Flórián Róbert: A hősök őse az ősök hőse

Mesénk hőse a kerekerdő szegletében éldegél felebarátival együtt, egy közösségben a szabad ég alatt, amely nappal olyan amilyen, éjjel pedig úgy tűnik, mintha drágakövekből lenne kirakva. Szó mi szó, különleges hely az biztos. Apit -ez a becsületes neve hősünknek- teendője ezen a különleges helyen mindig az, hogy a közösséget, amelyben él és ahová tartozik, egyszer s mindenkorra mindenféle külső és belső veszedelemtől megóvja, amely természetesen rájuk leselkedik. Itt és most jön a bökkenő, vagy nevezzük inkább lehetőségnek, mert erre a szóban forgó kerekerdőre semmilyen fenevad már emberemlékezet óta nem feni a fogát. Pedig ő, mármint Apit, jó szuperhőshöz méltón varázserővel bíró láthatatlan köpenyét naponta magára ölti és úgy járja a vidéket, megkérdezve környezetének minden egyes tagját, hogy van-e valami, amitől retteg, hiszen az ígéret szép szó, és amúgy is ez neki szent kötelessége. De láss csodát, ezen az igencsak érdekesen különleges helyen nem akad senki, aki félne, vagy tartana valakitől, esetleg valamitől, hiszen az a helyzet, hogy ebben a kerekerdő szegletében az a bizonyos égi szem boldogan kel és vidáman tér nyugovóra, hogy aztán milliónyi szikrájával derűs perceket szerezzen gyermekeinek. Mit volt mit tenni Apitnak ezek után, hiszen úgy érezte magát, mint egy jókora púp a közösség hátán, aki nem tudja teljesíteni azt, amire született. Teljesen fölöslegesnek kezdte tartani magát, és ez odáig vezetett, hogy egyaránt elhanyagolta külsejét és belsejét, mert a létező dolgoknak mindig így van értelme. Láthatatlan varázsköpenye lassacskán láthatóvá vált, amikor meg szembekerült a többi erdőlakóval, azt vette észre, hogy valami mélyen, gyökerestől megváltozott közöttük, hiszen a többi élőlény nem volt képes arra, hogy elmerüljön az ő szeme világában, és ő maga sem tudott már huzamosabb ideig a másik tekintetét állni. Így, egy napon, fogta magát és a legkedvesebb barátját, a girhes Csontésbőrt, felnyergelte. Izzó parazsat vetett a hátára, arra aztán felült és nyakába vette a nagyvilágot. Arra ment, amerre a szeme ellátott. Aztán egyszer csak magára nézett, és eszébe jutott a lova. Amikor letekintett rá, azt tapasztalta, hogy a fellegekben járnak, és az az igazság, hogy egy pillanatra inába szállt bátorsága, de szárnyasló azon nyomban megnyugtatta, erőt öntött belé.
– Gazdám, fel a fejjel! Tudom, ez nem az a világ, amelyben a megszokott, kényelmes hétköznapjaid végére jártál, és éppen ezért mégis az, csak állandóan változik, folyamatosan tökéletesíti önmagát. Látod, belőlem is mi lett! Pedig ott lent a földön alig bírtam megállni a saját lábamon, most meg csillogó fehéren, szárnyaimat kitárva táncolok a széllel. És nézd, lásd azt a kénköves esőt okádó háromfejű sárkányt, aki felénk igyekszik, hogy darabokra tépjen és egészben felfaljon.
– Uramisten, most mi lesz? – kérdezte ijedtében Apit Csontésbőrtől, azaz most már Szárnyaslótól.
– Mi lenne? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Szárnyasló. Ki tudja, a lényeg az, ami van.
– Jó-jó, de akkor most mit csináljak? – érdeklődött tovább Apit, és ahogy érdeklődött egyre inkább eluralkodott rajta a halálfélelem.
– Nyugalom – szólt Szárnyasló. Nézz önmagadba, és lásd meg a benned élő Egéristent.
– Micsodát? – kérdezte hitetlenkedve Apit, de ekkor már a kénköves esőt okádó háromfejű gyomrában találta magát újjászületve.
Mesénk hőse…
– Jó-jó, de akkor most mit csináljak? – érdeklődött tovább Apit, és ahogy érdeklődött egyre inkább eluralkodott rajta a halálfélelem.
– Nyugalom – szólt Szárnyasló. Nézz önmagadba, és lásd meg a benned élő Farkasistent.
– Micsodát? – kérdezte hitetlenkedve Apit, de ekkor már a tüzes esőt okádó hétfejű gyomrában találta magát újjászületve.
Mesénk hőse…
– Jó-jó, de akkor most mit csináljak? – érdeklődött tovább Apit, és ahogy érdeklődött egyre inkább eluralkodott rajta a halálfélelem.
– Nyugalom – szólt Szárnyasló. Nézz önmagadba, és lásd meg a benned élő Szarvasistent.
– Micsodát? – kérdezte hitetlenkedve Apit, de ekkor már a kénköves és tüzes esőt okádó tizenkét fejű sárkány gyomrában találta magát újjászületve.
Mesénk hőse…
– Jó-jó, de akkor most mit csináljak? – érdeklődött tovább Apit, és ahogy érdeklődött egyre inkább eluralkodott rajta a halálfélelem.
– Nyugalom – szólt Szárnyasló. Nézz önmagadba, és lásd meg a benned élő Istent, hogy valóban átéld az elmúlást, mert akkor egyszer s mindörökre elengeded félelmedet, azt, aki nem Te vagy.
– Igen! – szólalt meg Apitban egy boldog hang. Légy üdvözölve kedves ismerős, itt a tetejetlen fa kellős közepén!
Mesénk hőse a kerekerdő szegletében éldegél felebarátival együtt egy közösségben a szabad ég alatt, amely nappal olyan amilyen, éjjel pedig úgy tűnik, mintha drágakövekből lenne kirakva, és tudta mindennek a miértjét, mindezt úgy, hogy már nem volt szüksége láthatatlan varázsköpenyre.
Aki nem hiszi, járjon utána. Ez a vége, fogd meg jól.

2017 Budapest