Szalacsi Dóra: Az úszóverseny

Egy sűrű erdő közepén volt egy tiszta vizű tó. Ebben a tóban hat kis halacska élt. Az elsőnek piros, a másodiknak sárga, a harmadiknak narancssárga, a negyediknek fehér, az ötödiknek kék, és a hatodiknak zöld színű pikkelyei voltak.
Egy nap arra gondoltak, hogy úszóversenyt rendeznek: ki ér át elsőként a tó túlsó oldalára? Neki is iramodtak, csak úgy csapkodtak apró uszonyaikkal a vízben. A fehér halacska lett az első, aztán a kék, majd a piros következett. Utánuk célba ért a zöld és a sárga halacska is. A narancssárga halacskára még várniuk kellett. Végül megérkezett szegény: fáradtan, kimerülten, és szomorúan.
A többiek azt sem tudták, hogy vigasztalják meg. Próbálták felvidítani, de sehogy nem sikerült. Aztán a fehér halacskának, aki a leggyorsabb volt közülük, támadt egy ötlete. Ha egy újabb úszóversenyt rendeznének, és ő lelassítana, hogy segítsen a narancssárga halacskának, akkor ő sem maradna le annyira a többiektől. Így is történt. Amikor a halacskák nekiiramodtak, a fehér halacska odaúszott a narancssárga halacskához, és segített neki a haladásban. Így most a negyedikek lettek mind a ketten. A narancssárga halacska nagyon boldog volt, és megköszönte a segítséget a fehér halacskának.
A fehér halacska is nagyon boldog volt – talán boldogabb még annál is, mint amikor ő lett az első.

2017 Nagyvarsány

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.