Mátrai Stella: Lustaország

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol a madarak énekét messze vitte a szél, talán még onnan is messzebb, volt egy hatalmas birodalom. Ezt a birodalmat Lustaországnak hívták. Minden lakója tizenegy órakor kelt, és délre ment dolgozni, ha egyáltalán bement.
A péknél hol volt kenyér, hol nem. Ha kedve volt, sütött kenyeret, ha nem, akkor kenyér nélkül maradt a bolt. Az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanultak, mert általában nem volt kedvük tanulni. Naphosszat csak henyéltek, és az iskola udvarán feküdtek a fűben. Még játszani sem nagyon játszottak. A tanárok a sok „tudományt”, a könyveket bezárták egy terembe, mert senki nem volt kíváncsi a „tudományra”. A felnőttek is csak ímmel–ámmal dolgoztak, rossz példát mutatva ezzel a gyerekeknek. Ebben az országban mindenki azt csinált, amit akart, de többnyire senki nem csinált semmit.
Történt egyszer, hogy egy nyári délután egy idegen jött az országba. Egy fiatal fiú, akit Noának hívtak. Csodálkozva látta, hogy ebben az országban, mintha megállt volna az idő. A felnőttek alig dolgoznak, a gyerekek pedig nagyon buták. Szomorúan vette tudomásul, hogy saját magát még válaszra sem méltatják. Ilyen furcsa emberekkel még nem találkozott. Kezdte rosszul érezni magát az országban, és alig várta, hogy átlépje az országhatárt. Már majdnem átlépte az országhatárt, amikor egy balesetnek lett a szemtanúja. Egy kisfiú nem nézett szét az úton, és elütötte egy biciklis. Senki nem ment oda segíteni azok közül, akik a közelben voltak. Az idegen érezte, hogy tennie kell valamit. Ugyan közel volt a határ, és átmehetett volna a másik országba, ahogy tervezte, de valami visszahúzta. A lelkiismerete. Odaszaladt a bajbajutott emberekhez.
– Tudok segíteni? Hogy érzik magukat? Hívjak mentőt? – kérdezte Noa.
– Úgysem jönne ki! – jött a válasz a biciklistől, aki tovább feküdt.
– Milyen ország ez? Itt az emberek egymás mellett élnek, nem egymásért! A gyerekek elbutulnak, a felnőttek nem dolgoznak! – kelt ki magából Noa.
– Lustaországban ez teljesen normális – tápászkodott fel a kisfiú, akit elütöttek.
– Nem, ez nem normális! Valamint az sem, hogy senki nem jött ide segíteni. – mondta Noa.
– Te idejöttél. Látszik, hogy idegen országból jössz. A falubeleiktől senki nem jött ide. Ez szomorú. Ezen változtatni kell! – mondta a biciklis.
– Ha szeretnétek, itt maradhatok néhány napig, és elmondom, hogy min kellene változtatni. Jobban éreznék magukat az emberek, és az ország is fejlődne.
– Úgy érzem, a változás te vagy nekünk! – ült fel lassan a biciklis.
– Maradj, és segíts! – kérte Noát a kisfiú.
Noa ottmaradt, és minden tervét elmondta a falubelieknek, hogy min lehetne változtatni az országban. Először lassan vezették be a változást, mert a változástól mindenki félt. Napról napra egy kicsit többet tettek, s ezáltal többek lettek. Ebből a kis faluból indult ki a változás, és gyűrűzött be az országba. Fél év alatt olyan sikert arattak Noa ötletei, hogy mindenki változást akart. Egy év után már senki nem akart lusta lenni. Az ország fejlődésnek indult, és az emberek egy furcsa érzést kezdtek érezni a szívükben, amit eddig még nem éreztek. A boldogságot.

2017 Gyöngyös

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.