Hafenscher Viktória: Cinci és Pötyi

– Anya! Anya! Mondasz mesét?
– Ó, de már nagyon késő van, aludnod kellene.
– Lécci, lécci! Mese nélkül nem tudok aludni!
– Na jó, legyen. Mesélek neked Cinciről és Pötyiről.
– Ők manók?
– Nem, drágám. Cinci és Pötyi két világjáró egértestvér – azzal belekezdett a mesébe.
Egyszer volt, hol nem volt, élt két különleges kisegér: Cinci és Pötyi. Nem akármilyen egérkék voltak, de nem ám! Amit egyszer a fejükbe vettek, azt meg is valósították.
Hogy mit vettek a fejükbe? Izgalmasabbnál fantasztikusabb ötleteik voltak! Alig tudták kiválasztani, hogy épp melyik tervük legyen a soron következő.
– Na? Akkor elmenjünk megmászni az ötszáz éves öreg tölgyfát? – kérdezte Pötyi.
– Nem, az csak száz méter magas. Valami nagyobb kihívás kell! Mondjuk… mi lenne, ha…
– Tudom már! Fonjunk fűzfavesszőből csónakot, feszítsünk diófa leveléből vitorlát, és menjünk hajózni a Fuvalkodó-óceánra!
– Jó, ez tetszik! Gyerünk, lássunk is neki!
Azzal elindultak egy patakparti fűzfaligetbe. Fürgén felfutottak a fára, lerágcsáltak pár friss, zsenge gallyat, és elkezdték összefonni őket. Két rétegben rakták a vékony ágakat, kitömködve a réseket levelekkel, nehogy befolyjon a víz. Nemsokára készen is lettek. Ketten kényelmesen elfértek benne, és még az úticsomagnak is maradt hely. Evezőket, és kormánylapátot is készítettek juharfa terméséből. Már csak a vitorla volt hátra. Átvágtak a fűzfaligeten, átugrották a Nagy-Hasadék árkot, kötéllel áthúzták rajta a csónakot, és futottak tovább, hogy a lábuk se érte a földet!
Elérkeztek Vén Bükkösbe, amit diófák szegélyeztek. Kettő vitorlát készítettek, és még egy levelet elraktak tartalékba, hátha megsérül az egyik.
– Most már csak el kell jutnunk a Fuvalkodó-óceánig! – lelkendezett Cinci.
– A Vén Bükköst mélyen az erdő sűrűjében átszeli az Örvény-folyó, az pedig belefolyik az óceánba.
– Akkor gyerünk! Útra fel! – útközben összeszedtek pár makkot, és diót, hogy legyen mit enniük. Hamarosan vízre szálltak. A folyó erős sodrása hamar elvitte őket a torkolatig, ahonnan az óceán végtelen kéksége tárult szemük elé. A napsugarak szikrákat vetettek a víz nyugodtan hullámzó tükrén.
– Nézd, arra van egy sziget! Mit szólnál, ha az lenne az úti cél?
– Kitaláltad a gondolataimat. Talán még kókuszdió is lesz ott! Kapd az evezőt, szélcsendben a vitorla nem ér sokat!
– A két kisegér újra útra kél! Útjukba nem állhat semmi, jó móka egérnek lenni! – zendített rá közös dalukra Pötyi.
Még csak az út felénél jártak, mikor hatalmas vihar kerekedett. A szél óriási hullámokat korbácsolt, melyek dobálták a hajót össze–vissza. Hiába próbálták az evezővel irányítani a hajót, és kikeveredni a viharból, tehetetlenek voltak. A víz átcsapott a fejük felett, és elsodorta Cincit. Szerencsére hosszú farkincájával sikerült belekapaszkodni a hajó végébe.
– Pötyi se… segí… segíts! – Cinci alig tudott beszélni, buksija állandóan víz alá merült.
– Egyet se félj, bátyó! Kihúzlak máris, csak tarts ki! – mancsával megragadta testvére bundáját, és nagy nehezen visszahúzta a csónakba. Szegény Cinci prüszkölt, köhögött a sok sós víztől, amit lenyelt. A vihar azonban tovább tombolt körülöttük. Már nem látták a szigetet. Nem láttak semmit, csak a záporfüggönyt, ami körbe zárta őket. Az ég mennydörgött, és villámokat szórt.
– Jaj ne! Oda nézz, Pötyi! Az a hullám hatalmas, és rohamosan közeledik. Össze fogja törni a hajót!
– Kapaszkodjunk össze! Ha vízbe is esünk, maradjunk együtt. Próbáljunk meg a víz alatt elúszni valami szárazföldig.
– De nem tudom olyan sokáig visszatartani a lélegzeteee… – a hatalmas hullám feldobta a hajót a levegőbe, megpörgette, és az egér páros belepottyant a tajtékzó óceánba. Egyik mancsukkal egymásba kapaszkodtak, a másik hárommal próbáltak úszni, evickélni. Próbáltak feljönni levegőért, de egy hullám pont akkor takarta be őket. Tehetetlenül hánykolódtak órákig.
– Pö…tyi… – csak szaggatottan tudott beszélni a hullámoktól – Ha már…úgyis itt sodró… dunk, addig gondolkozz… hogy holnap… mit csináljunk.
– Már ki is… talál… tam! Majd elmondom… később.
Ők már csak ilyenek voltak! Akármilyen szorult helyzetbe kerültek, mindig hitték, hogy megmenekülnek, ezért nem is pazarolták az idejüket aggodalmaskodásra. Hagyták, hogy a vihar kénye-kedve szerint sodorja őket.
– Au! Valami meghorzsolta a hasamat.
– Nekem meg a lábamat. Azta, Cinci, hiszen ez homok! Akkor itt sekély a víz. Figyelj, leér a lábam! – két hátsó mancsára állt
Felnéztek, és egy folyótorkolatnál találták magukat.
– Partot értünk! Juhééj! Ráadásul innen indultunk! Fantasztikus!
A testvérpár elindult hazafele. Útközben meg-megrázták magukat, hogy a bundájuk hamar megszáradjon. Megvacsoráztak, és ágyba bújtak, ahol még órákig beszélgettek a kalandról.
– Jó éjt kicsim, álmodj szépeket!
– Anya, holnap mit csinálnak?
– Majd holnap megtudod! Most aludj szépen, ahogy a kisegerek!
Miután édesanyja leoltotta a lámpáját, és kiment, Anna halk cincogást hallott az ágy alól.

2017 Szentgothard

Itt tudsz kommentelni

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.