Szatori-Sárvári Katinka: Tündéririgység

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

A Levendulatündérről és a Muskátlitündérről szól a mesém, hallgassátok szeretettel!
A Levendulatündér a rét szélén lévő mákgubó otthonában nagyon kényelmesen éldegél. Megvan itt mindene, amire csak szüksége lehet egy tündérnek: ágyacskája mohából, fotelkája levelekből, polcai, szekrénykéi fakéregből, asztalkája háncsból készült. Otthona berendezésében jó barátja, Zöldike manó segédkezett.
A Levendula Tündérnek sok a dolga: ő gondozza a levendulabokrokat. Télen maga készíti a csodás levendula illatot, amit aztán kicsiny üvegcsékbe tölt, hogy tavasszal tündértáncával bokorról bokorra szállva kedves bokraira szórja, öntse, csepegtesse a varázslatos illatot. Így van ez a tündéridők kezdete óta, s a Levendulatündér nagyon szereti a feladatát.

Hanem tündértársa, a piros ruhás, hetyke orrú Muskátli Tündér szörnyen féltékeny lett a Levendulatündér bódító illatú virágbokraira. Bosszantotta, hogy az ő virágai, a muskátlik szinte teljesen szagtalanok, s míg a levendulabokrokat szebbnél szebb pillangók, méhek és más rovarok szinte részegen zsongják körül, addig az ő virágait alig látogatja meg valaki.

Hiába próbálta meglágyítani Zöldike manó a piros tündér szívét azzal, hogy bizony a muskátli virágok milyen csodálatosak és hatalmasak, a tündér csak fortyogott tovább magában az irigységtől.

Egy alkalommal a Tündérek Tanácsában kezdett zúgolódni a Muskátlitündér:
Tündér Anyó! – szólt illendően minden tündérek anyjához. – Olyan igazságtalannak érzem, hogy az én virágaimat nem szereti senki sem, hiszen nincsen illatuk! Kérlek, add feladatomul az illatkeverést, úgy, mint Levendulatündérnek!
Ám a bölcs Tündéranyó egészen másképp döntött.

Tudod mit, kedvesem? – s intett a két tündérnek, hogy üljenek oda mellé – Mostantól a muskátlijaid egész nyáron nyílni fognak, járhatod tündér táncodat májustól az első fagyokig, hanem a levendula különös illatát hagyd csak meg a Levendulatündérnek, nem illene az a te muskátlijaidhoz! Meglásd, örülni fogsz még a döntésemnek!

Szatori-Sárvári Katinka illusztrációi

Így aztán a két tündér megbékélt egymással. A Levendulatündér levendulaaratás után már ráér, s gyönyörködik tündértársa mindig nyíló muskátlijaiban, a Muskátlitündér pedig, ha csak teheti, egész júniusban, amikor a levendula virágzik, a levendulabokrok körül serénykedik.

2017 Pécs

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.