Schlachta Fruzsina: Felborult világ

Gyerekek! Olyan dolog történt, amit el se hinnék, ha nem láttam volna a szomszéd Juliskát szivárványon csúszdázni. Rettenetes egy eset! Valaki a földet az égbe emelte, és ami az égen volt, az leereszkedett a földre! Így esett, hogy szunyókálásomat hirtelenjében egy gomolyfelhő aprócska hideg esőcseppje törte meg. Nem szokásosom felhőkbe takarózva aludni, ezért körbenéztem, hogy vajon más is így járt-e aznap reggel. Amit láttam, maga volt a csuda! A házam, a kertem, a szépen faragott kutam ott lógott az égbolton, míg én a kezemmel meg tudtam volna érinteni a Napot.
Hogy ki volt e fertelmes dolog okozója? Hát a falu morcos, nagydarab, bajszos zenésze, akit ti csak Pipásnak emlegettek. Jól ismeritek őt, gyerekek, hiszen ő az, ki egész álló nap csak zsörtölődik, tétlenül henyél, és aki egyikőtöket se szereti. Ne is tagadjátok, hogy mindig valami csínyt eszeltek ki a számára. Mióta nem játszik trombitáján, a falubeliek szomorúak, ti pedig egyre rosszabbak vagytok. Látom ám, hogy most gúnyosan vigyorogtok, de emlékeztek arra a napra, mikor még gyönyörű zenéje valaha összehozta a falubelieket? Tulipánjai pedig oly fenségesen nőttek a kertjében, hogy a világ minden tájáról csodájára jártak neki. De azóta, hogy nem muzsikál, a tulipánjai is fakón csüggednek, pedig azokat még a megboldogult felesége ültette! Pipás, az asszony halála óta egyszer se vette elő a hangszerét, a ti nagy bánatotokra.
Egyik reggel, amikor Pipás a szokásosnál is mogorvább hangulatban volt, Marci, a falubéli komisz kölyök, titokban lisztet szórt a tulipánjainak szirmára. Ettől aztán a mi zenészünk akkorát tüsszentett, hogy beleremegett az egész város. Dühösen, hogy így pórul járt, fogta a trombitáját, és akkorát fújt belé, hogy nem csak Marci kalapja szakadt ketté, de bizony a világunk is! Úgy beleremegett a föld és az ég, hogy a hangzavartól lepotyogtak a csillagok és a felhők, a föld pedig felfutott, hogy ne kelljen ezt a förtelmet hallgatnia.
Így történt a szörnyűség, hogy egyszeriben eltűnt a kertekből a sok szép virág, helyükön pedig ott nőttek a csillagok. Ti bezzeg, élveztétek a felfordulást! Csúszkáltatok a Holdon, trambulinoztatok a csillagokon, rodeóztatok az üstökösökön. Pipás, a zenész azonban továbbra se örült semminek. Szerette volna visszakapni a virágait, amikkel már olyan régóta nem törődött. Este volt már, leheveredett egy fénylő csillag mellé, ahol könnyes szemmel bámulta a kókadt virágait az égen.
– Jajajajj, mit tettem! – sírdogált a szegény zenész. – Felborítottam a világot! Ennek is az a komisz kölyök az oka! – zsörtölődött Pipás.
– Ne őt hibáztasd! – szólalt meg a csillag mellette. – Emlékszel, hogy valaha mi is gyereket szerettünk volna? Ám olyan nagyon imádtunk zenélni, hogy úgy döntöttünk, már nem férne bele az életünkben. És most nézd meg mivé lettünk!
– Te vagy az, Szerelmem? Hogy lehetséges ez? – csodálta meg a fényesen pulzáló csillagot.
– Sokáig vártam, hogy játssz nekem, mivel nem tetted, le kellett, hogy hulljak hozzád. Elveszítem ragyogásomat, ha nem hallom a trombitád, ha nem látom, hogy boldog lennél – válaszolta kedvesen az égből jött csillag.
Pipásnak több se kellett, kezébe vette a hangszerét, és rákezdett. Gyerekek, még olyan szomorúan nem hallottam őt zenélni, mint azon a felborult esti éjszakán. Dallama úgy megríkatta a csillagokat a földön, hogy könnycseppjükből egy-egy ragyogó kis csillag született. Marci, a többi gyerekkel együtt abba hagyta a játékot, hogy körbeüljék a zenészt, és egymást átkarolva hallgassák a gyönyörű melódiát. A csillagok felkarolva kicsinyeiket felszálltak a magasba, a föld a házakkal és virágokkal együtt pedig leereszkedett a megszokott helyére. Minden olyan volt, mint régen, kivéve, hogy többet nem rosszalkodtatok Pipással, ő pedig boldogan zenélt a csillagoknak az égben.

2017

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.