Szabóky Angéla: Életre szóló barátság

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Reggel 6:30-kor a kistestvérem sírására ébredtem. Borús, szürke reggelünk volt, nehéz volt felkelni. Felvettem a papucsomat, felkaptam egy kabátot és kimentem, hogy kiengedjem Zsófit és Lizát, a kutyáinkat. Visszamentem a házba és szóltam anyunak, hogy elmegyek megvenni a kifliket reggelire. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, összefogtam a hajam, és leugrottam a boltba. Meglepetésemre összetalálkoztam barátnőmmel, Enikővel.
– Délután átjössz a lovardába? – kérdezte. – Hoznak egy új lovat. Úgy hallottam, hogy egy gyönyörű kancát szállítanak ide hozzánk. Boróka a neve.
– Tényleg? – kérdeztem meglepve. – Nem is tudtam róla. Hát persze, hogy megyek!
– Neked melyik a kedvenc lovad? – kérdezte Enikő.
Elszomorodtam a kérdés hallatán. Egy éve, hogy a kedvenc lovamat, Abigélt átköltöztették egy másik istállóba, az ország másik végébe. Nagyon hiányzik, ha rágondolok.
– Hát, nekem most nincs kedvencem.
Három évesen kezdtem el lovagolni a Csillag-tanyán. Most tizenkét éves vagyok és Abigél volt a kedvencem kezdetektől fogva. Most lovasíjászatot tanulok. Egész jól megy, pedig nem hittem volna, hogy sikerül. Az az álmom, hogy profi lovasíjász váljon belőlem.
– Hahó! Föld hívja Jázmint! – szólt Enikő a szemem előtt kalimpálva.
– Ó! Egy kicsit elgondolkoztam – mondtam gyorsan – de nekem most már mennem kell. Akkor délután fél négy fele várlak. Siess! Szia!
Gyorsan kifizettem amit vettem, és hazáig futottam, mert késésben voltam. Elkészítettem a reggelit, benyomtam a kávéfőzőt, és kiszaladtam megetetni a kutyákat. A többiek addigra már mind felkeltek, megreggeliztünk, aztán rendet raktam a szobámban. Előkészítettem a lovagló cuccomat, és drukkoltam, hogy délutánra kisüssön a nap. Hogy gyorsabban teljen az idő megsétáltattam a kutyákat.
Végre eljött a fél négy és a nap is kisütött. Felöltözve vártam, hogy csöngessenek, s már a biciklimet is elővettem, hogy azzal menjünk át a farmra ilyen szép időben. Enikő késett, és a várakozás percei egy örökkévalóságnak tűntek. Végre csöngettek.
– Miért késtél? – kérdeztem a dombon felfelé tolva a biciklit.
– Közbejött valami.
– Bővebben? – kérdeztem ingerülten, mert nem szerettem, ha Eni titkol előlem valamit. Mellesleg nem tűnt valami boldognak.
– Jó, elmondom. Mircinek, a cicámnak kölykei születtek.
– Jaj, az nagyon jó! – vágtam közbe hirtelen – megnézhetem majd őket?
– Igen – válaszolta, de nagyon szomorú volt.
– Mi a baj?
– Az, hogy Mirci nem biztos, hogy túléli – itt elcsuklott a hangja, és sírni kezdett.
Elmeséltem neki, hogy milyen volt, amikor a mi kutyánk halt meg Liza születése után. Elmondtam, hogy akkor mennyit sírtam. Biztattam, hogy Mirci meg fog gyógyulni. Szerencsére sikerült megvigasztalnom. Mire odaértünk, mintha kicserélték volna, tele volt önbizalommal, és energiával.
– Gyertek lányok, érkezik az új ló! – szólt izgatottan a farm tulajdonosa, Tina.
– Jujj! Siessünk! – rángatott magával Enikő.
Amikor kivezették a lovat a szállítóból, elállt a lélegzetem. Gyönyörű aranybarna szőre, fehér harisnyája, fekete sörénye és farka csak úgy csillogott a napfényben. Elbűvölő volt. Nem találtam szavakat. Amíg a lovat bevezették az istállóba, Tina behívott az irodájába.
– Tudom, hogy Abigél nagy szomorúság számodra – kezdte. – Megígértem, hogy egyszer majd kapsz tőlem egy kis vigaszt.
Itt valami kis ajándékra számítottam, de amikor meghallottam Tina mondandóját nem hittem a fülemnek. Azt mondta én leszek Boróka gondozója. Fölugrottam, megöleltem, aztán feltéptem az ajtót, és átrohantam az istállóba. Megkerestem Boróka bokszát. Megint elfogott az ámulat.
– Fenséges – gondoltam.
Rám emelte okos, barna szemét.
– Szia! Én leszek az új gondozód – suttogtam, s mintha megértette volna felnyerített. Odahajolt hozzám, én pedig átöleltem a nyakát.
Tudtam, hogy mostantól az életemben minden megváltozik.

Szabóky Angéla illusztrációja bekerül a mesekönyvbe

2017 Budaörs