Szabó Luca: A hét kulcs őrzői
Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017
Még réges-régen, mikor a jók legyőzték a gonoszakat, született hét királyi testvér. Két lány és öt fiú. Mindegyik gyermekhez tartozott egy-egy kulcs, amit ha valaki összegyűjt, és a gyerekek születési rendjében behelyezi a pipacsréten megbújó gyémántkapuba, kívánhat három dolgot. Ez a hír a gonoszokhoz is eljutott, és a gyerekeket elkezdték keresni. A szülők nagyon féltették gyermekeiket, így hát titkos helyen őrizték őket. Mikor már a gyerekek nagyobbak lettek, és a szüleik sem éltek közöttük, egyszer csak azt a hírt kapták, hogy Morumutá, a gonoszak vezetője tudomást szerzett a rejtekhelyükről.
– Testvéreim, nagy veszélyben vagyunk! Menekülnünk kell! – mondta a legidősebb, Kvarc.
– Miért? Mi történt? – kérdezősködött a legfiatalabb, Pányka.
– Nem kell róla tudnod. A te érdekedben mondom! – szólalt meg a nővére, Lulu.
Nem szerette volna, ha Pányka halálra rémül. A kicsi épp szólalni akart, mikor bátyja megszorította a kezét, és futni kezdett, mögöttük a további öt testvérrel. „Mindig titkolóznak előttem és parancsolgatnak! Mindjárt tízéves leszek, előttem nem titkolhatnak dolgokat! Főleg nem parancsolhatnak nekem olyan sok mindent!” – gondolta Pányka. Addig futottak, míg be nem sötétedett, és lefeküdtek aludni. Reggel arra lettek figyelmesek, hogy az egész égbolt fekete.
– Itt meg mi történ? – kérdezték egymástól.
– A kulcsok még megvannak? – kiáltott fel Kvarc.
– Az enyém eltűnt! – mondta kétségbeesetten Pányka.
– A miénk is! – utána a többiek.
Ugyanis a gonoszak, amíg a hét testvér elaludt, ellopták a kulcsokat, és belehelyezték a gyémántkapuba. A gonoszak királyának a kívánságai egy saját palota, a régi király palotájának a helyén, amiben már ő uralkodik, gazdagság és örök élet voltak.
– Valamit ki kell találnunk! – aggódott Lulu.
– Nekem van egy ötletem! Ti csináljátok azt…., mi addig meg ezt…., a többiek meg amazt….!
– Már megint kezded Kvarc! – gurult dühbe Pányka. – Folyton parancsolgatsz mindenkinek!
– Mert én vagyok a legnagyobb!
– De egyszer mi is fel fogunk nőni! – veszekedtek.
– Sajnálom! Ebbe bele se gondoltam! Ha beleegyeztek, mostantól ez a töpörtyű (Pányka) lesz a vezető. Rendben?
– Rendben! De akkor mindig más legyen! – mondták boldogan a többiek.
– Köszönöm nektek! – köszönte meg Pányka a többieknek, és megölelte őket, utána pedig már mondta is a tervét. A testvéreknek tetszett az ötlet. Megkeresték a gonosz Morumutá új várát. A régi, szép aranypalota helyén egy zord ezüstkastély állt. Pányka vette a bátorságot, s besétált. Bent mindent a terv szerint kezdett el csinálni. Mérgelődött. Ezt a király meghallotta, és az előtérbe sietett.
– Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim. Egy a hét közül! Mit keresel itt? – kérdezte fenyegetően a gonosz.
– Én már nem tartozom közéjük! Összevesztünk! – válaszolta.
„Hm… Ha jobban belegondolok, szükségem lenne még egy szolgára!” – gondolta a király, aki nem éppen nagy ésszel volt megáldva, ezért bele sem gondolt, hogy ez egy csapda lehet.
– Lennél a cselédem? – kérdezte.
– Nagy örömmel, uram!
– Rendben! Akkor kezdd azzal, hogy leporolod a csillárt! – adta ki a parancsot Morumutá. Pányka fogott egy létrát, felmászott rá, és leporolta. Beköszöntött az éjszaka. Reggel meg azt kérte a gonosz király, hogy tisztítsa meg Pányka a varázskulcsokat, amik abban a ládában vannak, amelyik a fátyollal letakart polcon van. Pányka nagyon örült. Elvette a dobozt. A többi testvér pedig az öccsük jelzésére az ablak alá állt, ahol éppen takarította a ládában a kulcsokat. Egyszer csak Pányka felállt, és a dobozt kidobta az ablakon.
– Mit tettél?! – kiáltotta mérgesen Morumutá.
– Azt, amit kellett!
– De nem azt kértem, hogy semmisítsd meg őket!
– Nem egészen semmisültek meg! De én megyek! Viszlát! – azzal Pányka is kiugrott az ablakon. Szerencsére a testvérei a dobozzal együtt elkapták, és már szaladtak is a gyémántkapu felé. Mindenki behelyezte a saját kulcsát. Az ő kívánságaik a következők voltak; a régi gyémántpalota, a faluban béke és a falubelieknek boldogság. Kvarc kivette a kulcsokat, s a gyémántkaput megsemmisítette. Utána visszasiettek a palotához, ami újra a régi lett. Morumutát még időben elkapták.
– Ne feledjétek, hogy örök életet kívántam! – mondta gonosz mosollyal az arcán.
– Mit sem ér az életed, ha nincs barátod, kivel megoszthasd! – mosolygott rá Flórián, az egyik testvér.
– Meg azért sem ér sokat, mert az egészet börtönben fogod tölteni! – viccelődött Pányka.
Ezután a testvérek büszkén uralkodtak a békés, vidám faluban.
2017 Budapest