Nagy Anna: Újra színjeles

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Úgy hívták, hogy Klaudia. Szorgalmasan dolgozott, mindig kitűnő jegyeket vitt haza. Édesanyja büszkén dicsekedett osztályelső lányával. Amikor szerepelt, szépen tanulta meg, és mondta el a szövegét. Telt-múlt az idő, és a lány szépen felcseperedett. Amikor elkezdte a hatodik osztályt, eszébe jutott, amiket elsős korában látott az elődeitől. Úgy gondolta, hogy már nem kell hallgatnia a szüleire, és elengedheti magát. Nem kell tanulni, verset szavalni, ünnepségeken szerepelni. Ez meg is látszott a jegyein, hogy csak egy kicsit olvasta át az anyagot. Hármasokat, ketteseket hozott. Észrevette az apukája, hát megkérdezte tőle:
– Kislányom, úgy látom, hogy egy újabb hármast hoztál. Mi ennek az oka? Ha nem szeded össze magad, akkor egy hét szobafogságot kapsz, és a zsebpénzedet is megvonom.
– Apa, én már nem ötödikes vagyok, nem kell annyit tanulnom. Kérdőre se vonhatsz.
– Ezt a zagyvaságot meg ki mondta neked? – kérdezte az apa.
– Amikor elsős voltam, mindig azt láttam, hogy a hatodikosok, nem tanulnak annyit, és így sokkalta boldogabbak. Én is ilyen akarok lenni!
– Az igaz, hogy boldogabbak voltak, de nem voltak olyan okosak, és így kevesebb esélyük volt a továbbtanulásra is. Te ne legyél olyan, mint amilyenek ők voltak. A jövőd miatt fontos a tanulás.
Klaudia dühében fogta az ellenőrzőjét, és beviharzott a szobájába. Úgy gondolta, nem igazságos, hogy neki tanulnia kell, és az előző hatodikosoknak pedig nem. Elhatározta, hogy ő most már még annyira se fog tanulni, mint ahogy azelőtt, hanem majd valahogy megússza a feleléseket, dolgozatokat. Ő ezt jó ötletnek tartotta, és ezért így is tett. Ugyan soha nem ő felelt, de a tanárok tudták, hogy nem tanult. Látták a szemén. Behívták a szüleit, mert úgy gondolták, hogy még menthető a dolog. Megkérdezték tőlük:
¬ Önök tudják azt, hogy a gyermekük, Klaudia elő se veszi a könyveket? Egy kis kártyát sem szokott tanulni az órákra – mondta a történelemtanár, Erika néni.
– Az igaz, hogy rossz jegyeket hoz, de órákig szokott tanulni a szobájában. Mindig mikor hazajön, beül az asztalhoz, és halljuk is, ahogy mormog – mondta Klaudia anyukája, aki nem is tudott az apja és lánya közötti beszélgetésről.
– Mi nem tudjuk, de én azt javaslom, hogy beszélgessenek el vele, mert azt hiszem, hogy még meggondolhatja magát.
Amikor a szülők hazaértek, egyből kérdőre vonták, a „tanuló” Klaudiát. Kikérdezték a házi feladatát, és megdöbbenve hallották lányuk beismerő szavait. Klaudia elmondta, hogy mi történt, és hogy miért nem tanult. Megfogadta, hogy most már tanulni fog. Ettől függetlenül, tettei nem jártak büntetlenül. Kemény tanulás várt rá, és ahogy édesapja mondta: egy hét szobafogságot kapott, és a zsebpénzét is megvonta. De ő ezt nem tartotta büntetésnek, úgy gondolta, megérdemelte. De ami a legfontosabb: immár szeretett tanulni, szavalni, szerepelni. Aktív tagja lett az osztálynak, és egyben színjeles tanulója. Kiderült, hogy nem csak úgy lehet boldog az ember, ha nem tanul, hanem úgy is, ha tanul. Klaudia ezek után sok-sok évvel már egyetemre járt, orvosi szakmát tanult. Szülei, és tanárai egyaránt büszkék rá, amiért rájött, hogy amit megtanul, azt senki nem veheti el tőle.

2017 Báránd

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.