Balog-Surányi Beatrix: A magányos cédrus

Élt egyszer egy Tóth család. Szegény nemesi család volt a Tóth– éké. A családban hagyomány volt, hogy legyen egy fácánjuk, ez itt se volt másként. 

A falu végén állt egy öreg cédrus. Egyedül a fácán tudta azt a titkot, hogy a fa beszél. Minden éjjel, mikor a falu népe aludt a mi madarunk kiment a faluvégre az öreg cédrushoz beszélgetni. A fa ígéretet tett, hogy soha nem fogja elfelejteni a fácánt, a fácán pedig azt ígérte meg, hogy csak nemes célokért fog meghalni. A cédrus kérlelni kezdte, hogy ne adja magát olyan könnyen a halálnak. A madár ezt is megígérte. Teltek múltak az évek, mikor történt egyszer, hogy a falu bírója azt a rendeletet hozta, hogy minden egyes hónap első vasárnapján egy családnál ebédel. Amennyiben az ebéd nem ízlik neki, a családot súlyosan megbünteti. A bíró hamarosan meggazdagodott. A Tóth családra került a sor.
– Mindenből a legjobbat! – hajtogatta a férj.
– Csinálom uram, ahogy csak bírom! – mondta az asszony.
– Ez nem szép, tedd arrább asszony, csak a hibátlant fogadja el a bíró!
– Ne itt lábatlankodjék, kend uram, inkább hozza a fácánt!
A fácán az ablak alatt csipegetett és pont meghallotta e szavakat. El is szaladt, ahogy a lábai bírták. Egyenesen az öreg cédrushoz.
– Hát téged mi lelt, mint ha kést láttál volna mondta a fa.
– Hát majdnem láttam! – felelte a madár.
– Csak nem?
– De!– vágott szavába a fácán.
Itt maradhatnék éjszakára a fatövedben?
– Hát hogyne. Köszönettel tartozom neked az éjjeli beszélgetésekért.
Kereshette a Tóth uraságom azt a fácánt a kamrában, a pincében, a padláson a kertben, de sehol nem lelte. Bemegy az asszonyhoz, hogy ő nem találja azt a madarat sehol. Kimegy az asszony is, keresi égen, földön, szomszédban, de ő sem találja.
Az öreg cédrus a fácánt kérdezi:
– Miért is akartak belőled ebédet?
– Nem tudom!
Hosszú csend majd a madár elaludt. Másnap reggel a cédrusfától nem messze beszélgetett két idősebb hölgy
– Te hallottad, hogy a Tóthék fácánja eltűnt?
– Igen-igen, most mit fognak a bíró elé tenni?
– Nem tudom.
A többit már a fa sem hallotta, mert olyan messze volt már a két beszélgető ember. Mikor felkelt a fácán, a cédrus megkérdezte?
– Szereted a gazdádat? És emlékszel az ígéretedre?
– Igen, de hogy kapcsolódik az ide?
– A gazdádék nagy bajban vannak. Holnap megy hozzátok a bíró ebédre, ha nem ízlik neki a gazdád főztje, akkor komoly bírsággal bünteti őket.
– De az ígéret, amit neked tettem? Szegjem meg?
– Nem. Te már megtetted, amit meg kellet tenned. Most a gazdádon kell segítened! Tégy úgy, ahogy helyesnek látod.
A madár megértette a cédrus szavait és azzal elment vissza a gazdájához. A gazdasszony és az ura nagyon megörültek a fácánt látván, de szomorúak voltak, hogy szeretett madarukat meg kell ölniük. A fácán éjszaka felkeltette urát és a puskát a csőrével a kezébe adva elindult az öreg cédrushoz. Mikor odaért megszólította a fát:
– Hát itt vagyok. Eljöttem elbúcsúzni.
– Látom, igazán szereted a gazdád!
Tóth uram csak lágy szellőt, madárcsivitelést hallott. A madár egyszer csak odalépett gazdájához, és a puskát, mely a földön volt csőrébe vette és az ura lába elé tette. A Tóth ebből megértette, hogy a madár elbúcsúzni jött a fához és most a halálát kéri. Felvette a puskát és oda sem nézve meghúzta a ravaszt.
Tudta, hogy itt családi hagyomány, barátság és élet szűnt meg. Amikor a madár lelke a testéből távozott a fa ágai felfelé menet megakasztották és a fa oldalából egy ág nőtt ki. Az ág fehér volt, és egy narancssárga csőr alakú folt jelent meg a végén, mely úgy nézett ki, mint a madár. Ezzel a fa is teljesítette ígéretét és minden hónap első hetének szombatján abban az órában a szél süvöltve fújt. A bíró kegyelmet adott a Tóth családnak, sőt még meg is jutalmazta. A madár hősies halált halt és a fa is teljesítette ígéretét.

2016

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.