Gidró Melinda: Matracmese

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

– Isten hozott csöppség! – suttogta a kis matrac, amikor a pár napos kisfiút először magához ölelhette. – Mostantól én is vigyázni fogok rád, figyelem a légzésedet, óvom a gerincedet, széppé teszem álmaidat, hogy amíg elférsz ebben a kiságyban, nyugodt, mosolygós napjaid legyenek.
Attól a perctől kezdve ő volt a legboldogabb babamatrac, kis védence nagyon szeretett rajta feküdni. Az elalváshoz nem volt szükség kiságyra rögzíthető zenélős forgóra, sem játékra, kabalára. A zöld szegélyű fehér baldachinfüggöny volt a kettejük mesevilágának határvonala, azon belül történtek a titkok, csodák, amikről senki más nem tudott. Matracmesék matracnyelven. Anyuka is sokat dalolt, mondókázott, ezeket a matrac is csodálattal hallgatta, s jól magába szívta, elraktározta.
Első hónapokban sok időt töltöttek együtt a babával, aztán mozgalmasabbá váltak a napjaik, egymás után következett a jobbra-balra fordulás, hasra fordulás, felülés, felállás, ugrálás, ki-bemászás, beszorulás. Ekkor már nehezebben tudta lekötni a kisded figyelmét a matrac. Egyre kevesebbet voltak együtt, a matracmesék is megrövidültek és a kiságy is. Testvérke érkezett, ismét egy kisfiú. Nagy volt az öröm a családban, de a kiságyban is. A matrac ugyanúgy vigyázott az újszülöttre is. Figyelte légzését, óvta a gerincét. A matracmesék előről kezdődtek, ismétlődtek, folytatódtak. Teltek a hónapok, kicsit zajosabb lett a ház, jobban kellett őrizni a kicsi álmát, hogy zavartalanul aludjon. Több volt most a pelenkakifolyós baleset is, de ezekért a matrac soha nem haragudott, sőt, minél jobban beszívta a nedvességet, hogy ezzel is védje a baba bőrét. Nagyon megszerette a feladatait, a kis lakóit, és attól kezdett félni, hogy az idő rohanásával ő majd haszontalanná válik, beállítják egy sarokba porosodni. Mi lesz, ha a második kisfiú is kinövi a kiságyat? Szomorúságra nem volt ideje, a baldachinfüggöny zöld szegélyét rózsaszínre cserélték, harmadik gyerekként kislány született a családba. Volt öröm! A fiúk után a kislány nagyon más volt, megmagyarázhatatlan érzés. Rajzolódott is már a sok tündérmese a matrac fejében. Titkos mesevilágukban csak azzal nem számolt, hogy a fiúk ennyire körülrajongják, ennyit babusgatják, édesgetik hercegnőjüket a kiságyban. Hagyta őket örülni, zajongani. A jól bevált módszerek nem mindig működtek, az elméletek meg-megdőltek, de ha kettesben maradtak, a kis matrac továbbra is ódaadóan mesélt, dalolt, álomba ringatta pici tündérkéjét, védte, ahogy tudta. Hasznosnak érezte magát, elégedett volt. Volt értelme őt életre kelteni. Megszokta a fal színét, a hangokat, a szokásokat, része lett ennek a vidám családi életnek.
Mindenki csodájára járt, hogy ezeket a gyerekeket soha nem kellett altatni. Milyen szerencsés szülők! – mondogatták.
A legkisebb most másfél éves. A foltos vászonhuzatos matrac újabb gyerekre vágyik. Ha nem is most, talán pár év múlva.

2017 Karcfalva (Románia)