Magyari Elektra Alexandra: Az időgép

Egyszer, egy napon, különös dologra ébredtem; a szobámban egy furcsa ajtó állt. Gyorsan odamentem, és szemügyre vettem az ajtót. Számok voltak rajta egytől kilencig. Felnéztem az ajtóra, és egy különös számot láttam: 2026. Mit jelent ez a 2026? Hűha! Vajon ez az ajtó 2026-ról való? De hiszen még nem volt 2026. Úristen, ez egy IDŐGÉP!
Beütöttem a számot, és az ajtón megjelent egy hullámzó tükör, én pedig átmentem rajta. Nagyon veszélyes dolog ám időgépen utazni, hiszen egy erősen sípoló hang hallatszik, ami könnyen károsíthatja a hallásodat.
Megérkeztem. Szédülve mentem át az ajtón, s előttem megjelent még nagyon sok ajtó, amiken dátumok voltak. Az egyik ajtó világított, ezért úgy döntöttem, átmegyek rajta. Július 21. – ez állt az ajtón. Átmentem, és kíváncsian vártam, hogy mi lehet az ajtón túl, de amikor átmentem, lesokkoltam. Az ajtón túl egy repülőgép volt, ami le volt zuhanva. Beljebb mentem, egy kisebb város volt a repülőgép körül. De én ezt nem értem. Miért vagyok én itt? Megfordultam és megláttam a szüleimet, akik sírtak.
– Jaj, ne, ki volt a gépen? – gondoltam. Odalopóztam és meghallottam egy nagyon fájdalmas mondatot.
– Evelin, nyugodj békében! – mondta anyukám.
Jaj, ne, ez én vagyok! Nem lehet, hogy egy repülőgép-baleset legyen a vesztem huszonkét évesen, hiszen csak ekkor fog kezdődni az igazi életem.
Valahogy meg kell állítanom, hogy ne induljon el ez a repülőgép sehova. Kirohantam, és elgondolkodtam, hogy vajon melyik dátumra menjek? Berohantam július 18-ára, és megjelentem a repülőgéptéren.
– Jó napot kívánok! A húgom járatáról érdeklődnék, a neve Bíró Evelin – hazudtam.
– Jó napot. Máris utánanézek. – mondta a nő kedvesen – Párizsi járat, július 21-ére – szólt a válasz.
– Rendben, köszönöm szépen! – s indultam is vissza az ajtóhoz.
Most átmentem július 20-ára. Most egy férfi állt a nő helyében.
– Jó napot kívánok! A holnapi párizsi járatot törölni kell, baj van a futóművel. – mondtam ziláltan, kicsit összevissza.
– Rendben, kérem. – nézett rám a férfi, kételkedő arccal. – De maga kicsoda? – tette hozzá.
Hoppá, most mit mondjak? Gondolkozz, gondolkozz!
– Én vagyok a repülőgép-társaság biztonsági felügyelő-helyettese, gyorsan intézkednünk kell, meg kell javítani a repülőgépet. – mondtam teljesen magabiztosan, még én magam is meglepődtem magamon.
– Köszönöm, máris intézkedem. – mondta, és én az ajtó felé indultam.
– Hova megy? – nézett a férfi utánam.
– Lejárt a műszakom. – mondtam, s a jelenbe mentem.
Mikor beértem a szobámba, az időgépet azonnal szét is törtem.
– Mostantól a sorsra bízom az életemet. Nincs szükségem semmiféle buta masinára! –mondtam.
…
– Evelin, reggeli! – kiáltotta anya.
Jaj de jó ezt hallani! Szóval olyan, mintha el sem mentem volna, majd lementem reggelizni.
Ekkor tanultam meg, hogy az élet egy kemény dolog, amelyben olykor megéri kockáztatni, de nekem ennyi kockázat bőven elég volt, hogy megtudjam; mindig megtörténik a baj.

2017 Sáromberke (Románia)