Kása Fanni Laura: Ősz

Gratulálunk, bekerültél a mesekönyvbe!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, mesebeli erdő. S ebben az erdőben a legfiatalabb fájaként egy kis juharfa éldegélt. Szerényen, elbújva álldogált a többi hatalmas fa között a legkisebbként.

Kása Bence Norbert 9 éves illusztrációja Bekerült illusztrációd a mesekönyvbe.

Nyár vége felé járt már az idő, már mindegyik élőlény érezte az ősz közeledtét, ki így , ki úgy várta a közelgő telet. Nem sütött ki már a nap sem annyit, mint a nyár elején. Az ereje sem volt már olyan erős. Az eső is többet esett, a szél is többet fújdogált. Mindenki érezte, hogy nincs már olyan melege, mint nyár közepén. A kis juharfa nem tudta, mi fog vele történni az új évszak közeledtével. A kis csemete mögött az erdő leghatalmasabb fája virított, egy nagy fenyőfa, aki zöldebb volt még a legzöldebb zöldnél is. Tobozai akkorák voltak, mint az ölöm, vagy talán még nagyobbak is. Ez a fenyőfa nem volt kedves, sőt mogorva, konok, önző volt. A hatalmas fa mindig kigúnyolta a juharfát, csúnyán viselkedett vele, mert még nem tudott semmit az életről. Saját magát dicsérgette csak. Egyik nap pont rossz kedvében volt, mikor elmesélte a juharfának, hogy ősszel mi fog vele történni. Elmondta, hogy a levelei elszíneződnek majd, elsárgulnak, pirosak lesznek, barnák, elszáradnak, és le fognak hullani a földre. Majd jön a tél, és kopaszon fog állni az erdőben a többi fával együtt. Fázni fognak és meghalnak a télen. A fenyő, ő maga meg örökké, még télen is zöldben pompázik. S miután ezeket elmondta nagyokat kacagott, és kihúzta magát büszkén. A csemete szomorúan, megijedve bámult maga elé. A körülötte álló tölgyfa, és diófa megvigasztalták a kis gyámoltalant. Elregélték neki, hogy nincs miért szomorkodnia, mert ez az élet rendje. Ősszel a fák bizony lehullajtják a leveleiket, de olyan szép lesz tőlük a táj. A levelek sárga, piros, barna, és narancssárga színben pompáznak, és ezek milyen szépséges látványt nyújtanak, az emberek mennyit gyönyörködnek ebben. Az avar milyen sok kis állatnak nyújt menedéket. Elmondták neki, hogy a téltől sem kell félnie. Igaz, hogy nincsenek rajtuk akkor levelek, mert az, az idő a pihenésé. Ilyenkor alszanak, és készülődnek a tavaszra. A tél is gyönyörű évszak, mikor esik a hó, és beborítja az egész tájat. Ilyenkor a gyerekek meglátogatják az erdőt, szánkóznak, hógolyóznak, nagyon jó kedvük van, és akkor is bennük gyönyörködnek. A kis juharfa ámultan hallgatta a két idősebb fát, és kezdett megnyugodni. Eljutottak azután a tavaszhoz is, mikor a rügyekről, és a szép virágokról, a tavaszi szellő lágyságáról, melegségéről beszélt a diófa. Ekkor már igazán melegség öntötte el a kis csemete lelkét. S elmagyarázták a kis juharnak, hogy nincs miért szomorúnak lennie, hisz ez a körforgás olyan jó. Ez a természet rendje. Elmondták neki azt is, hogy nem kell a fenyőfára irigykednie, neki nincs része az őszi, téli, és tavaszi csodákban. Mindegyikük más, és más. Éppen a másságtól, a különbségektől egyedi mindegyikük, és pont ettől szép mindegyikük. A juharfa ezután már nem is foglalkozott a fenyőfa bántó szavaival, örült annak, hogy ő egy igazi lombhullató fa.

Kása Fanni Laura rajza

Lassan eljött az a híres őszapó, és a kis csemete boldog volt az erdőben, érezte, hogy a legjobb helyen van a földön. Mindennap hullatott néhány igazán színes levelet. S örült annak, hogy boldoggá teheti a színes levél kavalkáddal az embereket, s része lehet ő is az élet körforgásának. Megtanulta, hogy minden évszaknak megvan a maga szépsége, melyben a fák fontos szerepet játszanak.

2016