Vastag Hella: Anna és Péter

Élt egyszer egy szegény ember, akinek volt két unokája, Anna és Péter.
Nagy szegénységben éltek. Teltek-múltak az évek, a gyerekek cseperedni kezdtek. Egyszer csak megkérdezték a nagyapjukat, hogy hol vannak az ő szüleik. A szegény ember elmesélte, hogy réges-régen egy boszorkány elátkozta, és elvitte őket magával. A gyerekek elszomorodtak, hogy talán sohasem fognak találkozni. Az évek közben múltak tovább. Egyszer, ahogy Anna és Péter kint játszottak az udvaron, jött egy nagy forgószél, felkapta Annát, és magával ragadta. Hej, Péter nagyon sírt, most már se testvére, se szülei sincsenek! Bement a házba a nagyapjához, és azt mondta neki:
– Egy életem, egy halálom, én elmegyek, megkeresem a testvérem és a szüleinket!
– Jól van, fiam – mondta a szegény ember – megértelek! Sütök majd neked hamuban sült pogácsát, és útnak eresztelek!
Azzal feltarisznyázta Pétert, és minden jót kívánt neki az úthoz. Ment Péter hegyen-völgyön keresztül, míg egy nagy tóhoz nem ért. Át akart kelni rajta, de sehogy sem tudott. Szomorúan leült a partra, elővette a pogácsát, mert bizony megéhezett a sok gyaloglástól, és enni kezdett, mire odaúszott hozzá egy nagy hal, és így szólt:
– Kedves Péter! Tudom, hogy mi járatban vagy, ha adsz nekem egy falatot a pogácsádból, átviszlek a túlsó partra!
Péter adott neki, a hal át is vitte, ő pedig megköszönte, és bandukolt tovább. Ment-mendegélt erdőkön és mezőkön át, míg el nem érte az Üveghegyet. Akárhogy is nézte, nem tudott felmenni rá. Egyszer csak meglátott egy óriást, aki egy fa tövében szundikált. Odament hozzá, felkeltette, és elmondta neki, hogy mi járatban van. Az megsajnálta Péter, a nyakába ültette, és felvitte az Üveghegyre. Megköszönte az óriás jóságát, és mendegélt tovább. Hirtelen kacagást hallott. Ahogy közeledett a hang irányába, látta, hogy előtte egy nagy palota áll, annak udvarában egy tündérlány játszadozik. Péter közelebb ment hozzá, és megpillantotta húgát, Annát. Lett ám nagy öröm, hát még akkor, amikor szüleit is megpillantotta! Sírtak-ríttak egyszerre, ölelkeztek mindannyian.
– Csak hogy eljöttél értünk, kedves bátyám! – mondta Anna.
– Még szép, hogy eljöttem, hiszen olyan szomorú voltam nélkületek, életem mit sem ér, ha nem lehetünk együtt.
Péter szülei elmesélték, hogy régen elátkozta őket egy boszorkány, magával vitte és dolgoztatta őket, de a tündérek királynője valahogyan kiszabadította őket, és elhozta őket Tündérországba. Végül ott ragadtak, mert ha megpróbáltak volna hazatérni, a boszorkány megölte volna őket. Erre Péter nagy mérgesen felugrott, és azt mondta, hogy majd ő megöli a boszorkányt. A tündérkirálynő adott neki egy pálcát, és azt mondta, hogy ha megsuhintja vele a banyát, abban a pillanatban szörnyethal. Péter kapta magát, és útnak indult. Nem is olyan soká az erdő szélén megpillantott egy kunyhót. Közelebb ment, bekukucskált az ablakon, hát látta, hogy egy nagy üstben forr a víz, mellette a boszorkány sürgölődik. Péter berontott a kunyhóba, megsuhintotta a pálcával a banyát, aki azon nyomban szörnyethalt.
Péter visszament a palotába, lett nagy öröm, végre hazamehettek. A tündérkirálynő hintóba ültette őket, megköszönték jóságát, sírva elbúcsúztak egymástól, és elindultak hazafelé minden égi és földi jóval, kincsekkel megpakolva. Amikor megpillantotta őket a nagypapa, boldogan szaladt elébük.
Máig is élnek, ha meg nem haltak!

2017 Tornyos (Szerbia)