Papp Erzsébet: A szarvas éneke

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Élt egyszer réges-régen, sűrű, zöld lombú fák alatt, egy bús szarvas. Otthona ez erdő szélén volt. Soha nem merészkedett az erdő rengetegébe, hiába hívogatták társai és testvérei. Íves szép agancsára néha rászállt egy madárka és dalolt neki. Az erdő sűrűjébe csalogatta vissza ő is. De a szarvas, ki oly tiszta és fehér volt, mint az erdei iszalag virág szirmai, nem szólt soha válaszul senki hívó szavára. Szomorúan, egyedül vándorolt tovább az erdő szélén.
A bús szarvas. Így nevezték el hát az tisztás madarai, a tavak halai, az erdő és ligetek lakói. A magányban rejtőző szépséges szarvasról az erdő menti falvak vadászai is sokat suttogtak. Többen a keresésére indultak, de soha nem találtak rá.
Egy szép tavaszi napon egy vándor is hallott a soha nem látott fehér szarvas legendájáról. Eldöntötte, hogy a keresésére indul és megcsodálja őt. Több napon át bolyongott az erdő mellett, minden tisztásnál, ligetnél kereste a szarvast, de nem találta ő sem. Útja során, egyik napon egy vén öregasszonnyal találkozott.
– Hallottam te is a szarvast keresed, Fiam.
– Igen, Anyám. Bármit megtennék, hogy láthassam őt.
– No, ha bármit, akkor itt az alkum. Elárulom, hol találhatod meg a szarvast, de utána teljesíted egy kérésemet, bármi legyen is az.
A vándor nem bízott az öregasszonyban, de szíve a szarvashoz húzta, ezért ígéretet tett neki. Bármi legyen is kívánsága, ő teljesíteni fogja azt.
– A szarvas minden éjszaka az erdő melletti nagy fekete tóban fürdik. Szereti a hold fényét és a csillagok ragyogását. Ott megtalálod, de figyelmeztetlek: amint megláttad őt, teljesítened kell a kívánságomat.
– Úgy lesz, Anyám.
A vándor elindult a tóhoz. Az éj hűvös lepelként vonta körül a tavat, csak a szél hangját lehetett hallani. Nemsokára ragyogtak már a csillagok és a hold is oly erősen fénylett, akár egy ékkő. A vándor türelmesen várt. Csak néha röppent arra egy felébredt kis madár. Egyszer csak ágak recsegését hallotta, majd egy nagy csobbanást. A szarvas már a tóban fürdött. Gyönyörű volt. A vándor megigézve nézte, ahogy a szarvas kisétál a holdfényben a partra. Majd egymásra néztek, tekintetük összetalálkozott. Szürkén fénylő szemek néztek rá. Soha ilyen szépet még nem látott! Szíve olyan hangosan dobogott, hogy azt hitte felébreszti az erdő szunnyadó lakóit is. És ekkor a szarvas olyat tett, amit még sohasem: énekelni kezdett. Tisztán, hangosan. Bőgésére köréje gyűltek a madárkák, kik az erdő sűrűjébe hívogatták. A vándor szívét mintha rabul ejtették volna. Hirtelen azonban ott termett a vénasszony.
– Láthattad őt, segítettem, ahogy mondtam. Teljesítsd a kívánságomat.
– Mit kérsz tőlem?
– Öld meg a szarvast!
– De én csak látni szerettem volna. Ezt nem fogom megtenni! Túl gyönyörű a halálhoz.
– Szavadat adtad! Egy vadász sem jutott el még hozzám, gyáván elfutottak. Láthattad a szarvas, ennyit akartál. Öld most már meg, különben én végzek veled.
Azután egy íjat és egy íjvesszőt adott a vándor kezébe az öregasszony.
– Pontos légy!
A vándor kezébe vette az íjat és a szarvasra célzott. A szarvas még csak el sem futott. Hosszan egymást szemébe néztek. Gyönyörű volt ebben a pillanatban is. A vándor szíve és keze remegni kezdett.
– Nem tudom megtenni! Végezz inkább velem!
A vénasszony hangos szitkozódásba kezdett, majd kettétörte az íjat és átokra emelte kezét. De mielőtt átkát kimondhatta volna, olyan történt, amire a vándor sem számított. A fehér szarvas szépséges leánnyá változott. Fehér ruhája úgy tündökölt, akár az égen a csillagok, szőke haja pedig úgy ragyogott, akár a hold.
– Feláldoztad volna magad értem. Régóta várok rád. Az erdő boszorkánya már nem uralkodhat fölöttem. Szabad vagyok, vezess ki innen, kedves Vándor!
A vándor megfogta a szépséges leány kezét és elkezdtek futni az erdő sűrűjébe. Futottak, amíg csak a lábuk bírta. Az erdő fái és állatai védelmezték és segítették őket. Egészen egy távoli birodalom kapujáig mentek, ahová bebocsájtást nyertek. Életük végéig boldogan, szerelemben éltek.

Talán Nimród meséje ez, hogyan esett szerelembe szíve országával.
Talán egy távoli birodalom elvarázsolt királykisasszonya találta meg párját.
Talán a nagyszüleim vagy a te nagyszüleid is áldozatot hoztak a szerelemért és bátran mertek a szívükre hallgatni. Talán róluk szól ez a történet.
Talán te leszel, aki a szerelem útjára mer lépni.
Biztosan vár rád majd akadály, de segítség is. A meséd útját mindig varázslat hatja át és hívogat, mint szarvast az erdőben a kismadár. Beteljesülésre vár.
Kedves vándor, ne félj hát.
Csillagok és a szarvasok szeretett holdfénye vigyázzon rád.

2017 Kecskemét