Szabó Csenge: A jéghegyek királynője

Egyik reggel éppen kiskutyáztam az udvaron, mikor megláttam, hogy magától mozog a fű. Mert nem fújt a szél és nagyon meleg volt. Előbújt a fűből egy akkora tündér, mint a legkisebb ujjam. Lezsugorított engem, és mivel dínófejű kutya az ölemben volt, így őt is. Kinőttek a szárnyaink és felszálltunk a levegőbe. Útközben nagyon elfáradtunk, ezért leültünk egy bolygóra pihenni. Estefelé Tündérországba értünk. Ott mulatoztunk, mikor elmesélték nekem ezt a történetet:
Volt egyszer egy gyönyörű, szép tündérlány, akit Lillának hívtak. Az ő anyukája volt a tündérek királynője. Palotában éltek, ami egy dombon állt. Ablakába jégvirágok voltak beletűzve. Egy nap eltűnt a királynő koronája. A gonosz Békanyál lopta el, mert varázserő volt benne. Régen ő is tündér volt, de gonosz, ezért elátkozták.
A tündérgyerekek elindultak, hogy visszaszerezzék a koronát. Lilla volt a jégtündér, és fagyasztani tudott. Tűznek tűz ereje volt, Szél forgószelet csinált, Föld bármit bezárt földdel, Virág pedig virágokat szórt. A lovaik is ugyanígy harcoltak. Úgy vették fel a tündérek az erejüket, hogy kezüket hátrahajlították, és előrelendítették, ezután magasra feltartották. A gonosz Békanyál zöld béka erővel harcolt, csapatában férgek voltak. Az egyik féreg harc közben megmérgezte zöldbéka-erővel a Földet, úgy, hogy egy cseppet ráöntött. Erre Föld elájult, a féreg pedig letépte a szárnyát. Lillánál volt élesztőpor, utána pedig elcsalogatta a férgeket. A többiek közben bejutottak a gonosz Békanyál várába. Láthatatlanná varázsolták magukat egy kenőccsel, de eléjük ugrott a gonosz Békanyál és egy kardot dobott feléjük. Ők felkapták, de közben eltűnt a gonosz a koronával együtt. A tündérek hazamentek a lovakkal. Otthon elmeséltek mindent. Ekkor megjelent a fák tündére, aki fákat tudott varázsolni. Azt mondta, hogy ő majd egyedül visszaszerzi a koronát. Lilla adott neki egy port és azt mondta:
– Fogd ezt a port és kend be vele magad, hogy olyan erős legyél, mint senki más!
Be is kente magát. De őt is megmérgezték a férgek zöldbéka-erővel. Azért nem vette őket észre, mert korábban a tündérek elhagyták a láthatatlanság kenőcsét, amit a férgek megtaláltak, és magukra kentek. Amikor magához tért, fákat dobált a gonoszokra. Ezek varázsfák voltak, ezért amikor ráestek Békanyálra és a férgekre egyre szélesebbek lettek, így minden gonosz szétszakadt és meghalt. A Fák tündére ezután elvette tőlük a koronát és a láthatatlanság kenőcsét. Hazavitte és odaadta a jéghegyek királynőjének.
Erre azt mondtam:
– Köszönöm tündérke, hogy elmondtad nekem ezt a csodálatos történetet. Látogass majd még meg.
Búcsúzóul ezt a mondókát mondtam:
„Virágocska, virágocska nyílj ki szépen, a tündérke ott lapul benned. A jéghegyek királynője vár tégedet. A Fák tündére is vár. Hát menj ki a virághintóból és szárnyalj oda. Szállj, szállj szépen szállj, nagyon szép a szárnyacskád.”
Ezután úgy jutottam haza, hogy szárnyaltam, szárnyaltam, közben egy bolygón egy picit aludtam. Azután leszálltam a háztetőnkre és ott leráztam a szárnyamat. Dínófejű kutya lehozott a tetőről, mert neki még megvoltak a szárnyai. Ezután visszanőttünk és tovább kiskutyáztam.

2017 Hajdúbagos