Kóczi Rozália: Egérke és Bárányka kalandjai

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Varázsgömbös Játékbolt. Annak a boltnak a bébi részlegén nagy hangzavar volt, de a leghangosabban egy Bárányka mehegett, és egy Egérke cincogott. Minden vágyuk az volt, hogy egy olyan kedves gyerekhez kerüljenek, aki szereti őket, és akit ők is megszeretnek. Egy olyan helyre, ahol igazán jól érzik magukat és otthonra találnak.
– Meh-meh, vigyél el! – mehegett a Bárányka.
– Cin-cin, vigyél el! – cincogott az Egérke.
Éppen arra sétált egy Anyuka, aki meghallotta a keserves mehegést és cincogást. Úgy megtetszett neki a két alvóállatka, hogy azon nyomban megvette őket, és hazavitte a házukba. Letette a konyhapultra, ahová Via és Zoé, a két kicsi ikerlány azonnal felmászott, és levették a két tündi–bündi állatkát. Csodálkozó szemekkel néztek egymásra, majd Via magához ölelte Egérkét, Zoé Báránykát, és magukkal vitték őket pihe-puha ágyikójukba. A két kislánynak nem kellett sokáig várni az álommanók eljövetelére, hamarosan lecsukódott szemük, és pihentető, mély álomba szenderültek. Az alvóállatkák boldogan nézték őket, tudták, hogy ide jó helyre kerültek. Itt szeretni fogják őket, és ők is nagyon fogják szeretni kis gazdáikat, akik két pici kezükkel rózsás arcocskájukhoz szorították őket, mintha soha többé nem akarnák elengedni őket.
Telt, múlt az idő, a kislányok szépen növekedtek, és mindenhová magukkal vitték kedves állatkáikat. Elvitték a babakocsiba, a bölcsibe, a homokozóba, a parkba, a henteshez, a nagyikhoz, a cukrászdába, az étterembe, az Avasi Kilátóba, a Vadasparkba, a Kocsonya Farsangra, és az óvodába is.
Nem csoda, hogy a két kicsi állatka a sok kirándulástól igencsak összemaszatolódott, csoki foltok, babapiskóta maradványok telepedtek rájuk.
A lányok anyukája úgy döntött, hogy éppen ideje egy alapos fürdésnek!
Fogta a két rúgkapáló, kézzel-lábbal tiltakozó állatkát, és zsupsz, bedobta őket az automata mosógépbe.
– Cin-cin, ajajaj! – cincogott az Egérke.
– Meh-meh, juhuhuj! – mehegett a Bárányka.
– Oá, oá! – ordított Viácska,
– Jaj,jaj,jaj! – zokogott Zoécska.
Ez után a nagy tisztító tortúra után Egérke és Bárányka kedvenc játéka a bújócskázás lett, nem kis gondot okozva a ház lakóinak.
Elbújtak a táska mélyére, az ágy alá, a szekrény mögé, a ruháskosárba, a párnák közé, az autó ülése alá, a kesztyűtartóba, és egyáltalán mindenhová, ahová el lehetett bújni. Azonban Anya, Apa, Via, Zoé és a Nagyik együttes felderítő munkája eredményeképpen mindig előkerültek a kis csavargók, kis gazdáik nagy örömére. A nagy rohangálásban Bárányka bundája megkopott, Egérke pici rózsaszín orrocskája kifoszlott, plüss anyaga elhasználódott, de minél inkább elnyűvődtek, annál inkább ragaszkodtak hozzájuk a kicsi lányok, akik az óvodába is magukkal vitték hűséges kis társaikat, akik nélkül nem lett volna délutáni alvás!
Egérke és Bárányka előtt új lehetőségek tárultak fel az óvodában. Eddig otthon, a nagyik, a rokonok ágya alatt bújócskáztak, most pedig bebújtak a kicsi ágyak alá, a szekrénykék mögé, az asztal fiókjába, az öltöző sarkába.
Az egyik napon, éppen karácsony előtt, életük nagy kalandjára készültek az állatkák; elhatározták, hogy felfedezik a várost. Bebújtak az egyik kislány zsákjába, és amikor eljött a hazaindulás ideje, vele mentek „haza”, egy idegen autóban, idegen utakon. Hófödte csúcsokon keresztül vezetett az útjuk, a zsákból kikandikálva látták a nagy bevásárlóközpontokat, az Egyetemvárost, a kemény Dénes Uszodát, az Avasi lakótelep magas betonházait. Közben leszállt az este, kigyúltak a városban a karácsonyi fények, a házak ablakai szentjánosbogárként világítottak. Egérkének és Báránykának egy darabig tetszett a móka, de mikor rájöttek, hogy senki nem foglalkozik velük, szomorúság kerítette őket hatalmába.
– Cin-cin, mit csinálhat az én kicsi gazdám? – kérdezte Egérke.
– Meh-meh, biztos sírnak értünk! – sóhajtott fel Bárányka.
– Egérke, Egérke! Hol vagy te Egérke? – eregette könnyeit Viácska.
– Bárányka, Bárányka! Merre vagy kis bégető Báránykám? – bömbölte Zoécska.
Erre Anya, Apa, a Nagyik sem voltak restek, Egérke és Bárányka keresésére indultak. A Nagyik az óvónénik és a dadusnénik segítségével padlást, pincét átkutattak az óvodában, de hiába, nem találták a két kicsi kószálót. Apa, Anya körtelefont indított, és így végre kiderült, hol is lapult Egérke és Bárányka; egy Avasi lakótelepi lakás gyerekszobájának sarkában, egy virágmintás zsákocskában, keserves magányukban, mert senki nem vette észre őket.
Itt talált rájuk Apa és Anya, és hazavitte Egérkét és Báránykát, Via és Zoé nagy örömére. Ettől kezdve még inkább ragaszkodott egymáshoz a négy jó barát; Via és az Egérke, Zoé és a Bárányka.
Telt-múlt az idő, és a lányok iskoláskorba kerültek. Iskolába azonban mégsem lehet alvóállatkákkal járni!
– Via, már azért mégsem kellene Egérkét magaddal vinni az iskolába is! – mondta Zoé Viának.
– Jól van, Zoé, tudom, de én mégis magammal viszem Egérkét! Eldugom a táskám mélyére, de akkor te is dugd el Báránykát a táskád oldalsó zsebébe!
Ettől kezdve így mentek ők négyen az iskolába, Zoécska és Viácska, Bárányka és Egérke, a négy elválaszthatatlan jó barát.

2017 Miskolc