Zaha Boglárka: A hörcsögök szorgalma

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörűséges rét. Telis-tele virágokkal, sűrű bokrokkal, hatalmas fákkal. Itt élt apró kis üregében egy hörcsögcsalád: az anyahörcsög, Nóri, az apahörcsög, Dani és csillogó szőrű gyerekeik, Aranyka és Ezüstke. Egy szép napon Ezüstke éppen kibújt az ajtón, mikor megpillantott egy hatalmas uborkát a földön.
– Nahát! – gondolta magában. – Még soha életemben nem láttam ekkora szerzeményt! Mit szólnak majd a többiek, ha meglátják!
Gyorsan beszaladt és szólt az egész családnak, hogy jöjjenek, mert ilyen csodálatos dolgot még nem láttak. El is ámult mindenki, és azon tanakodtak, hogyan is vonszolják be ezt a hatalmas kincset a hajlékukba. Elhatározták, hogy apró darabokra rágcsálják a fogacskáikkal és úgy már behordhatják az ajtón. Úgy is lett! Munka közben jól is laktak, mert azért csemegéztek is a csodálatos uborkából. De aztán újra tanakodni kezdtek, vajon mihez kezdenek majd ennyi uborkával, hiszen egy hét alatt sem tudnák megenni. Ezüstkének mentő ötlete támadt. Tegyék el télire savanyú uborkának! Anyukája megdicsérte kicsinyét, hogy ilyen előrelátó, de mosolygott is, mert tudta, hogy azért falánk is a kishörcsög. A savanyú uborkát üvegekbe töltötték, és szépen feltették a kamra polcára. Az anyuka a lelkükre kötötte, hogy senki ne dézsmálja meg a finomságot, mert a hideg télben még nagy hasznát veszik. A hörcsög gyerekek szófogadóak voltak, és soha nem nyúltak volna hozzá, semmi kincsért! Telt, múlt az idő, és egy szép őszi reggel Aranyka éppen a réten sétált, mikor a közeli almafa alatt egy óriási almát pillantott meg.
– Minő szerencse – gondolta magában –, hogy én is találtam egy ilyen gyönyörű almát! Hogy fognak örülni a többiek!
Gyorsan szaladt a jó hírrel a mamájához! Volt ám nagy boldogság, mikor nagy nehezen bevonszolták az otthonukba! Miután jól belakmároztak, azon törték a fejüket, vajon mitévők legyenek a maradékkal. Aranyka nagyon szerette az almakompótot, ezért azt javasolta, hogy tegyenek el télire üvegekbe. Anyukája megsimogatta a fejét, nagyon büszke volt a kicsinyére, hogy ő is ilyen előrelátó. Úgy is történt, az almát megfőzték finom kompótnak, üvegekbe töltötték és felrakták a kamra polcára. Anyukájuk most is a lelkükre kötötte, hogy meg ne dézsmálják a kompótot, de a kishörcsögök csóválták a fejüket, hogy nem-nem, ők bizony soha nem tennének ilyet! Szerencsére mindig betartották a szavukat. Már közeledett a tél, amikor a hörcsögcsalád hosszú útra indult az erdőbe, mert tudták, hogy ott érik a legédesebb körte a világon. Gondolták, szednek belőle télire. Az út viszont veszélyes volt a sűrű fák között, ezért halkan, lopakodva mentek, nehogy felriasszanak valamilyen vadállatot. A kishörcsögök hátul mentek, a felnőttek elől kémlelték az utat. Már egészen közel jártak a mézízű körte fájához, mikor a bokrok közül hirtelen előugrott a róka. Mindannyian menekültek, amerre csak tudtak. Sajnos a legkisebbet, Aranykát elkapta a róka és sietett vele haza, hogy megegye vacsorára. Szerencsére a kishörcsög szemfüles volt, és amikor a róka lepihent délutáni szunyókálására, óvatosan felmászott az ablakba, és a résen át megszökött.
– Milyen jó, hogy ilyen pici vagyok – gondolta –, legalább mindenhol átférek! Gyorsan szedte a lábát, mihamarabb hazaérjen. Otthon már nagyon aggódtak érte, és boldogok voltak, hogy nem lett a róka pecsenyéje. Megfogadták, hogy többé nem mennek az erdőbe gyűjtögetni, akármilyen mézédes is lehet az a körte, jó lesz nekik mindaz, ami az ő gyönyörű rétükön megterem. Szorgalmasan szedegették a közeli gyümölcsfák lehullott terméseit. Hamarosan megtelt az éléskamrájuk, így nyugodtan várhatták a telet. Szorgalmuknak meglett a jutalma is, mert ősz végén a vadkörtefa utolsó szem körtéje éppen az otthonuk ajtaja elé gurult. Boldogan ugráltak körülötte. Hát még amikor megkóstolták! Mézédes volt a körte! Ebből ízletes levest főztek, meg lekvárt. A kamra polcán már nem volt egy cseppnyi hely sem. Amikor beköszöntött a hideg idő, a hó belepte a rétet, s a hörcsögök ajtaját is eltorlaszolta. Ők azonban nem aggódtak, tudták, hogy amíg eljön újra a tavasz, addig majd nagyokat alszanak, vagy játszanak, és vígan csemegéznek egy kis almakompótot, körtelekvárt, vagy rágcsálnak egy kis savanyú uborkát! Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!

2017 Budapest

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.