Gillányi B. Eszter: A kívánság

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Balaicz-Varga Nárcisz rajza bekerül a mesekönyvbe

Csodaország utolsó lámpása is kialudt és sötétségbe borult az egész vidék.
Szél járta át az elhagyott házakat, évek teltek el és az oda vezető utat már senki sem ismerte.
Távoli országokban meséket mondtak gyermekeknek egy valaha élt királyról, aki egyetlen lányát elveszítette, ezért bánatában megszakadt a szíve. Nem volt többé Uralkodó, nem volt többé kicsi Királylány, akinek kacagásától a madarak dalra fakadtak. Az alattvalók szép lassan elhagyták házaikat.
A kicsi Jancsi betegen feküdt ágyacskájában, és hallgatta Édesanyja meséjét. Behunyta szemecskéjét, és elképzelte, amint Csodaországban szaladgál az égig érő fák között nyulacskát kergetve. Hol lehet ez az ország? Ő bizony megkeresi, csak gyógyuljon meg. Teltek a napok és egyre jobban lett, a napocska mosolygott rá, mikor újból meglátta a kicsi ház udvarán játszadozni. Barátai Morzsi, a kutyus és Jónáska, a cica követték bármerre ment.
Jancsika elérkezettnek látta az időt, hogy megvalósítsa tervét. Egy reggel tarisznyájába piros almát, kenyeret pakolt, nagyapjától örökölt kulacsát megtöltötte friss vízzel. Egy papírlapra, amit az asztalon talált, ráírta Csodaországba mentem, és elhagyta a szülői házat. Mire szegény édesanyja visszatért a kerti munkából, Jancsi már a falu határában járt kutyusával és cicájával. Ott azonban megtorpant, most merre menjen? A mese szerint Csodaországban égig érő fák voltak, ha azok leveleit a szél megfújta, angyali zene hallatszott. Volt a fák között egy öreg tölgyfa, ha annak törzsét valaki átölelte, és őszinte szívvel elmondta mi az, amire leginkább szüksége van, az öreg tölgy teljesítette kívánságát. Azonban, ha valaki csak kapzsiságból kívánt többet, mint amire szüksége volt, büntetést kapott. A kapzsi embernek büntetésből szét kellett osztania vagyonát a szegények között. Sok vándorló koldus mesélt hasonló történetet, megbánva korábbi telhetetlenségét.
Jancsika nem gazdagságra vágyott, az ő kívánsága őszinte volt, nem hiányzott életéből más, mint édesapja, akit háborúba vittek, harcolni a hazáért. Ennek már négy éve. Hárman maradtak, édesanyjával és idős nagyapjával, aki nagyon sokat segített, de egy éve már nincs köztük. Nagyon hideg volt a tavalyi tél, és az idős szervezet már nem tudta legyőzni a tüdőgyulladást.
Ketten maradtak édesanyával, minden nap abban reménykedve, hogy édesapa hazatér. Sok szomorú hír járta akkoriban a falucskát, volt, akit hiába vártak haza.
Hát ezért indult Jancsika útnak, bár nagyon félt, hogy Édesanyja belebetegszik, ha nem találja majd egyetlen gyermekét.
Gondolatait a bozótból hallatszó nesz szakította félbe, egyszer csak Morzsi nekiiramodott és eltűnt a szeme elől. Most mi tévő legyen, hiába szólítgatta, az csak nem jött vissza. Nem volt mit tenni, Jónáskát felkapta, és abba az irányba ment, ahol a kutyus eltűnt a bozótban. Ágak tépdesték szegényes ruhácskáját, arcát felsértette egy tövis, de csak ment tovább, a szél borzolta hajacskáját. Ám egyszerre furcsa, lágy dallamok hallatszottak és előtte sorakoztak az égig érő fák. A kisfiú szíve nagyot dobbant, előtte magasodott az öreg tölgy és tövében farkát csóválva ott volt elveszettnek hitt kutyusa.
Megérkezett, izgatottan közeledett a fához, mélyen meghajolt előtte, lesütötte szemét, és elmondta miért jött, mi az Ő kívánsága. A fa lombjával üdvözölte a kisfiút és susogásával bíztatta, bátran ölelje át törzsét és mondja el kívánságát. Így is tett, érezte a fa erejét és a belőle áramló nyugalmat. Kocsi zörgés hallatszott, vajon kik lehetnek? Rossz emberek, akiktől félnie kell? Megbújt a fa tövében és várt. Sebesült katonák ültek és feküdtek a szekéren, ismerős arcok, falubeliek, és még Valaki, akit száz ember közül is felismerne, az ő édesapja. Jancsi boldogan szaladt elő a fa védelméből, kiabálva, édesapám, édesapám, a férfiak felkapták fejüket és a hang irányába néztek. A kocsi megállt, a magas szikár férfi boldogan ölelte magához gyermekét. Jancsika megköszönte az öreg tölgynek, hogy teljesítette kívánságát és elbúcsúzott tőle.
A kocsi új utasaival folytatta tovább az utat, közeledvén a falucskához. Nagy sürgés-forgás fogadta őket, mindenki Jancsikát kereste, akinek édesanyja már a szemeit is kisírta.
A falu közepén megállt a kocsi, az utcán a sürgő-forgó emberek hirtelen megtorpantak.
Akiket régen vártak, végre hazatértek, ha sebesülten is, de élnek. Jancsi édesanyja boldog mosollyal szaladt megkerült gyermeke és rég nem látott férje ölelő karjaiba.

Higgy a csodában és soha ne add fel a reményt.

2014 Csór

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.