Teker Józsefné: Janó

Őz csapásokon keresztül vándorolunk az erdő rengetegbe. Gyönyörködünk a természet adta szépségben. Tavasszal a növények éltető ébredezése kelti fel figyelmünket. Naninak hívnak a fabulameséimbe mindig elkísér egy kicsi kislány, aki Kira. Sok élőlénnyel találkozunk a meseszárnyán barátkozunk. Természet lágy ölén barangolunk, találkozunk állatokkal, növényekkel. Illemtant tanulunk, közben mindenek neveket osztunk, játékból ismerkedés lesz szeretetről szólnak meséim. Repkedett Kira, amikor új mesével álltam elő.
Hol volt hol nem már nagyon régen élt egy nagyanyó. Ő mindenki anyókája volt az ő emlékére írtam a mesét, ő fogta tollam hegyét. Szegények voltak, de ha tehette adott pár tojást, mindenkinek jutatott egy jó szót cirógatást. Mert tudta a szép szó nem kerül pénzbe. Szeretetet adott, viszonzást is kapott. Volt gyermekük: Janó, szeretet volna továbbtanulni, de bizony arra pénz forintocska nem jutott.
Janó elment szerencsét próbálni. Ráült egy fatönkre gyönyörködött az erdőbe. Jött egy anyóka, Janó megszólította tetszene velem falatozni, kicsit, beszélgetni. Szívesen azért, mert ilyen szépen megszólítottál, adok neked valami ajándékot – egy arany tollat. Ha megforgatod kétszer és azt mondod kérlek segíts, meg fog segíteni. De írásra nem használhatod, mert akkor elvarázsol hattyúvá, és csak úgy tudsz megszabadulni a varázslattól, ha valaki aranyomnak szólít. Nem lesz ilyen, de köszönöm kedvességét.
Janó elköszönt, felkerekedett, s a tollat megforgatta kétszer, és azt mondta, kérlek segíts! És a toll a szelek szárnyán utaztatta. Lenézett, s lát egy Kastélyt. Gondolta megkérdezi nincs-e számára valami munka.
A komornyik nyított ajtót. De rögtön érezte, hogy baj lehet, mert sírást halott. A Király mondta, lánya beteg, napok óta csak tátog. Elnevezte Tátikának Janó nem győzte nézni, olyan szépséges szép volt, egyből beleszeretett, Tátikának is hirtelen szép érzései támadtak a fiú iránt. Janó elővette a tolat megforgatta, mondta a varázsigét és a toll megvizsgálta Tátikát. Azt mondta nevetésre van szüksége, mert mosoly, nevetés gyógyít. János megnevetette és láss csodát Tátika egy kettőre újra vidám boldog emberré változott. Janóval boldog volt sokat kacagott, s úgy döntőt megházasodik. De jaj, bajt örtént. Elővette az arany tollat és írt. Szépséges hattyúvá változott. De hirtelen a felesége megijedt, átölelte és azt mondta: „Aranyom kérlek! Milelyt János megrázta szépséges tollait, azonnal visszaváltozott Janóvá. Szüleit is beköltöztették a kastélyba, és boldogan éltek. Aludj kicsi Kirám hunyd be kisszemed, holnap új mesével rukkolok elő.

2017 Sülysáp