Töröki Papp Erzsébet: Kölcsön kapott szegénység

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egyszer egy gazdag város kapzsi bírója elé egy szegény parasztot vezettek katonák. Igencsak meg volt szeppenve szegény feje, ugyan mit cselekedjen, ha oda ér a bíró elibe. S akármilyen lassan vitte is a lába, két oldalt a katona mindig noszogatta.
Hej pedig szegénynek más bűne nem lészen, csak a szegénysége. Mikor aztán oda ért a kapzsi bíró elé, s illően köszöntötte azt, válasz nélkül maradt.
– Ki vele paraszt! – förmedt rá a bíró. – Mit csináltál egész évben, hogy adódat törleszteni nem tudod?! Talán a napokat loptad, ingyenélő?
– Nem loptam én tekintetes bíró uram – mentegetőzött a szegény ember –, csak éppen annyit adott a Jó Isten, amennyit elvett. S amit innen-onnan össze tudtam kuporgatni, azt is mind kölcsön fejében.
– Ne panaszkodj, hálátlan! – parancsolt rá a bíró. – Az én városomban éled nyamvadt életed, ingyen mégse teheted! Így hát úgy döntöttem zálogba veszem földedet.
– Adnám én bíró uram, hogyha lenne, de nincs nékem, egy temetnivaló sem.
– Hát akkor kiét műveled? – ordította a bíró úgy, hogy szegény embernek épphogy torkán nem akadt a válasz.
– Falu végén öregember, beteg szegény, rég nem bír. Kicsi háznál kicsi földjét művelgetem ottan én.
– Ha nincs földed, házad veszem! – vicsorgott rá a bíró.
– Adnám én bíró uram, hogyha lenne, de bizony nem az enyém az se. Ház urának fiát vitték háborúba katonának. Házát őrzöm, míg visszatér hazájába a diák.
– Akkor jószágodat! Tudom, hogy van, ne tagadd! – fenyegetőzött a bíró.
– Van nékem, hogyne volna, de bizony még az se enyém. Utcánkban a tejesasszony tehénkéit pátyolgatom. Gyermeket vár szegény feje, orvos mondta ikreket. Ám az ura épp négy hója, elment csendben nyugovóra. Egy évre így kölcsön adta, csak míg magát újra bírja.
– És asszonyod? Azt veszem el! – csapta össze tenyerét a bíró. – Azt már mégse kaphattad kölcsönbe. Addig záratom tömlöcbe, míg te ki nem váltod.
– Drága jó Tekintetes bíró uram, ne tegye ezt vélem! – fogta könyörgőre a paraszt a dolgot. – A Jó Istentől kaptam én az asszonyt kölcsön, s fogadtam, hogy mellette leszek, míg él, míg élek. Egész világon semmim sincsen, csak a becsületem. Ha ezt is elveszejtem, ugyan mi hasznom még az életben? Kérem a Tekintetes bíróurat, vetessen inkább engem falak közé, sötét magányba, ne az asszony szenvedjen a szegénység markában!
Hallgatta ezt a bíró, s megesett a szíve:
– Eredj előlem – mondotta –, míg meg nem gondolom magam!
Azzal a szegény paraszt, mint akinek eszét vették haza szaladt, soha többé nem látta a tekintetes bíróurat.
Bizony, bizony így van ez nagy szegénységben is, szívünkben a szeretet a legnagyobb kincs.

2017 Nyíregyháza