Szigecsánné Willant Mónika: A nem óriás Barnabás

Gratulálunk! Bekerültél a mesekönyvbe! 2017

Barnabás nem óriás, mert óriásnak gyönge. Ha sziklára csap öklével, nem törik az össze. Barnabás nem óriás, mert nem hosszú a lába. Ha egy nagyobb eső esik, térdig jár a sárba’
Barnabás nem óriás, mert túl rövid a karja. Átöleli az epret, ha emelni akarja.
Barnabás nem óriás, csak az szeretne lenni. Kettő óriási lábán nagy cipőt viselni. Megnőni és felérni, egészen az égig! Vagy ha nem is odáig, hát a fák tetejéig.
Mi hát akkor Barnabásunk? Nem óriás. Törpe! Aki nemrég beleesett egy igen nagy gödörbe.
Beleesett, és mivel épp nincs zsebében létra, kiugrani sem tud onnan, mint partra a béka. Nincsen szárnya, nem repülhet, szöcske módra nem szökkenhet, s nincs ötlete semmi más, így…Üldögél a gödör alján, s szomorkodik Barnabás.
Bár lehetnék óriás! Miért vagyok törpe? Óriásként nem pottyantam volna a gödörbe. Én előttem akadályként nem lehetne semmi! Bár lehetnék, úgy szeretnék óriási lenni!
Mennyi mindent csinálhatnék, ha nem volnék törpe! Hát például nem csücsülnék ebbe’ a gödörbe’. Átszelném az erdőt, hevernék a réten, és ehhez csak mindösszesen kettőt kéne lépnem. Ha kíváncsi volnék arra, hol a világvége, megnézném, és hazaérnék aznap estebédre.
Haza? Akkor hova mennék? Hiszen gombaházam, olyan pici, eltaposná óriási lábam. Alacsony fák ágaiba beverném a fejem, Az erdőben többé nekem nem lenne már helyem. Nem ülhetnék fel Tapsira többé lovagolni, Nem tudnám a sas madarak nyakát átkarolni. Nem repülnék soha többé velük fenn az égen. Nem hívhatnám vendégségbe a nyuszikat télen. Nem gyűjthetnék gyümölcsöket Sün Marcival nyáron. Tavaszbálban nem lehetne szép lepkelány párom. Levelekkel őszi táncba többet nem foghatnék. Szél Úrfinak paripáján már nem vágtázhatnék. Sok-sok jó barátom nem vehetne körbe. Hát én inkább úgy döntöttem, hogy maradok törpe.
No, hát akkor törpepajtás, azt találd ki nyomban, hogyan jutsz ki a gödörből, lehetőleg gyorsan. Ej, de kár, hogy a Vakond úr éppen nem túr erre! Engem innen kiásnia nem telne egy percbe. Mi lehet még jó megoldás? Hadd törjem a fejem. Mi segíthet, ami éppen most is itt van velem? Jaj, megvan! Hát remek ötlet! Mi segít? A hangom! Nem kell más, csak a torkomon nagyon ki kell adnom.
És Barnabás megtette. Kiadta a hangját. Annyira, hogy fejük vesztve rohantak a hangyák. Rohantak, és meg sem álltak hangyaboly-lakásig, Aztán ott még ücsörögtek vagy egy fél óráig. A csiga is menekülne, de mivel nincs lába, ijedtében belebújt a szomszéd csigaházba.
Elszaladt a cserebogár, elrepült a lepke, giliszta is repült volna, hogyha szárnya lenne.
Újra kiált Barnabás, majd újra, s megint-megint…Majd látja, hogy valaki a gödörbe betekint.
– Egyet se félj Barnabásom, segítünk a bajban! – és már el is repült Palkó, elmondani, baj van. Repült gyorsan Palkó Szajkó segítséget kérni. Erdő kedves állatait segítségül hívni.
Szajkó szólt a mókuskának, mókuska a sün komának, sün koma a nyúl pajtásnak, nyúl pajtás az őz gidának, őz gida a borz családnak, borz család a fakopácsnak, és így tovább, mind egymásnak. Szóltak ők, de nem csak szóltak, ahogy bírtak, úgy futottak. Illetve, hát, volt, ki repült, de tétlenül egyik sem ült.
Odaértek, s tanakodtak. Ki erősebb? Ki a hosszabb? Ki az ügyes? Ki a bátor? Ki nem fél a kihívástól?
Átbeszélték, megvitatták, a fejüket összedugták, és végül mind egyet értett: egyik állat sem felel meg. Ezért egyik, azért másik, amazért a harmadik. Mi lesz így most Barnabással? Lesz segítség vajon itt?
Tanakodik a sok barát, majd így füttyent a rigó: Barátaim! Csapatmunka! Összefogás lesz a jó!
Összefogás? Csapatmunka? Hogy erre nem gondoltunk! Pedig, hogyha összefogunk, egyszerű lesz a dolgunk.
Alaposan átgondolták, ki legyen a csapatban. És hogy végül ki került be? Felsorolom szép sorban. Elsőnek a kedves szarvas, erős agancsával. Abba kapaszkodott nyuszi, két szürke mancsával. Nyuszi lábán mókus lógott, mókus farkán egér, egérkének kicsi farka Barnabásig elér. Elér hozzá, és Barnabás felkapaszkodik. Gödör fogságához ő nem ragaszkodik. Kiált:
– Mehet!
S indul a lift. Szarvasagancs emelkedik. Nyuszi lábak előbújnak, mókusmancsok kapaszkodnak. Látszik már a mókus farka, az egérke ott csüng rajta. S egér farkán hát ki más? Ott hintázik, kapaszkodik, lógaszkodik: Barnabás.
Barnabás, ki nem akar már óriási lenni. Nem akar hatalmas lábán nagy cipőt viselni. Nem akar már megnőni, és felérni az égig. Nem is baj, hogy nem érhet fel a fák tetejéig. Nem gondol már ilyesmire, nézi sok barátját. Mindegyiknek mosolyogva, egyenként mond hálát. Mindegyiket megöleli, s odasúgja csendben:
– Köszönöm, hogy segítettél, hogy nem hagytál cserben.
Így végződik története kedves Barnabásnak, akit most a barátai mind-mind körbe állnak.
Aki nem akar már óriási lenni. Nem akar már óriási lábbelit viselni. Nem bánja, hogy nem érhet fel egészen az égig. Úgy érzi, hogy jó helyen van, éppen így és épp itt.
Hisz miért akarna óriási lenni az a törpe, akit ennyi jó barát és szeretet vesz körbe.

2017 Pécs