Kovács Márta Zsófia: Kormos Karácsonya

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Kormos korán kelt, mint mindig. Kéményseprői teendőit mostanáig mind elvégezte, mára már csak a karácsonyi előkészület maradt. Egyedül élt kis házikójában, de nem szorult senkire. Minden házimunkához értett, sem a sütés-főzés, sem a mosás, sem a takarítás nem okozott neki gondot. Gyorsan hozzáfogott a főzéshez, majd amikor ezzel elkészült, a takarítás következett. Nem várt senkit, mégis igyekezett minél barátságosabbá és csinosabbá varázsolni az otthonát. A sütés kicsit több időt vett igénybe, mert abban nem volt nagy gyakorlata, de ezt a feladatot is sikerrel megoldotta. A karácsonyfa felállítását és díszítését estére hagyta. Mielőtt ebbe belekezdett, mindig megemlékezett elhunyt szüleiről. Késődélután volt, magára öltötte kopott kabátját, és elindult a temetőbe. Két mécsesen és egy doboz gyufán kívül nem vitt magával semmit.
A temető legtávolabbi zugába kellett elgyalogolnia, hogy szülei sírjánál meg tudja gyújtani a mécseseket. Már kezdett sötétedni. A mécsesek fényénél Kormos hosszasan elidőzött, felidézte a szüleivel töltött karácsonyokat és szomorúan gondolt arra, hogy ezen a Szentestén ismét egyedül lesz. Sok barátja volt, de az ünnepet mindannyian a saját családjukkal töltötték.
Kormos végül rászánta magát az indulásra. Éppen átlépte a temető kapuját, amikor egy futva közeledő lányra lett figyelmes. Hozzá hasonlóan szegényesen volt öltözve, szeméből ömlöttek a könnyek, és észre sem véve a fiút, a nagy sietségben kis híján fellökte. Kormos ezen kissé megütközött, ilyentájt zárták be ugyanis a temetőt, meg egyébként is, Szenteste rajta kívül soha egyetlen teremtett lélek sem járt arra.
– Hát te mit keresel itt ilyenkor? – szólította meg a zokogó teremtést.
– A szüleim sírjához jövök – válaszolt a lány, és szeméből még mindig ömlöttek a könnyek.
– Sötét van már, nem félsz ilyenkor ide jönni?
– Jobban félek visszamenni a mostohámhoz. Eltörtem a karácsonyi díszeket, ő pedig elzavart, hogy új díszek nélkül vissza se merjek menni. Minden üzlet zárva van, nincs kitől segítséget kérnem, és nincs hova mennem.
– Ne menj be, a temetőt hamarosan bezárják, és nem tudsz majd kijönni. Eljöhetnél hozzám. Én szívesen látlak az otthonomban, együtt feldíszíthetnénk a karácsonyfámat, úgy, hogy maradjanak még neked is díszek, amiket elvihetsz a mostohádnak. Eljössz hát?
A lány szó nélkül bólintott. Kormos kézen fogta, és együtt indult el vele az otthonába. Mire hazaértek, már mindent tudott Korinnáról; édesanyját két éves korában elvesztette, akkor apja új asszonyt hozott a házhoz, akinek volt két hasonló korú lánya. Eleinte jól bánt vele a mostohája, de amikor meghalt az édesapja is, minden megváltozott. Az asszony a két édeslányát kényeztette, Korinnát meg napestig dolgoztatta.
Kormos felállította a karácsonyfát, majd Korinnával együtt elkezdték feldíszíteni. A lány jó érzékkel választotta ki mindegyik dísznek a helyét, a fiú pedig ügyesen helyezte el a csillagszórókat. Csak arról feledkeztek el mindketten, hogy ne tegyék fel az összes díszt. Amikor Kormosnak mégiscsak eszébe jutott, Korinna lebeszélte róla, hogy levegyenek néhányat, mondván, hogy még egyszer nem tudnának mindent ilyen szépen elrendezni.
– A mostohám már bizonyosan beletörődött a díszek hiányába, én meg még annyira sem fogok neki hiányozni, mint a díszek.
– Akkor velem is tölthetnéd a Szentestét, ráérsz holnap visszamenni.
Korinna beleegyezett. Segített Kormosnak a tálalásban, majd meggyújtották a gyertyát, elmondták az étkezés előtti imát, és együtt elfogyasztották az ünnepi vacsorát.
– Ha tudtam volna, hogy ma nem leszek egyedül, ajándékkal is készültem volna – mondta aztán Kormos.
– Az ünnep szépsége nem az ajándékon múlik, – válaszolta Korinna – és amúgy sem tudnám viszonozni, hiszen én sem tudtam, hogy ma veled töltöm a Karácsonyt.
– Ha jobban meggondolom, ma mégiscsak megajándékoztuk egymást – fűzte hozzá Kormos.
Korinna rögtön megértette, mire gondol.
– Igen, egymás társaságával – nevetett, és derűje valami rég nem tapasztalt melegséggel töltötte el Kormost.
– Legyél a feleségem! – mondta hirtelen elhatározással.
Korinna elkomolyodott, majd némi tűnődés után azt válaszolta:
– Ez egy egész életre szóló döntés, nem szabad elsietni.
Kormos nem tudta meggyőzni. Végül abban maradtak, hogy húsvétkor sor kerülhet az esküvőre, ha akkor mindketten úgy akarják. Kormos hajnalban hazakísérte a lányt, és megbeszélték, hogy minden nap találkoznak. Korinnát a mostohája a karácsonyi kimaradásáért súlyosan megbüntette és megtiltotta neki, hogy kilépjen a házból. Ő azonban cseppet sem bánta. Kormos minden éjjel bekopogott az ablakán, Korinna pedig titokban kiszökött hozzá az udvarra. Húsvéthétfőn, amikor mostohája a locsolók fogadására készülődött, Korinna egy jól megválasztott pillanatban megszökött. Kormos már mindent előre elrendezett, és a közeli kápolnában a két fiatal felszabadultan mondta ki a boldogító igent. A mostoha – miután értesült a történtekről – hiába dúlt-fúlt magában, nem tehetett semmit. A következő Karácsonyt pedig már hármasban tölthették Korinnáék, Szenteste ugyanis megszületett mindkettejük szemefénye, a kicsi Kormos.

2017 Budapest