Szabó Csilla: A Szivárvány és a Csillag

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Szivárvány egy szivárványon üldögélt. Ő maga nem szivárvány volt, csak egy kislány alakot felvett, színes ruhájú és hajú, mezítlábas istenke. Amikor megszólalt, színes szalagok jöttek ki, szavaival feliratozva a szájából, némiképp képregényszerűvé téve barátságos párbeszédét Csillaggal, aki nem egy póni volt egy kislányoknak szóló, rózsaszín borítójú könyvben, hanem szintén egy kisisten.
Fehér ruhája és aranyszínű haja volt, és kevésbé látszott természetfölöttinek társánál. Kékes szemei voltak, és a csillagok érdekes verzióját képviselte. Ahány elképzelés volt arról, mik is azok a csillagok, annyi isten, akiknek ez volt a szakterülete. Csillag az aranyos, csillag alakú, sárga, mosolygó és szemekkel rendelkező, mesekönyv-csillagoknak volt az istene, ennél fogva az egyetlen alak, amit fel tudott venni, ez a kislányforma volt. Volt a távoli, hideg és gyönyörű ezüstfényeknek, és a hidrogént héliummá átalakító, izzó gázgömböknek is külön istene. Az egy témakörben mozgó istenek rokonok voltak, és néha családi kupaktanácsot tartottak, amin mindegyikük feszengett, és üvöltözés meg asztalcsapkodás volt a vége. Az istenek nehéz természetűek.

Mátyás Réka illusztrációja bekerül a mesekönyvbe

Szivárványnak sokkal könnyebb dolga volt, ezért Csillag erősen irigyelte. Azért volt könnyebb dolga, mert szinte minden halandó egyként vélekedett a szivárványokról; úgy, ahogy Szivárvány kinézett. Neki nem volt sápadt bőrű, hideg csillagtekintetű és szürke hajú, magas, örökifjú és karcsú nővére, sem vörös páncélú, vörösen izzó szemű és lángoló hajú, lobbanékony és túlzóan nagytermetű bátyja. Elvileg volt egy ikertestvére, akinek felhők táncoltak a szemében és nyitott tenyeréből eső esett, de csak annyi szín volt benne, hogy a bőre irizált, amikor megmozdult, haja pedig napfényből volt. Ő képviselte a dolog tudományosabb oldalát, de szinte alig találkoztak. Szivárvány elüldögélt teremtményein, ikerbátyja pedig utazgatott. A két „kislány” pedig valami Meseország felett csücsült.
– El akarok innen menni! Unatkozom… – nyafogott Szivárvány. Társnője csak a fejét rázta.
– Nekem jó itt. A tesóim birodalmában is jártam… nem túl jó egyik sem. Ha tartanod kéne a kapcsolatot az ikreddel, te se vágynál máshova. – válaszolta Csillag. Szivárvány csak hümmögött. Hallgattak. Lent nyalókafák között ugráltak unikornisok. A két kisisten megütközve nézték ezt a tömény édességet. Végül Csillag is beleegyezett, hogy menjenek. Feltápászkodtak, és kilőttek. Amerre csak elmentek, az emberek kiáltoztak, és így beszéltek; „Nézd, hullócsillag!” vagy „Nézd, szivárvány!”. Az istenkék pedig keresztülzuhantak a fél világon, mígnem kikötöttek egy tó partján. Szép, elhagyatott kis vidék volt, erdő vette körül, volt vízesése is, meg fehér sziklák körös-körül. Itt letelepedtek, és Szivárvány a zuhatag felcsapó vízpárájába színes fényszalagot kötött… mígnem megunták ezt a helyet is, és továbbálltak. Útjuk következő állomása egy csodaszép angol mezőre vezetett, ahol fent a csillagok (Csillag nővérének ezüstpötty-cseppjei) képeztek szőnyeget, lent a fű között pedig a pára. Aztán, a teheneket is megunván, továbbálltak a következő helyszínre, majd a következőre, és így tovább. Utazgattak, és világot láttak.
Ha az égen fényes nappal egy gyönyörű hullócsillagot és egy szivárványt látsz elhúzni párhuzamosan, tudd, hogy ők voltak azok.

2017 Érd