Kővári Liliána: A jóság ereje

Tűzföldön, egy vulkán belsejében, létezett egy külön világ, ahol élt egy különleges ló, a tűzló, aki Fáklya névre hallgatott. Őt a lángok éltették. Szépen növekedett, napról napra erősebb lett, de egy nap a vulkán kitört, így a tűzló éltető ereje megsemmisült. Az egész sziget úszott a lávában. A lángoló ló elvágtatott, patái nyomán gőz szállt fel a tengeren.
Veszélyes volt neki ez a helyzet, hiszen egy ilyen állatot, mint ő, nem láthat meg senki. Ha az emberek megtudják, hogy létezik, akkor a hozzá hasonló különleges lényeket is meg akarják találni, és megsemmisíteni!
Új menedéket kellett keresnie, ahol nem találják meg. Az ő helye egy különleges világban lett volna, ott, ahol mindenkinek földöntúli képességei vannak, mert Fáklya is ilyen teremtmény volt. Egy ló, aki a tűz erejét uralta. Egy tűzsörényű, lángokból álló paripa. A fantázialények birodalmába nem mehetett, mert őt, mint alvilági lényt, nem fogadták volna be. Fáklya ugyan nem akart rosszat senkinek, de a pokol teremtményeit félték ott! Az alvilág kapuja pedig, ahonnan jött, abban a vulkánban volt, ami kitört, és így megsemmisült. Fáklyának egy másik átjárót kellett keresnie.
– Elegem van már! Sehol sem fogadnak be! Amikor találok egy helyet, ahol élhetek, az is beomlik! Remek! – fújtatott mérgesen.
Napokig sétált, míg el nem hagyta a szigetet. Nem jutott tűzhöz, és állandó melegséghez. A testéről kezdtek eltünedezni a lángok. Hosszas keresgélés után, talált egy másik szigetet, de vulkán nem volt rajta. Fáklya elgondolkozott azon, hogy minek kutat egy olyan hely után, ahol megint egyedül élne, amikor itt van előtte a lehetőség, hogy felfedezzen egy új világot! Barátra vágyott! Egy szelídebb világra, könnyebb életre. Úgy határozott, hogy körülnéz. Nyár volt, hőség. Ugyan nem akkora, mint a vulkánban, de több volt, mint a semmi. Fáklya talált egy tanyát, ahol rengeteg állat volt. Kutya, macska, és egy olyan állat is, ami hasonlított rá, csak nem lángolt, és fehér volt a szőre.
Fáklya azt gondolta magában: „Netán az egy másik ló? Hmm… szerintem megpróbálom közelebbről is megnézni.” Így is tett. A tanyát egy erdő ölelte körbe, így azon keresztül poroszkált oda, hogy ne vegyék észre. A fehér ló békésen legelészett. Ott ugrándozott körülötte egy pásztorkutya, a kerítésen egy foltos cica feküdt. Fáklyának tetszett a látvány, ő is közéjük akart tartozni.
– Mint egy kis család. Jó lenne, ha én is köztük lehetnék! A karám mellett egy kis tanyasi ház, és egy istálló volt. A házból egy férfi jött ki. Fáklya ijedtében megugrott, felégetett egy fát, ami a karámra dőlt, és felgyújtotta.
– Jaj, ne! Mit tettem, most mit csináljak? Segítenem kell rajtuk, nem hagyhatom, hogy elégjen az otthonuk! Így hát kifutott az erdőből hogy segítsen. A gazda közben nem esett kétségbe, tudta mit kell ilyen esetekben tenni. Kis rész leégett a karámból, azt fel kell majd újítani. A gazda ennek nem örült.
– Rettentő bosszantóak ezek az erdőtüzek! Hányszor kell még felújítanom ezt a karámot? El fogunk költözni innen!
Eközben Fáklya visszatért egy vödör vízzel a szájában, de ekkor már nem volt tűz.
– Ez érdekes, hova tűnt a tűz? Mindegy, még történhet ilyen baleset, jobb, ha nálam marad ez a kis víz – bement a tanyára bocsánatot kérni. Tudta, hogy nagy kockázatot vállal, de ő egy becsületes ló volt, ezért odament a fehér lóhoz. A kutya csaholva jelezte, hogy a tanyán betolakodó van, majd odament Fáklyához.
– Hé, te mit keresel itt, mi, és ki vagy?
– Én csak bocsánatot akartam kérni tőletek.
– Tőlünk? Miért?
– Azért mert… én voltam az, aki a tüzet okozta! Ne haragudjatok! Mikor megláttam az embert, megijedtem, és a sörényem felgyújtotta a fa ágát. Még vizet is hoztam, hogy segítsek eloltani!
– Hmm. Látom, te jó lelkű vagy, ki akartad javítani a hibádat. Ezt értékelem, de nagy kárt okoztál! Nem tudom, hogy oda merjelek-e engedni a gazdám, és a barátaim közé! Bár, talán van egy megoldás, ha elvesszük a lángoló erődet.
– Én is próbálkoztam már, de sajnos ez nem ilyen egyszerű!
– Dehogyisnem! Add ide azt a vödör vizet!
– Nee! Ha rám öntöd, meghalok! – kiáltott riadtan Fáklya.
– Bízz bennem! A kutya ráöntötte a vödör vizet Fáklyára. Lassan kialudtak a lángok, és feltűnt alatta szőre igazi színe. Fekete volt, mint az éj. Fáklya nagyon rácsodálkozott!
– Ez, ez ámulatba ejtő! Honnan tudtad, hogy ez fog történni?
A kutya a fehér ló felé nézett és kacsintott.
– Onnan hogy nem először csinálom ezt!
– Kávé! – A gazda szólította a kutyáját.
– Most jön a gazdám, megpróbálom rávenni, hogy fogadjon be téged. Kávé úgy is tett. Az ember befogadta Fáklyát, később vettek egy nagyobb tanyát, az erdőtől távol, Fáklya barátokra talált, és soha nem volt többé egyedül!

2017 Nyíregyháza