Királyné Haász Nóra: Könnyű a pokolba menni, de nehéz a mennyországba, avagy mese szólásokból, közmondásokból

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Hajdanában–danában, mikor mesébe illő dolgok estek, élt egyszer egy legény, Mihók volt a becsületes neve. Sárkánytején hízott, erdőháton termett, kősziklához fajzott, de kinek veszett neve indul, a szél is árt annak. Főleg akkor, ha rossz szél fú.
Éhség a farkast is kihajtja cserjéből, bizony nagy akadály a szegénység. Sovány volt a legény, mint a guzs, sem étele, sem itala, de több az ész, mint a mész. Okos embert egy szavárul is megismerhetni, s nincs oly dolog, melyet meg nem hajt az idő.
– Ésszel hozzá, fiam, ha erőd nem bírja! – hallotta eleget, tudta ő maga is, hogy kinek esze nincs, nagy marhája sincs.
Szegényt a légy is jobban csípi, Mihókot is megverte a török átka, s olyan szomszédsága volt, hogy még! Az a szomszéd bizony mindig megérezte a jó pecsenye szagát, nem tudott mértéket tartani, még a szeme sem állt jól, mintha ő volna az öreg isten! Nagy kanállal habzsolta az életet, nagy lábon élt, egyszóval nagykutya volt, aki nagy pénzeket szakított, míg a világ a világ. No meg segít is az ördög a magáénak.
Volt ennek a szomszédnak egy gyönyörű szép leánya, kit egyszer elég volt megpillantani, s Mihók többé sohasem feledte, hisz bölcset is megvakít a szerelem, eztán csak a szemét hizlalta rajta mindegyre, s ha egyszer a mézet megszagolta a medve, abba sem hagyja. Senki sem ad gondolkozásárul vámot, hát a legény egyre a lányon járatta a fejét. De bizony nem azé a madár, aki utána jár!
Mindenkinek megvan a maga keresztje, megvolt a szomszédnak is. Könnyebb a leányt fölnevelni, mint férjhez adni, pedig várt lány várat nyer. Gazdag leánynak böjtben is esik farsangja. A sok leánykérőnek több száma, mint haszna, s leányvásárnak tánc a vége. Könnyű volt Katát táncba vinni, de táncos leányból ritkán válik jámbor asszony. Hiába mondta az apja neki, hogy legszebb leány a jó leány! Zabolátlan lovat nehéz megtartani, s a kevély ló bizony nagyot botlik.
Ki-ki örömest hallja a maga dicséretét, dicsérték a kérők eleget a leányt, édes-mézes szóval, de rossz tükör a hízelkedés. Oly mérges lett a szomszéd, hogy két szekérre föl nem férne, s miként a mészáros nem könyörül a bárányon, nem könyörült az apja a leányon. Hiába, a méreg rossz tanácsadó.
– Vigyen el az ördög! – mondta. – Nem mindig ég, mikor a harangot félreverik, ez a vő legalább ismeri a dörgést!

