Simon Anett: Utazók

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Kondora Beáta illusztrációja bekerül a mesekönyvbe

Aznap nagyon erős koppanással zúdultak le az esőcseppek. Mindent elárasztott a dübörgés. Az emberek eszeveszett iramban próbálták kikerülni őket, szinte szlalomoztak közöttük. Ennek persze a világon semmi értelme sem volt, sőt, inkább úgy tűnt, csak még vizesebbek lettek. Mila ezt nagyon viccesnek tartotta. Ő maga behúzódott egy hatalmas és öreg épület oltalmat nyújtó eresze alá, s ott ácsorogva bámulta a felnőttek pánikszerű versenyfutását. Más számára talán nem lett volna ebben semmi különös, de ő mesterien el tudott veszni bármilyen eseményben, ami a legkisebb mértékben felkeltette kíváncsiságát. Egy kicsit még elidőzött, aztán toporogni kezdett, mint általában a gyerekek, amikor elkezdik unni magukat. Mila nem szerette ezt. Mármint az unalmat. Mindig keresett, és mindig talált is valamit, ami érdekelte. Neki állt hát apró körökben csoszogni. Amikor második körét megtette így, tekintete kissé feljebb csúszott, s megállt néhány óriási betűn: KÖNYVTÁR. Valamiért vonzotta ez a felirat és az, ami mögötte lehetett.
Az ajtókilincs, melyet nagy erővel kellett lenyomnia hatalmasat mordult, de ő olyan hangtalanul lépegetett a végtelen magasba nyúló könyvespolcok között, hogy senki észre se vette. Amikor az épület azon részéhez ért, ahol színes könyvek sorakoztak leült és tágra nyílt szemmel bámulta azokat. De nem ért egyikhez sem. Mintha farkasszemet nézett volna velük. Sokáig így maradt, majd felállt és eltipegett. Másnap újra eljött és ez párszor még megismétlődött. Vendég lett itt, mígnem egy nap felállt és egy smaragdzöld színű könyv felé nyújtotta a kezét. Ujjai hegyével már éppen elérte volna a borítót, amikor egy nagyon lágy hang szólalt meg mellette.
– Jó választás.
A kislány nem ijedt meg, de kezét visszahúzta és figyelni kezdett.
– Napok óta várja, hogy megszólítsd.
– Napok óta?
– Persze. Nem te választod ki a könyvet, ő sugallja feléd, hogy őt válaszd.
– És te ezt honnan tudod?
– Onnan, hogy bennük élek.
– Mindegyikben?
– Mindegyikben. Vagyis, amelyikben akarok.
– És azt hogy csinálod?
– Egyszerűen. Beléjük ugrok és megélem őket. A történeteiket. Találkozok a szereplőikkel.
– Olyat hogy lehet?
– Úgy, hogy akarom. Egyszerűen csak akarom.
– Én is akarhatom?
– Már te is akarod. Tudom. Régóta figyellek. Azóta, hogy először bejöttél ide. És azóta csak vártál és én is vártam.
– Ha te láthatsz engem, én is láthatlak téged?
– Csak nézz ide, a jobb vállad mögé. Itt vagyok.
Mila odapillantott és meglátott egy vidám öltözetbe bújt manót.
– Gyakran beszélgetsz az emberekkel? Én úgy tudtam a felnőttektől, hogy manók nem léteznek…
– A felnőttek már nem hisznek bennünk. Semmiben sem, amit kitettek a maguk világából és csodának nevezik őket. Elfelejtették, hogy ők maguk is azok. Mind ugyanoda tartozunk, de nem mindegyikünk látja már, hogy mi is az a világ, ami körbevesz minket. De ha megfogod a kezem, elviszlek téged egy olyan helyre, ami ezen kívül létezik.
Mila olyan gyermek volt, aki nem érzett félelmet. Kíváncsi természetű volt, bátor és nyíltszívű. Oda nyújtotta hát kisujját ennek az ismeretlen, apróságnak, akit, – mint később kiderült – Bámnak hívtak. Így indultak el együtt közös kalandokba, ahol repkedtek tündérekkel, beszélgettek óriásokkal és néha trollokkal uzsonnáztak. Megéltek a könyvekben régi fejezeteket és teremtettek újakat. Sosem unatkoztak, életük csupa vidámság volt. Felfedeztek ezernyi világot, megismertek rengeteg varázslatos és különös lényt, akikről sohasem hallottak azelőtt, mégis a barátaik lettek.
Ahogyan ők maguk is egymásnak, egy egész életen át.
Ha te is szeretnél olyan élményeket, melyek közben zakatol a szíved és nem csak a szád, de a lelked is folyamatosan kacag, próbáld meg te is megtalálni a magad kis manóját.
Régi könyvtárakban, a nagymamád olvasó szobájában, bárhol a világon, ahol könyvek vannak. Kívülről némának tűnő, öreg és poros, mégis időtlen könyvek. Kíváncsi vagy, melyik választ ki először téged?
Indulj hát el hozzájuk! Várnak már rád.

2017 Almásfüzítő-felső

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.