Ágh Cecília: Nyivákolós Paplanmanó
Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017
Amikor én még nem is éltem, akkor anyáék elmentek az Őrségbe kirándulni. Egy nagyon szép szállodában szálltak meg. Lefekvéskor anya valami sipítást hallott. Anya felébresztette apát és elmondta, mit hallott. Apa erre azt válaszolta: „cseng a füled, drágám”, és békésen aludt tovább. Anya azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és felkapott egy papucsot, hátha egy bogár az.
Ahogy így keresgélt, egyszer csak megpillantott valami rózsaszínt a paplan alatt. Megnyugodott, hogy nem egy bogár, de azért még mindig ott szorongatta a kezében a papucsot. Vett egy nagy levegőt, felrántotta a paplant, és egy tenyérnyi, rózsaszín babát talált benne.
– Te sipítottál? – kérdezte anya.
– Igen, én – felelte a kis manó.
– Ki vagy te? – kérdezte anya.
– A Nyivákoló Paplanmanó. És azért visítok, mert folyton rám fekszenek, és reggel pedig, mikor kirázzák a paplant, akkor nagyon szédülök. Bosszúból nem hagyom őket aludni!
Anya nagyon megsajnálta a kis manót, és így szólt:
– Figyelj! Nekem nemsokára lesz egy kisbabám és gondolom, ha tudsz rossz álmot hozni az emberekre, akkor képes vagy jó álmokat is hozni rájuk.
– Természetesen tudok – felelte a kis manó.
Anya megkérte Nyivákoló Paplanmanót, hogy menjen haza velük.
Nemsokára megszületett a kisbaba is. Hála Nyivákoló Paplanmanónak, a kicsi sohasem sírt.
Ám egyszer anya hatalmas gyereksírásra ébredt. Bement a gyerekszobába és látja, hogy a kicsi sír. Hová tűnt Nyivákoló Paplanmanó?
De ez már egy másik történet.
2017 Budapest