőben, amikor útjuk összetalálkozott, és hirtelen összekoccant a fejük.
– Hát ti kik vagytok? – kérdezte meglepetten Morci, a zebra.
– Az én nevem Cirmos.
– Az enyém pedig Huncutka, és ennivalót keresek.
– Ahogy mi is – felelik kórusban.
– Menjünk együtt! – ajánlotta Morci.
– Na, gyertek, találtam egy kis erdei gyümölcsöt, ezt megesszük – mondta Huncutka.
– Szerintetek miért nevezik ezt az erdőt titokzatos erdőnek? – kérdezi Cirmos cica a többiektől.
– Nem tudjuk – ingatták tanácstalanul fejüket a többiek.
Mentek, mendegéltek a csendes erdőben, mígnem elértek egy sötét, mély részre. Megálltak, csendesen figyeltek. Nagy zaj lett, a szél süvíteni kezdett, és hirtelen előugrott egy asszony a bokorból. Ekkor Morci rájött, hogy miért hívják ezt az erdőt titokzatosnak.
– Rájöttem, miért titokzatos ez az erdő. Egy asszony lakik az erdő mélyén, nagy titok övezi a kilétét…
Ekkor megszólalt az asszony:
– Így van! Én már száz esztendeje itt lakom, de senki sem tudja, miért recseg-ropog időről időre az erdő. Ha felkerekedem, hogy átfésüljem az erdőt bajba jutott állatok után kutatva, ki tudja miért, hatalmas szél támad, a fák gallyai szörnyű zajjal letörnek. Ettől félnek annyira a falu lakói, pedig rosszat sosem tettem senkivel.
Szomorúság suhant át az arcán, majd melegség sugárzott a tekintetéből, és így folytatta:
– Gyertek, kedveskéim, maradjatok nálam éjszakára! – szólt az asszony kedvesen.
Éjszaka mély álomba szenderült mindenki, csak Huncutka nem aludt. Gonosz tervet eszelt ki. Elvitte az összes élelmet a házból, és eltűnt.
Reggel, mikor felébredtek a többiek, Huncutkát nem találták sehol. Az asszonyt nagyon meglepte, hogy az egér ilyen rossz tréfát űzött velük.
Ezt tanácsolta a két állatnak:
– Sose bízzatok meg olyanban, akit nem ismertek, mert annak nem lesz jó vége!
A két állat megköszönte az asszonynak, hogy vendégül látta őket.
Búcsúzáskor ezt mondták:
– Nagyon kedves, köszönjük szépen, hogy befogadott minket egy napra, szállással és élelemmel látott el bennünket.
– Nagyon szívesen, kedveskéim! Még találkozunk. Vigyázzatok magatokra az úton!
Mendegéltek az erdőben, mígnem kit láttak meg, hát az egeret. Beszorult egy egércsapdába.
– Segítsetek, kérlek, beszorultam!
– Ugyan miért segítenénk? Elloptad a kedves asszonytól az összes élelmet, hát most pórul jártál. Így jár az, aki telhetetlen – dörmögte Morci bosszúsan.
A két jó barát hátat fordított a kis tolvajnak, és faképnél hagyták.
Pár órányi szenvedés után az egeret megsajnálta a cica, visszasietett a zebra kíséretében a csapdába szorult állathoz, és kisegítette a bajból.
– Most menj utadra, többé ne is lássunk! Segítettünk rajtad, iszkolj innen, s máskor gondold meg, mit cselekszel!
Az egér szégyenkezve elment. A zebra és a cica azóta is a legjobb barátok, együtt járnak az erdőben élelmet keresni. Az egér pedig még ma is magányosan keres új barátokat.

2017 Hódmezővásárhely