Borka Hanna grafikája bekerül a mesekönyvbe

Így hát a leány hiába válogatott a sok kérő között, mint kondás a pergőben. Ki sokat válogat a mogyoróban, férgesre talál, hát ő ördögöt fogott. S az ördög sem lakodalmaz örömest fehérszemély nélkül, hiába veri is utána a feleségét. Hiszen olyan az ördög: sokat ígér, keveset ad, sanyarú sorsa lett is a leánynak, keservesen megbánta a kevélységit. Nem bánomból lesz bánom, de mit volt mit tenni, ment isten hírével, s drágán szerzett öröm hamar leszen üröm…
Mihókot pedig majd’ felvetette a búbánat, összeharapta az állkapcsát, és várta a holnapot.
Ritka madárnak kedves a kalitka, kis Kati is tudja már, a pénteki víg táncot vasárnapi lánc követ. Ahogy telt– múlt az idő, lassan már a saját árnyékától is megijedt. Nehéz abba lelket önteni, kinek szíve elveszett.
Bánta már az apja is, hogy méltatlanra bízta egy szem gyermekét, hiszen a pásztor vétke, ha tudta nélkül eszi meg farkas a bárányt. Nagy volt a házában a csendesség, mint nagypénteken a mészárszékben.
Az ördögnek is kell néha gyertyát gyújtani, átment hát Mihókhoz, elvégre makkból nő a tölgy is.
– Csak nem jött az én utcámba? – fogadta Mihók, magyar Miska módjára.
– Nem úgy van már, mint volt régen, szánom-bánom vétkemet! Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, mentsd meg a leányom, s tiéd királyságom!
– Ördög és pokol! Kár után késő a bánkódás! Nagy árat fizetettem, mire mást nógatsz, magad tedd meg! Könnyű felkérni, nehéz megfizetni engem.
– Hitvány pondró lett a vőm. A bogáncskóró is elbízta magát, mikor a tölgyfa leányát megkérte. Tudja minden szamár a maga terhét, öntsünk tiszta vizet a pohárba! Négy dolog nem engedi magát eltitkolni: tűz, köhögés, szegénység, szeretet. Királyságom mellett tiéd a leányom! Hiszen te kifogsz a sánta ördögön is!– győzködte a legényt.
– Bajos ott lopni, hol a gazda zsivány, de Miska legyek, ha meg nem teszem! Vén ember tanácsa jobb, mint ifjú gáncsa, és a jó tanács soha sem késő. – Égett a legény talpa alatt a föld, elindult hát.
Milyen az ember, olyan a szerencséje, egy az út mennyországba, de sok a pokolba, pokol útját szembekötve is eltalálni. Egykettőre odaért hát, zörgött, mint ördög a lámpásban.
Nyílik az ablak, nézi, nézi a leány, majd’ fölfalta a szemével Mihókot:
– Hol jársz itt, ahol a madár se jár? Régen várt vendég még kedvesebb! Nincs jobb az özvegy életnél, nagy kő esett le a szívemről! A magyar nyelve hegyén hordja szívét, kinek neve eszemben, szíve, képe elmémben. De tartoztam az ördögnek ezzel az úttal. Egyet mondok, kettő lesz belőle, fújj egy követ véle! – tanácsolta Mihóknak, s majd’ kiugrott a bőriből.
– Ne fesd falra az ördögöt: megjelen! – figyelmeztette a fiú és abban a minutumban föld alól került elő a pokolravaló, hiszen nincs oly gonoszság, mely idővel ki nem nyilatkozik. Mihók mindegyre azon törte a fejét, miképp fújja a passzátszelet, vagyis mit érthetett a leány „fújáson”. Tudta, hogy helyén volt ravaszság csak módos okosság. Szöget ütött a fejébe, hogy gonosz fegyver a nyelv, száz szónak is egy a vége, s ő bizony mindenre tud kádenciát, hátha a szó is fegyver. Néha egy szó egész háború és egy szó is lelket zavarhat. Hátha elzavarja a gonosz párát, egy élete, egy halála, ő bizony megpróbálja a szavak erejét.
– Angyal szól belőlem: egyenetlen házasságnak ritka jó vége. Jobb a szomszéd leányát egy két bűnnel, mint az idegenét eggyel sem, elvenni, viszem Katát!
– Nehéz az ördögöt bemeszelni, elég a szövegből, nem fog a szó! – majd néhány keresetlen szót is szólt a pokolravaló.
– Nem jó messziről házasodni, tudja szél, hol nyugszik a szúnyog – folytatta Mihók. – Rossz szél fú Komáromtól Temesig, szél a tölgyet ledönti, de a náddal nem bír. Kinek szél a hite, pokol üdvössége, tömlöc a mennyországa. Ha tömjén nincs, liszttel is áldozunk! Ha az Isten akarja, a kapanyél is elsül.
Az ördögnek égni kezdett a föld a talpa alatt ezekre a szavakra. Látta, se vize malmának, se sava szavának. Mihók az ördögnek letörte a szarvát, nem kellett aztán a futónak nógatás, elhordta az irháját. Még a varjú sem károgott utána.
Minden jó, ha jó a vége! A legény, s a leány is szedte a sátorfáját, hiszen mindenütt jó, de legjobb otthon. Könnyen megtalálták a hazavezető utat, hiszen legjobb az egyenes út, jobb a járt út a járatlannál, és a való valótlannál. A jó lány farsang után is elkél, Kata pedig megtanulta, hogy azé a világ, aki élheti, a mennyország, aki elérheti. Jobb szegényül élni bátran, mint gazdagul félelemmel, jobb a száraz kenyér békével, mint a hizlalt borjú pörlekedéssel. Mihók is tudta: jó bor, szép feleség, csendes lelkiismeret, drága dolgok, és néma mesterektől is sok jót tanulhatni. Látta, a boldogság ott kezdődik, hol a nagyravágyás szűnni kezd, jobb magad kunyhója más palotájánál.
Az idő folyton foly’, meg nem eszi a moly. Bölcs ember mindenütt otthon van, gyerek, hadi szerencse, meg a jó házasság pedig: Isten dolga!

2017 Abaliget

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.