Kiss Orsolya: Flóra és a számítógép
Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017
Flóra a számítógép képernyőjét bámulta, mikor édesanyja a szobába lépett. „Flóra drágám, elég lesz mára, letelt az óra.” Flóra rimánkodó tekintettel kérlelte anyukáját: „De anyu, még csak öt percet kérek.” „Nem kislányom, napi egy óra egy 7 éves kislanynak bőven elég a számítógép előtt.” Flóra elszomorodva és kiábrándultan szótfogadott édesanyjának és kikapcsolta a számítógépet, majd lógó orral elsüppedt a kanapé sarkába és onnan figyelte hogyan készíti édesanyja a vacsorát. Édesanyja pedig gondterhelten figyelte a szeme sarkábol hogyan szomorkodik kislánya és azon gondolkozott, hogy Flóra nem volt mindig ilyen. Szerette a játékait, a rengetek macit meg babát, melyek most elfeledve szomorkodtak a játékszobában. Mindig elfoglalta magát és mindig vidám volt. Tudott játszani. A dolgok akkor változtak meg, mikor a suli kezdete előtt Flóra szüleivel új lakónegyedbe költözött és elkezdte az iskolát. Osztálytársai pedig már csak a virtuális játékokat szerették és csak számítógépeiken játszottak. Flóra számára is csábítónak bizonyultak ezek a számítógépes játékok, de szülei nem engedték, hogy az egész délutánt a képernyő előtt töltse. Így Flóra lassacskán azzal kezdte tölteni minden szabad idejét, hogy vagy a számítógépen játszott vagy pedig azon szomorkodott, hogy eltelt a napi becses egy óra a virtuális világban. Szülei pedig ez idő alatt azon gondolkoztak hogyan csalhatnák vissza pici lányuk arcára a vidámságot.
A következő nap, egy verőfényes tavaszi szombat délelőtt, Flóra elcsüggedve huppant le a konyhaasztal egyik székére. Édesanyja kíváncsian emelte fel szemöldökét: „Mi történt, Flóra?” „Semmi, anyu.” – mondta a kislány miközben arcát felkönyökölt kezein egyensúlyozta. „Biztos, kincsem?” – kérdezte gondterhelten édesanyja. „Biztos..” – válaszolta halkan a kislány. „Csak nincs villany, és így nem tudom bekapcsolni a számítógépet.” „Hmm, miért nem mész ki az udvarra játszani? Nézd csak milyen szép idő van. És a szomszéd gyerekek is kint játszanak.” – mondta bíztató hangon anyukája. „De nem ismerem őket…” – válaszolta Flóra kissé izgatottan. „Hát ha továbbra is bent lógatod az orrod akkor biztosan nem fogod meigismerni őket. Miért nem kéred meg aput, hogy vegye elő a garázsból a biciklidet?” – az édesanya figyelmesen vizsgálgatta, hogyan csillanak fel kicsi lánya szemei és hogyan somfordál ki a konyhából, majd egy kis habozás után a házból.
„Apu? Előveszed a biciklimet, kérlek szépen?” – kérdezte Flóra izgatottan. Édesapja meglepődve elmosolyodott. „Persze, drágám.”
Öt perc elteltével Flóra vidáman gurult ki biciklijén az utcára a többi gyerekhez, akikkel hamar megbarátkozott. Ebédidőben a kislány kipirult arcal és fülig érő mosollyal huppant le az asztalhoz. „Na, megbarátkoztál a szomszéd gyerekekkel?” – érdeklődtek kíváncsian szülei. „Igen. Nagyon jól szórakoztam, mind nagyon kedvesek.” – válaszolta elégedetten Flóra, majd farkas éhesen nekilátott az ebédnek.
Ebéd után édesanyja szomorúságot színlelve szólt kislányához: „Drágám, nagyon sajnálom, de még mindig nincs villany a házban.” Flóra kérdően nézett anyukájára, majd csillogó szemekkel válaszolt: „Nem baj, anyu. Most nem is lenne időm számítógépezni, mert mindjárt teapartizunk Annával és Pannival nálunk a kertben, és még ki kell vinnem a játékokat.” – majd elviharzott a szobájába.
Fél óra múlva Flóra szülei elégedetten figyelték hogyan játszik a három kislány vidáman és önfeledten a kertben. „Szerinted most már visszacsavarhatom a biztosítékot?” – kérdezte szórakozottan az édesapa.„Igen. Flóra most már tudja, hogy a valódi barátságok sokkal fontosabbak, mint a virtuális világ.” – válaszolta elégedetten az édesanya, majd mosollyal az arcukon visszavonultak a házba, miközben a három kislány különböző macik és babák társaságában, valószínüleg egy teljesen képzeletbeli világban, vidáman teapartizott.
2017 Négyfalu (Románia)