Viola Boglárka: A Tél királylánya

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Tél volt. A fák nyugodtan aludták álmaikat havas takarójukban. A színes és illatos virágok is pihentek. Szükségük is volt rá, hiszen az év többi részében keményen dolgoztak azért, hogy gyönyörködtessék az arra járókat.
A park csöndjét csupán két kislány nevetése törte meg. Egy nővérke és egy hugocska mendegélt haza. Lili, az idősebb már a második osztályba járt. A kisebb lányka, akit Diónak becéztek, nagycsoportos óvodás volt.
– Látod-e azt a hatalmas hókupacot? – kérdezte Lili, majd oda rohantak hozzá.
– Milyen óriási! Majdnem akkora, mint a házunk! – csodálkozott Dió.
– Persze, hiszen itt is lakik valaki!
Lili magabiztosan a csípőjére tette a kezét.
– Itt? És nem fázik?
– Hogyan is fázhatna, te kis butus! Hiszen itt maga a Tél királylánya lakik. Ő sohasem fázik.
Dió háromszor körbejárta a királylány kastélyát, kereste a bejáratot. Ám harmadszorra sem sikerült meglelnie, így tanácstalanul Lilire nézett.
– Nem találom az ajtót.
– A Tél királylányának nincs szüksége ajtóra. Ő ott megy be a kastélyba, ahol akar – magyarázta Lili.
– De akkor hogyan látogatjuk meg?
– Sehogy. Nem szereti a látogatókat, mert borzasztóan rendetlen és lusta ahhoz, hogy elpakoljon, viszont nem akar illetlen lenni. De most menjünk haza, nehogy a szüleink aggódjanak.
 Dió kicsit szomorú volt, hogy nem láthatja a tél királylányát, de hazafelé kitalált valamit. Úgy vélte, a királylány biztosan magányos lehet, amiért sohasem barátkozik. Ezért írt neki egy levelet. Persze csak próbált, mert még nem minden betűt ismert. Szerette volna, ha barátok lehetnek a tél királylányával. Miután nagy nehezen megírta, elszaladt a parkba és belenyomta a havas kastélyba a papírt. Várt. Mikor elkezdett fázni, úgy döntött hazamegy. Majd válaszol valamikor a királylány – gondolja. Eltelt egy hét, kettő is, de a királylány nem válaszolt. Esett a hó, majd lassan olvadni kezdett.
A fák levetették fehér bundájukat és az apró virágok mélyet lélegeztek, ahogy kibújtak a földből. Tavasz lett.
Dió hazafelé aggódva vette észre, hogy a kastély eltűnt. Odaszaladt a fehér hókupac helyéhez és ekkor megpillantott valamit. Egy apró papír cetlit. Izgatottan kapta fel, majd mikor kinyitotta, nagyon elszomorodott. Ez az ő levele volt. Amit ő írt. Nem kapott választ.
– Hát ez mi? – lépett oda hozzá Lili. 
– A Tél királylánya nem válaszolt a levelemre – sírt az apró kislány. 
– A Tél királynője? Azt csak kitaláltam.
Lili nagyon csodálkozott a húgocskáján. 
– Hazudtál nekem? – Dió egyszerre volt nagyon mérges és nagyon elkeseredett.
Ekkor Lili megsimogatta kis húgocskája fejét, majd megölelte. 
– Csak egy mese volt. Nincs tél királylány. – Dió még mindig sírt. – Viszont te lehetnél az.
– Nem jó… – szipogta a kislány – A tél túl hideg nekem… 
– Akkor ezennel kinevezlek a Tavasz királylányának.
Miután kibékültek és szedtek pár szál virágot az anyukájuknak, mosolyogva hazasétáltak.

2017 Székesfehérvár

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.