Kovács Márta Réka: A naplóm, s annak titka

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem írni az én titkos naplómat. Tudod, azt, amibe az összes szuper titkos dolgaikat szokták beleírni a lányok. Ha van kedved felderíteni ennek a naplónak a tartalmát, akkor tarts velem, és olvasd el a mesém. !!!
Egyik nap a szobámban, az ágyamon hasalva írtam az aznapi történéseket, az én titkos naplómba. Mivel már legalább 5 éve írtam ezt a bizonyos naplót, épp annyi oldal volt televésve az évről évre változó írásommal, hogy egy délutánból estébe nyúló idő alatt tudtam kiolvasni. Úgy gondoltam, mivel szombat van, a leckém már kész, hát átböngészem az elmúlt évek írott emlékeit.
Már a harmadik év felénél jártam, mikor Anya kopogott az ajtómon azt ismételgetve, hogy: vacsora, vacsora, gyertek vacsorázni!
A naplót gyorsan összecsuktam, és ledobtam az ágyra nagy sietségemben. Rohantam, ugyanis már majd kilyukadt a gyomrom az éhségtől. Már a desszertnél jártunk, mikor eszembe jutott, hogy a naplómat nem zártam be, ugyanis ez egy cuki, mini kulccsal zárható csoda napló. De úgy gondoltam, hogy mivel mindjárt vége a vacsorának és mehetek, az emeleti szobámba, ezért nem caflatok most fel. De persze azért izgultam egy kicsit, nehogy valaki beleolvasson az én féltve őrzött titkaimat rejtő írásaimba. Ahogy az utolsó falat palacsinta is lecsúszott a torkomon, megköszöntem a vacsorát, majd eszeveszetten rohantam fel a szobámba az én rejtegetett emlékirataimhoz. Ahogy beértem az ajtón, azonnal, tudtam, hogy nagy baj van.
A naplóm eltűnt az ágyról!
Akárhogy is néztem, kerestem, tapogattam az ágyamat, nem volt ott semmi. A naplóm, mint a kámfor elillant! Én pedig egyre kétségbeesettebben kerestem, és agyaltam azon, hogy vajon hol lehet az én féltett irományom.
Rögtön a húgomhoz rohantam, hátha ő vette el viccből. Bár, tőle nem féltem, mert Lili még nem tud olvasni, így nem tudja meg az én magánbejáratú titkaimat sem. De sajnos a naplóm nem volt Lilinél, ő nem is járt a szobámban. Ezt megtudva, rögvest az öcsémhez futottam, aki miatt egy kicsit már jobban aggódtam, mert ő már 2. osztályba jár, szóval tud olvasni, és akinek a kíváncsisága is minden családtagunkét bőven felülmúlja.
Sajnos a legrosszabb sejtelmeimet láttam megtestesülni, ahogy beléptem Tomi szobájába. A naplóm a kezében volt, a feje sem látszott ki úgy bele volt bújva az én életem Nagy Könyvébe, s annak szaftos részleteiben turkált vidáman. Megpróbáltam gyorsan kikapni a kezéből a könyvet, de nem ment ez olyan könnyen, mint szerettem volna, Tomi öcsémet ekkor már hajtott a kíváncsiság, és egy jó másodikos lévén, olyan gyorsan elkezdett futni, mint egy kisegér, csak úgy cikázott fel – alá a házban, kezében lógatva az én kincsemet.
Én pedig csak próbáltam futni utána, azt kiabálva, hogy: – Tomi, azonnal add vissza a naplómat, ez nem a tied!
Természetesen mintha meg se hallotta volna. Körülbelül fél óra rohangászás után, Tomi megállt az ablaknál, és elkezdte kilógatni a naplómat, azt kiabálva, hogy: bi-bi-bí… Térden állva kiabáltam azért, hogy adja vissza, de semmi… Bekövetkezett az, amitől mindenki, legalábbis én nagyon féltem. A naplóm kipottyant az ablakon. Csak hogy minden teljesen „szuper” legyen kint esett, sőt zuhogott az eső.
Kirohantam oda, ahova a napló esett, de nem volt ott. Itt már a szívbaj kerülgetett, de én mentem tovább. Az utcán kerestem egy zseblámpával a kezemben. Majd egy óra keresgélés után feladtam, és reményvesztetten mentem vissza a szobámba. … és lám!!!! A naplóm ott hevert az ágyamon vizesen. Alig tudtam hinni a szememnek! Nem értettem, hiszen a saját szememmel láttam, hogy kiesett az ablakon. Ezután rohantam anyához, hogy megmutassam neki ,hogy mit tett Tomi a naplómmal. Ahogy meséltem az egész történetet, anya úgy nézett rám, mint egy sültbolondra.
A naplód teljesen száraz! – szólalt meg anya. De mikor én néztem rá, akkor csöpögött belőle a víz. – Ezt nem értem-mondtam zavarodottan. – Ez biztos valami varázslat, hogy csak én látom ezt vizesnek. Gondoltam egyet, s felmentem. Fent leültem az ágyamra, hogy szépen, nyugodtan átgondoljam az imént történteket. Majd az elmélkedésem közben, egy gyönyörű, világító kolibri repült be az ablakomon. Megtöröltem a szemem, hogy jól látok-e, de akkor a kolibri már nem volt ott.

2017 Budapest