Ursz Hanna: Mese hegyen
Végre kisütött a tavaszi napocska, a barátnőmmel hátizsákot, túrabotot ragadtunk, és elindultunk, hogy kiránduljunk a Mese hegy csúcsára.
Útközben gyönyörködtünk a színes virágözönben, hallgattuk a tavaszt köszöntő madárcsicsergést. Kedvet kaptunk mi is, hogy velük énekeljünk. Épp két fa között másztunk felfelé, mikor Sára fájdalmasan felkiáltott.
– Beszorult a lábam!
Próbáltam segíteni rajta, de meg sem bírtam mozdítani.
– Most mitévő legyek? Hova menjek segítségért?
Ekkor elénk toppant egy téli álmából ébredező medve. Nagyon megijedtünk, mégis félve megszólítottuk.
– Segítenél rajtunk? Te nagyon erős vagy!
A maci megnézte, mit is kellene tennie, majd így szólt;
– Most ébredtem téli álmomból, ennék egy kis mézet, de nem érem el. Ha lehozod a fa tetejéről, segítek!
Próbáltam felmászni, de nem ment. Arra repült egy sas. Kértem, vigyen fel az odúhoz.
– Felviszlek, ha hozol nekem halat!
Szaladtam a patakhoz, és kértem, adjon halat.
– Adok neked halat, ha megtisztítod a medremet a sok szeméttől!
Nekiálltam összeszedni a sok szemetet. Mikor végeztem, a patak adott egy jókora halat. Halat vittem a sasnak, aki felrepített a fa tetejére. Az odú tele volt mézzel és méhekkel, akiktől nagyon féltem. Gondoltam, énekelek nekik, hátha adnak nekem mézet. Elénekeltem a Méz, méz, méz című dalt. Mire másodjára a végére értem, minden méh békésen aludt. Megtöltöttem az üvegemet mézzel, a sas lerepített a földre. A maci, látva, mit hoztam neki, azonnal kiszabadította az én barátnőmet.
Elbúcsúztunk az új barátainktól, és sántikálva hazaindultunk. Leérve a hegyről hatalmas táblát raktunk ki: VÉDD AZ ERDŐT ÉS LAKÓIT!
2017 Báránd