Urbán-Szabó Béla: A magányos oroszlán

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Az erdő királya, Jakabosz, reggeli sétáját tette. Furcsállotta, hogy már jócskán elmúlt a virradat és sehol semmi reggeli nyüzsgés az erdőben.
Csak a madarak csicseregtek, csiviteltek, adtak mindenféle hangokat fent a fákon.
– Könnyen vannak! – gondolta az állatok és az erdő királya. – Tudják, hogy ott fent nem bírok szétcsapni közöttük.
Az egyik bokorból éppen neki rontott Rókuszi, aki meglepetésében úgy megijedt Jakobosztól, hogy minden szőrszála fölállt.
– Hováhová ilyen nagy igyekezettel? – kérdezte az erdő királya.
– Ééénn csaak úúgy jövöök-meegyek, neem roohaanok – nyöszörögte megszeppenve.
– Mi van, megdadogósodtál?
– Ááá, neem!

Balaicz-Varga Nárcisz illusztrációja bekerül a mesekönyvbe

Az ijedtségtől lassan kezdett magához térni a rókalány.
– Mi ez az állati nagy csönd? Csak ezek a tollas égiek vertyognak itt…
– Nagyon korán van még uram-királyom.
– Beszélsz badarságot! Hol van már a reggel! Valami baj van? Idegesítő ez a csönd.
– Semmi baj nagy király… Az állatok látták, hallották, hogy jössz. Nem akarják megzavarni méltóságos nyugalmadat a reggeli sétád közben. Ezért inkább félrehúzódnak…
– Ami igaz, az igaz! – mondta Jakobosz megrázva büszkén a sörényét. – Ki nem állhatom, ha megzavarnak a nyugalmamban.
– Mégiscsak te vagy a király! – így Rókuszi, akinek ekkorra már lesimult a szőre és elmúlt a dadogása is. – Bizony ám!
– Jól mondod, rókalány… Ami igaz, az igaz!
Jakobosz lubickolt a róka nyájas szavaiban. Mintha minden egyes szóval simogatták volna a sörényét.
Ment ez még így egy darabig, aztán a róka óvatosan elköszönt. Ahogy távolabb ért, futásnak eredt.
Engem sem látsz többet!, gondolta magában Rókuszi. Úgy rohant ki az erdőből, ahogy a lába bírta, vissza se nézett.
Jakobosznak eszébe jutott Nyuszika, aki nem régen azzal állt elébe, hogy legyenek barátok.
Akkorát nevetett ezen a kérésen, hogy zengett bele az erdő. El is iszkolt azon nyomban Nyuszika.
– Kár, kár…! – szólt a rangidős varjú az egyik fa tetején.
Legalább Nyuszika itt lenne! – gondolta magában az állatok és az erdő királya. Eltűnt mindenki, mintha a föld nyelte volna el őket. Már csak a feleségem van itt, ő vár engemet otthon. Már csak neki vagyok a királya. Mit ér már így ez a királyság! Mit ér ez a királyság, ha uralkodni sincs kin!
A vén varjú csak mondta a magáét a fa tetején:
– Kár, kár…!

2017 Martfű