Jesztrebszki Eliza: Réka és Anna története

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, Réka és Anna.
Egyszer Réka azt mondta Annának: – Bejött a hideg tél, a cinegék áznak, fáznak.
Így hát odarohantak anyához és kérték, hogy menjenek ki a cinegéknek elemózsiát adni. Anya erre azt mondta: – Nektek lányok akkor madáretetőre és eleségre van szükségetek. Anya a kamrából rengeteg madáreleséget, diót, szotyola-magot és egy kis házat hozott. Anna kezébe az eleséget, Rékáéba pedig a házikót adta, majd felöltöztek és élen a lányokkal rohantak ki az udvarra. Anya felakasztotta a fára a madáretetőt, mert a lányoknak nagyon magasan volt és nem érték fel. Az eleséget pedig közösen öntötték bele.
Majd így szólt a lányoknak: – Lányok befelé, vár a házi feladat, utána vacsora és sipirc az ágyba.
Reggel Anna és Réka fáradtan ébredtek. Rögtön odaszaladtak az ablakhoz, hogy megnézzék ettek-e a kismadarak az élelemből, de szomorúan látták, hogy a cinegék nem ettek. Csalódottak voltak.
Kérdeztek anyát: – Anya miért nem ettek a madárkák?
Anya megnyugtatta őket, hogy várjanak türelemmel, majd esznek belőle. Majd öltözni küldte a lányokat. Irány az iskola.
A lányok felöltöztek és elindultak anyával az iskolába. Anya dolgozni ment. Délután együtt tartottak hazafelé. Otthon meglepetés várta őket. Végre ettek a madárkák az eleségből. A délután hamar elment a madarak megfigyelésével. A lányok elfáradtak és hamar ágyba bújtak. Szerintetek kikről álmodtak? Hát persze hogy a cinegékről!
Ezt követően minden évben eleséggel várták a lányok a madarakat. Itt a vége, fuss el véle, aki tudja az mesélje!

2017 Kaposvár

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.